„Alapból gyógyszerellenes vagyok”

– Kedves asszonyom! – kezdte az orvos megnyugtatónak szánt, visszafogott hangon. – Elfertőződött a kicsi ekcémája, és impetigo alakult ki. Ez nem olyan nagy baj, ez egy fertőzés, amit jól lehet kezelni, de tekintettel arra, hogy egy kicsit elhanyagolták a sebet, így már nem elegendő a kenőcs, antibiotikumot kell szedni.

Mikor kimondta, már tudta, az „elhanyagolták” kifejezést nem kellett volna használnia, legalább is ennél a nőnél nem.

– Micsoda?! Ki hanyagolta el, és micsodát? Hogy én elhanyagoltam volna a gyereket? Mit képzel magáról, tudja, kivel beszél? – önkéntelenül megigazította a Zenith órát a csuklóján. – És ne játssza itt nekem a professzort, érthetően beszéljen, mi az az impetigo?

Az orvos rég begyakorolt rutinnal nem állt bele a konfliktusba, ugyanazon a visszafogott hangon folytatta:

– Ótvarnak hívják magyarul.

– Hogyhogy ótvar? Hogy az én kisfiam ótvaros? Vigyázzon, nagyon vigyázzon, miket beszél!

Az orvos vigyázott, megtanult elvonatkoztatni. A beteg érdeke mindenekfelett.

– Az a probléma, hogy a fertőzés a felszínnél mélyebbre hatol, így nem elegendő a lokális kezelés.

– Hát azt felejtse el! Az én gyerekemet nem fogja vegyszerekkel tömni! Maga, meg a gyógyszerlobbi ebből élnek. Csak a hasznot nézik, a beteg meg bele is dögölhet. Azért hoztam ide a gyereket, hogy tisztítsa ki, és kösse be a sebet, erre már gyógyszerekkel akarja mérgezni. De nem kötelező nekünk itt maradni. Vannak még más orvosok is a világon!

Délutánra kapott időpontot a híres homeopata doktornőhöz, ahol nagyobb megértésre talált, és a hosszas megbeszélést, diagnosztikát követően több üveg globulussal, golyócskával felvértezve tértek haza. Kék, zöld és sárga golyókat kellett szedni a bőrre, a fertőzésre, a gyulladásra, de a helyzet napok alatt látványosan romlani kezdett. A nő érezte, tovább kell lépni.

– Gyönyörű hölgyem, feldúltnak látszik – szuszogta már a virágterápián a kövér, kopasz kis ember bizalmaskodva. – Egy ilyen szépasszonyhoz nem illenek a ráncok. Mielőtt a fiát vizsgálnám meg alaposan, önnek hadd ajánljak egy kis vörös vadgesztenye és rezgőnyár kombinációt a félelmeire. Nehogy belebetegedjen itt nekem az aggódásba! No, most már minden figyelmem ezé a kis hercegé! Ajajj, nagy a baj, nagy a baj! Azonnal elsősegélycseppre van szükség, majd a kimerültség miatt egy kis szilfa következik, aztán a lehangoltság miatt tárnics, vagy magyal. Ezt még nem látom tisztán, ehhez több időre van szükség, viszont ezt úgyis csak a legközelebbi viziten tudjuk megbeszélni. Először hárítsuk el a veszélyt.

Hogy milyen nagy veszélyről lehet szó, azt a számlából pontosan lehetett látni. A nő tényleg megijedt.

A sámán zsíros haja nemzeti színű szalaggal volt sárga homlokához fogatva. Két mérettel nagyobb fehér gyolcsinge, gyanús foltokkal teli kék lenvászon nadrágja, a nyakában lógó irdatlan méretű bőrkereszt és a nagy, rovásírással ékesített tarsoly tiszteletet ébresztett a nőben. Igen, ő az! Ez az égő szemű, ihletett ember fogja megmenteni őket, ő tudja az igazságot.

– Mit gondolt, ha golyócskának híják, vagy labdacsnak, akkor nem gyógyszer? Hatóanyag, vivőanyag, állagjavító, tabletta, rendszeres szedés? Akkor az mi? És a cseppek? Olyan, mint a kanalas orvosság! Meg akarja ölni ezt a fiút? Ezt a majdani nagy magyart, nemzetünk jövőjét? Csak teliholdnál szedett harmattal kenheti be Napisten havának holdtöltekor! Ha Áldás havára meg nem gyógyul, ne érjem meg Fergeteg havát!

