Menedzsergörcs: még a nevét sem tudta aláírni a cégvezető

Apró pici vonalak, mint egy régi műszer írókarja által rögzített szeizmogram – induló földrengés esetén. Így írt alá Péter, lassan egy éve. Negyvenöt évesen szinte fóbiája lett az írástól, ezért nem írt már semmit kézzel, még a bevásárlólistát sem. Igaz, nem is ő vásárolt, így nagy lemondást legalább ez, nem jelentett. Inkább géppel írt, ha kellett, de hál’ Istennek ritkán kellett, mert elég volt diktálnia a titkárnőjének.

Az aláírást viszont nem tudta megúszni. Óriási vállalat volt az övék, a stratégiai megállapodásokat neki kellett szignálni. Miniszterekkel, bankvezérekkel, nagy holdingok igazgatóival. Ráadásul sokszor a tévéstábok és az újságírók előtt. Már ott tartott, hogy beruházások maradtak el, csúsztak hónapokat, csak hogy ne kelljen aláírni. Semmi sem segített, és nem értette az okát. Más baja nem volt. Nem fájt semmije, amúgy jól mozgott a keze, még a mandzsettagombot is be tudta gombolni. Péter okos, művelt ember volt, sokat látott a világból és meg is jegyezte azt. Golfozott – újabban Törökországban, mióta a pályákat világszínvonalúvá fejlesztették –, ott találkozott hasonló jelenséggel. Csak angolul tudta a nevét, yips-nek hívták. A legjobb játékosok is lefagytak, vagy begörcsöltek, és nem tudtak gurítani sem. Főképp a döntő ütés előtt, de az volt a furcsa, hogy nem csak akkor.

Igen, már emlékezett, ez valami ideges tünet, nyugtatót kellett bevenni rá. Valami vizsgadrukkféle, vagy ilyesmi. Nincs itt semmi gond, gondolta egy éve, és már kapta is a kezébe a mobilt.

– Szervusz, Menyuskám, kellene valami a mérgeid közül, úgy látszik, rám jött az idegesség.

– Hát ezt nem csodálom, ahogy te élsz! Majd dobok fel valamit a felhőbe, de aztán nehogy ráigyál ám!

Hát így kezdődött. A nyugtató nem használt sokat, bonyolódni kezdett a helyzet. Meg kellett látogatnia Menyust, a pszichiátert, aki valahogy a társaságba keveredett. Ott volt mindenhol, kártyapartin, vitorlázáskor, születésnapokon, de már senki nem tudta, kinek volt az ismerőse. Az biztos, hogy alanyi jogon nem tartozott volna a körbe. Menyus később egyre komolyabb dolgokat írt fel, de semmi sem volt jó, így pszichoterápiát kezdtek.

Szinte kínálta magát a sok téma: a túlhajszolt élet, a nagy felelősség, a mozgáshiány, de mindhiába. Rágódtak rajta eleget, relaxáltak, Péter ledobott egy húszast, futott minden nap, de semmi. Menyus bekeményített, és elővette a pszichoanalízis nehézfegyverzetét, és kutatni kezdte az elfojtást. Hosszú hónapok kínlódása után meg is találta.

– Nem akartam, Menyus, hidd el, hogy nem! Csak egy pillanat volt, egy ötlet, ami átcikázott a fejemen, a kezem pedig futott magától.

– Magától? Mégis te hamisítottad oda a bátyád nevét a nyilatkozatra, amiben lemond az örökségről.

– Tudod, hogy alkoholista, egy szerencsétlen flótás. Fél évig sem tartott volna ki az a pénz. Szerencsejáték, nők, ital... Talán már nem is élne.

– Ez lehet, de az az ő élete. Az ő döntése kellett volna legyen, mit kezd a vagyonával.

– Mikor apám ránk hagyta a céget, tudta, hogy csak bennem bízhat, de gyenge volt kimondani. Úgy gondolta, ha el is megy a vagyon fele, a másik feléből is meg tudok élni, de én mást gondoltam. Igen, megtartottam az egészet, de nem csak a magam javára. Zoli fejedelmi módon él ma is. Egy órát sem dolgozott az elmúlt húsz évben, és palotában lakik. Utazik. Sokat és drágán. És sokakkal. Nincs egy nője, akit fél évnél tovább tartott volna. Kabrió sportkocsija van, én tankolom, én szervizeltetem, én cserélem. Minden évben új medencét építtetek neki, mert ez a heppje.

– És azt hiszi, ez a te ajándékod. A sikeres öcs könyöradománya, hogy jóvátegye az apja vétkét.

