Édes a bosszú, ezért büntetünk? S mi lenne büntetés nélkül?

A büntetés hatékonyságáról tudományos körökben és a hétköznapi életben is nagy viták folytak és folynak, de kétségtelen, hogy az emberek a történelem folyamán nem válogattak a kegyetlen eszközökben, hogy fellépjenek a nemkívánatosnak tartott viselkedés ellen. Az eretneket, a boszorkányt, a gyilkost, a tolvajt büntették-büntetik, és bünteti Isten az embert: földi létünk is bűnnel és annak megtorlásával kezdődött a Biblia szerint. Dr. Gedeon Zoltán Keszthelyen praktizáló pszichiáter, neurológus, pszichoterapeuta következő írásának témája a bűn és a büntetés.

Úristen a kígyónak:

­– Mondd csak, kígyó, miért vitted bűnbe a nőt? Miért beszélted tele a fejét, hogy egyen az almából? Mondd, miért?

Kígyó:

– Mert idegesített, hogy olyan jók. Hogy olyan együgyűek, ártatlanok. Még azt sem tudták, milyen jó nekik.

– Most tudják. Most boldog vagy? Esetleg az boldogít, hogy szembeszegültél velem? 

– Ugyan, nem nagy ügy! Volt egy ötletem, és kész.

– De milyen?! Hogyan is tudnám megértetni veled? Tudod, vannak szabályok, amiket mindig be kell tartani. Nagyon szeretném, ha ezt megértenéd! Tudod mit? Adok neked egy nagy lehetőséget: te leszel a gyógyító, a bűnből való gyógyulás jelképe. Ahogy kiköpöd a mérged, úgy köpi ki a gyónást a megtisztulni kívánó ember. Ahogy levedled a bőröd, úgy vedli le az ember magáról a bűnt. Szeretni és tisztelni fognak, míg létezel a földön.

A kígyó nem szólt egy szót sem, csak a fejét vakarta, és a vállát vonogatta. Gondolkodni látszott. Ezután az Isten a nőhöz fordult:

– Miért hallgattál a kígyóra? Nem sokat kértem tőled, azt sem tartottad be. Olyan fontos volt neked a tudás, hogy elárultál engem?

– Olyan akartam lenni, mint te, isten akartam lenni. A kígyó szerint, akié a tudás, az már maga az Isten. 

– Nézd, a csapda mindig a féligazságokban rejlik. Az istennek tudnia szükséges, de nem elégséges. Istennek lenni nem könnyű. Nagy felelősség, sok törődést igényel. Szünet nélkül jelen kell lenni, a tudáson túl kell szeretni, és még sorolhatnám. Tényleg isten akarsz lenni?

– Á, dehogy, csak vicceltem. Vonzónak tűnt, de ha nem, hát nem. Megértem én, te akarsz lenni egyedül. 

– Nem, nem érted. Nem vagyok féltékeny. Tudom, milyen nehéz istennek lenni, és te nem vagy felkészülve rá. Óvlak téged, Éva. De hogy lásd, megértettelek, megajándékozlak: dönthetsz eztán bármiről, nem kell, hogy Ádámtól függj többé. Nem a társa, segítője vagy, hanem önálló, független ember, az önrendelkezés minden jogával. 

Éva csak részben volt elégedett, lebiggyesztette az ajkát.

– No, és te, Ádám? Te miért tetted? 

– Hát, Éva mondta. Gondoltam, csak tudja, miért. Az igazság az, hogy később már nekem is tetszett.

– És ha Éva mondja, az több, mint ha én mondom? 

– Nem, persze, hogy nem, csak ki akartam próbálni.

– Ádám! Nem lehet mindent kipróbálni. Nem lehet egyszerre szerelmeskedni és szűziességed megőrizni. Békeharc nincs! Vagy-vagy! Vannak kérdések, ahol a döntés vagylagos. Ilyen a bűn is. Vagy bűnös vagy, vagy ártatlan, ebben nincs középút. De lásd, segítek neked. Adok melléd coachot, pszichológust, barátokat és ellenségeket. Rengeteg tanácsot fogsz kapni, hogy választani tudj! Hogy mérlegelj!

– Jó, lesz, köszönöm. Igyekszem uram –felelte Ádám. – Ez nem olyan, mint megtapasztalni – ezt már csak gondolatban tette hozzá.

6998 évvel később:

– Figyeljetek rám, asszonyok! Ki mondta nektek, hogy háztartási rabszolgaként, gyermekneveléssel kell tölteni az időt? Ki mondta, hogy sokasodjatok? Ki mondta, hogy egyik kezetekben pelenkát, a másikban felmosórongyot kell szorongatni? Ne szüljetek több gyereket, elegen vagyunk! Tiétek az élet, a boldogság! Kövessetek, és megmutatom nektek a mennyek országát, az élvezetek feneketlen kútját. Csak magatokkal törődjetek, és vegyétek mindenből a legjobbat, mert megérdemlitek! – a nő gyönyörű volt, ápolt, modern, divatos. Virágokkal körülvéve az emelvényen, a timpanonos tető előtt, mint egy oltárkép, olyannak látszott. Az alant tomboló sokaság extázisban kántálta a nevét. Arcképével díszített kis szórólapok, mint a konfetti hullottak alá egy magánhelikopterről, és fanfárok harsogtak aláfestésként. Az erőszakos uralkodni vágyás töltötte meg a levegőt. A kép lassított felvétele kikockázta az önelégültség mimikáját.