A sámán torokhangon kántálni kezdett, többé nem vett róluk tudomást. A számlát is a jurta előtt kialakított irodában kellett kiegyenlíteni, de az a légkondi miatt már nem volt olyan kellemetlen. A fiú azonban nem gyógyult, sőt, egyre sápadtabb, gyengébb lett.

– Tudod, akár be is adhatnád neki azt a gyógyszert, amit a doki adott, végül is mi baja lesz? – javasolta Eszter, a nő barátnője.

– Hülye vagy, az egy antibiotikum! Csak nem tömheti vele a saját fiát! – ellenkezett Zsu.

– Tudjátok, hogy alapból gyógyszerellenes vagyok, csak a természetes gyógymódokban hiszek.

És ment tovább… Biorezonanciától a reikiig, az energiaáramlás minden formáját, a nyirokmasszázst és a kineziológiát, az ukrán parafenomént, és a tibeti szerzetest is végiglátogatták, mindhiába. Az utóbbi szelíden, de orvoshoz irányította őket.

– Orvoshoz? Hát ennyire képes a nagy tudománya, meg a hite? Miben is hisz? Hogy mindennek vége lesz, hogy minden megszűnik egyszer? Micsoda sarlatán! Még azt a két narancsot, és rizst se érdemli meg, amit az úgynevezett oltárára kellett rakni.

Marokkóhoz viszont már nagyon sok pénz kellett. Nem az utazás miatt, hanem mert a beduin törzs vezetője csak komoly összeköttetéseken keresztül fogadta. Az összeköttetést pedig nem adják ingyen. A Szahara szélén, Bouarfában találkoztak, egy csésze tea mellett.

A beduin férfi többnyire hallgatott, majd tevére szálltak, és órákon át utaztak a homokdűnék között. Este, egy oázisban a nő végre megkapta, amit akart. Egy tégelyben kékes-zöld kenőcs, egy üvegben ragacsos, élesztőszerű anyag volt. A szerek nevét nem tudta megjegyezni, de megértette, hogy a ragacsból háromóránként kell adni, különben elveszti az erejét. Dzsippel vitték vissza a faluba, onnan már a saját terepjárójával érte el Marrakesht, ahol a fia egy riadban jóformán haldoklott. Egy hétig etette vele a ragacsot, kente a kenőcsöt az időközben tenyérnyire nőtt sebre, mire végre meggyógyult. Hetekig maradtak még, míg a fiú lábadozott, majd visszautaztak Budapestre.

A nő diadalittasan, dühtől fortyogva vitte be a ragacs maradékát és a kencét a magánlaborba.

– Ugye, ugye megmondtam, hogy van megoldás? – gondolta, majd elképzelte, ahogy az orvos orra alá tolja a bizonyítékot, aki antibiotikummal akarta mérgezni a fiát. – Tessék, mélyen tisztelt „professzor úr” , egy beduin pásztor többet tud, mint maga! Erre büszke, meg pénzére, amit a gyógyszergyárak vetnek oda, ha felírja a vegyszereiket? Szinte előre érezte az elégtételt, amikor visszament az eredményért.

– Mi az, na, mi van benne? – kérdezte a laborost, miközben izmai megfeszültek, szeme csillogott, orrlyuka kitágult. Na, mi az?

– Valami ócska, tisztítatlan penicillin. Csak a mocsokban terem ilyen. Nem is tudom, honnan kaparták össze.

– A nyeregről. A nyeregkápa alól. A hátsó nyeregpárna alól. A szamár nyerge alól… – hebegte, miközben az orvossal tervezett párbeszéd képe lassan széttöredezett, majd szertefoszlott.

Néhány pillanat múlva a szeme csillogásán azonban már látni lehetett:

– Ez nem az a penicillin! Ez nem gyógyszer, nem antibiotikum. Ez természetes penicillin, ez természetes anyag!