– Igen. Az is. A bűntudat. Ha nem is az apám, hanem a magam hibája miatt. De hidd el, Menyus, én ezt tudtam. Tudtam, hogy vele is csak így tehetek jót.

Péter már zokogott. Így tört fel belőle az évek óta elfojtott feszültség. Menyus a vállára tette a kezét, így nyugtatgatta. Majdnem egy órába telt, mire Péter visszanyerte az önuralmát. Menyus boldog volt. Hosszú évek terapeuta munkája mellett sem látott ilyen katarzist még soha. Minden összeállt. A régi hamisított aláírás a sorsdöntő papíron, és a mostani aláírásra való képtelenség a sorsdöntő papírokon. A bűntudat, az elfojtott vágy, hogy Péter meg nem történtté tegye az egészet, gátolta a mozgást. Mindezt az életközépi válság idején. Amikor az ember végiggondolja, honnan jött, és hová van még menni ideje, ereje.

Később, mikor végre komolyan, rendezetten, ismét kissé kifordulva, de egymással szemben ültek, a pszichiáter egy bivalybőr alátétet vett elő, melyen kis ezüst csiptető rögzítette a merített papírt. A toll, amit elővett hozzá, néhány éve „az év tolla” volt. Különleges alkalomra tartogatta.

– Kérlek Péter, itt írd alá! Ez a terápiás szerződésünk lezárása.

Odatolta a papírt és a tollat a távolba, talán a távoli múltba révedő Péter elé. Ő kimérten, ünnepélyesen kezébe vette, majd odaillesztette a pontozott vonal fölé. Felnézett, nyelt egy nagyot, és megadta a lendületet az írásnak. lendületet az írásnak. A toll felemelkedett, gyorsan, határozottan hasította a levegőt, majd erővel feltöltődve hullott alá. A papírhoz érve azonban megtorpant, a szeizmográf azonnal, könyörtelenül, már-már csikorogva kilengett. Durván, szálkásan, agresszíven, sűrűbben, mint valaha. A név helyén, a két férfi döbbent tekintete kereszttüzében egy kicsi, satírozott folt éktelenkedett.

– Menyus, a pszichiáter, a kognitív és viselkedésterápia kudarca után analízisbe kezdett. A pszichoanalitikus iskola tanítása szerint a pszichiátriai betegségek elfojtott feszültségek felszínre törésének a megnyilvánulásai. Sigmund Freud, az iskola atyja, kezdetben a feszültséget az elfojtott szexualitással azonosította, majd az elfojtott agressziót is lehetséges okként írta le. Később a követői kissé tágították a merev álláspontját, munkásságának legáltalánosabb értelmezését Karl Gustav Jung adta. Véleménye szerint az elfojtás az ember ösztönös vágyainak száműzése a tudatalattiba, amit a kultúra, a civilizáció által lefektetett korlátok miatt kénytelen „megtenni”. Sőt a társadalom véleményével szembeni álláspont is vezethet elfojtáshoz, okozhat tüneteket. Példánkban a becsület és az észszerűség közti ellentmondás okozott elfojtott bűntudatot – mondta dr. Gedeon Zoltán. – Az elfojtott gondolat, a tudatalatti általában nehezen hozzáférhető, de bizonyos technikákkal tudatossá tehető. Ilyen az álomelemezés, a szabad asszociáció, a hipnózisban végzett feltárás, vagy a projektív tesztek.

Péternél miért nem működött a terápia? Mert az írásgörcs úgynevezett fokális disztónia, vagyis bizonyos testrészen jelentkező, idegrendszeri eredetű mozgászavar. Nem pszichiátriai, hanem neurológiai betegség, az agy mozgásszabályozó területeit érinti. Ezt Menyus nem tudta. A betegség okát egyelőre nem sikerült megfejteni. A stressz ronthat rajta, de semmiképp nem oka ennek a mozgászavarnak, amelyet zenészgörcsnek is neveznek, mert elő szokott fordulni zenészek körében. A játékos, például a hegedűs hirtelen elakad egy jól kigyakorolt, virtuóz futamban, az ujja begörcsöl, és ez ellen semmit sem tud tenni. A zeneszerző Robert Schumannak volt például ilyen betegsége az új kutatások szerint, az egyik ujja idővel teljesen merevvé vált, ami derékba is törte zongoraművészi karrierjét.

A fokális disztóniát régebben gyógyíthatatlannak tartották, kezelése ma is nehézkes. A botox-injekciókat az 1990-es évek elejétől, a mély agyi stimulációt (DBS) az 1990-es évek végétől alkalmazzák a terápiában.