A rosszarcú ember oldalról közelített. Mentorai, a „konkurens isten” tábornokai a háttérből figyelték. 

Megtapogatta a testéhez rögzített másfél kiló trotilt. „Csak végszükség esetén, csak végszükség esetén” – ismételgette magában az utasítást. Hosszú fekete kabátja alatt egyre erősebben szorította mellére a gépfegyvert. „Válogatás nélkül, válogatás nélkül”, ismételgette tovább, majd a tömeg közepén lőni kezdett. A sikoltozó emberek hasukhoz, mellükhöz kaptak, hörögve, vért fröcskölve rogytak össze, értetlenül bámulva istenükre, aki a színpadon meredten nézte a mészárlást. Miért nem segít? És a kígyó? A kedves kígyó, a gyógyító? Legalább ő gyógyítsa be a sebeket! De a kígyó sunyi alattomban mart bele minden feléje nyújtott, segélykérő kézbe. 

Egyszerre csak a szenvedésnek vége szakadt, hatalmas robajjal robbant fel a TNT. Emberi testek darabjai repkedtek a levegőben, vér, és puskapor szaga ült rá a térre. Egy darabig még hallatszott az egyre gyengülő jajveszékelés, majd elült az is.  Csend lett. 

– Már megint… – sziszegte a kígyó, mikor a holtak lassan éledezni kezdtek. – Ezt utálom a halhatatlanságban. Köpött egyet, és a farkába harapott.

Ha az istennek sem sikerült, miért gondoljuk, hogy nekünk, embereknek a büntetés használata nélkül sikerülni fog bizonyos, nemkívánatos viselkedésformákat korrigálni? – idézte Popper Pétert dr. Gedeon Zoltán, s eljátszott a gondolattal: vajon milyen lenne az élet büntetés nélkül? Milyen lenne, ha Isten büntetés helyett szeretetteljes tanácsot adna, olyan ajándékot, esélyt, amellyel akár jól is sáfárkodhatna a kígyó, Ádám és Éva. Ám amint a fenti történetből is látszik: bizonyára Éva akkor is istenként szeretne tündökölni, Ádám pedig kipróbálná, milyen terrorszervezet tagjának lenni. A kígyó végül a farkába harap, újraindul az örök körforgás, amiből majd csak tanul az ember…

Hatékony vajon a büntetés?

Dr. Gedeon Zoltán elmondta: a jelenleg uralkodó pszichológiai irányzatok szerint a büntetés nem hatékony eszköz, illetve csak nagyon korlátozott körülmények között lehet hatása a viselkedésre. Talán akkor alkalmazható – korlátozottan –, amikor az egyén nem lát ok-okozati összefüggést a viselkedése, és annak negatív következménye között. Általában nem hatékony azonban, mert állandóan alkalmazni kellene, ha csak egyszer is kimarad, márpedig szinte lehetetlen mindig következetesnek lenni, a hatása visszájára fordul, a cselekedet megerősítőjévé válik: ha egyszer meg lehet úszni, meg lehet többször is. 

A büntetés azért sem hatékony, mondja a főorvos, mert a jutalom csábító ereje sokszor felülmúlja a büntetés elrettentő erejét. Gondoljunk a tinédzserekre: megbüntetheti a szülő a cigarettázó fiát, de a barátai felnéznek rá, mert vagánynak tűnik, s ez az elismerés erősebb, mint az esetleges lebukás veszélye. 

A büntetés ellen szóló érv, hogy gyakran agressziót szül, vagy depresszióhoz vezet, és hogy nem lehet megvalósítani az egyenlő elbánás elvét. Ha így van, vajon miért alkalmazza az emberiség, évezredek óta, a büntetés számos, kegyetlenebbnél kegyetlenebb formáját? A válasz, azon ritka esetektől eltekintve, mikor a büntetés azonnali viselkedésváltozást eredményez, a bosszú édességében, az elégtétel kielégítő érzésében található, magyarázta a főorvos.

Leszögezte: ha mégis alkalmazzuk, akkor a büntetés legyen azonnali, következetes, korlátozott időtartalmú és intenzitású, legyen a viselkedés logikus következménye, és csak arra irányuljon. Ne tartalmazzon továbbá kevert üzeneteket – például „ne ölj, de én elveszem az életedet” –, és inkább a privilégiumok elvesztése a követendő eszköz, mint kellemetlenséget, netán fájdalmat okozni. 

Sorozatunk előző részei:

„Alapból gyógyszerellenes vagyok”

Tényleg Virág az igazi? Hogyan hozzunk jó döntéseket?

Szuperanyu lebukik

Nemek harca: van úgy, hogy mindenki veszít

Itt mindenki hülye?! Itt? Mindenki!

Mindent megtettem érte! Akkor mégis mitől lett ilyen ez a gyerek?

Menedzsergörcs: még a nevét sem tudta aláírni a cégvezető

Az az éjjel nem múlik el soha – egy történet a „harctéri idegességről”, vagyis a poszttraumás stresszről

Anyám megőrült, Bélát nem ereszti!

A kivégzésére várt, de érdekelte egyáltalán? Folyton elaludt a katona!

Nem vagyok elég jó neki! Ha ezt gondolod, tényleg nincs esélyed

Bevésődött a gettó törvénye: a fehér a fekete szemében csak préda lehet