Az „alapból” gyógyszerellenesség, s ahhoz hasonlóan a megrögzött oltásellenesség egyre gyakoribb jelenség, nem csak Magyarországon, vázolta dr. Gedeon Zoltán. A probléma olyan jelentős, hogy az Egészségügyi Világszervezet még 2019-ben munkacsoportot hozott létre az oltásellenesség vizsgálatára, pedig akkor még nem volt koronavírus-járvány, az oltással megelőzhető kanyaró és a diftéria terjedése miatt döntöttek így.

A történetben szereplő édesanya az antibiotikumtól próbálja megóvni gyermekét, időt, pénzt nem kímélve, hogy aztán végül antibiotikummal kezeltesse.

A penicillint Alexander Fleming fedezte fel, és mesterséges előállításáért Nobel-díjat kapott 1945-ben Howard Walter Florey-jel és Ernst Boris Chainnel megosztva, de az észak-afrikai beduinok már ezer évvel korábban használták már, gyógykenőcsöt készítettek a szamarak hámján keletkezett penészből.

Miért hitt az anyuka inkább a beduin gyógyítónak, mint az orvosnak? Közrejátszhat ebben az interneten terjedő valótlan információk sokasága, az összeesküvés-elméletek, amelyek aláássák a tudományba vetett bizalmat. A ránk zúduló feldolgozhatatlanul sok információ, azok ellentmondásossága, a világ zaja valami egyszerűbb, ősi és „természetes” felé tereli az emberek nagy részét, s ennek az igénynek megvannak a maga vámszedői, s persze nyilván a korrekt kiszolgálói is.

Újabb szálat felvéve idézzük most dr. Pilling Jánost, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének oktatási igazgatóhelyettesét, aki egy konferencián az oltásellenesség kapcsán arról beszélt: a ma embere nem találkozott azokkal a pusztító járványokkal, amelyekkel száz éve még az emberiségnek szembe kellett néznie. Így nincs veszélyérzete, csak az oltás kockázatát látja. S azt már mi tesszük hozzá: ugyanígy nem lát a mai ember ótvar miatt haldokló gyermeket, hiszen a bakteriális fertőzések nagy része könnyen gyógyítható. Igen, antibiotikummal, amelynek felesleges és túlzott használatától ugyanakkor maguk az orvosok is óva intenek, hogy minél inkább megfékezzék a gyógyszernek ellenálló baktériumok kialakulását, ami az egészségügyben az egyik legnagyobb kihívás, de nyilván az anyuka nem ezt mérlegelte, amikor elutasította az orvosi kezelést. Ő szentül hitte, hogy az a jó a fiának, amit csinál, de mint tudjuk, a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.

Az ilyen megingathatatlan és szélsőséges álláspont, a gyógyszerellenesség hátterében állhat paranoid tünetcsoport is, irracionális félelem, súlyos szorongás. Ki arról fél, hogy üldözik, megfigyelik, ki attól, hogy a gyógyszerekkel megmérgezik, és szinte meggyőzhetetlen az utóbbi beteg arról, hogy bár valóban nagy üzlet a gyógyszerpiac és valóban lehetnek a gyógyszereknek mellékhatásai, a szedésükkel járó előny sokkal nagyobb az esetleges hátrányoknál. Ami a természetes és mesterségek anyagok dilemmáját illeti, le kell szögezni, hogy sok gyógyszer természetes anyag kivonata, vagy tisztított, finomított, továbbfejlesztett formája.

Ahogy pedig korábban már egyik írásában dr. Gedeon Zoltán kifejtette: természetes emberi igény, hogy a kontrollt mindig magunknál tartsuk, mi akarjuk a döntést meghozni a fontos, akár az életet érintő kérdésekben. A laikusoknak azonban nem szabad olyan szakmai kérdésekben dönteniük, hogy jó-e egy gyógyszer a gyermeküknek vagy sem, mert ehhez szakértőkre, konkrétan orvosokra van szükség. A laikusnak csak arról kell döntenie, hogy melyik, ez ügyben kompetens emberre, vagyis melyik orvosra bízza a gyermekét.

Sorozatunk korábbi részei:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/tenyleg-virag-az-igazi-hogyan-hozzunk-jo-donteseket-5741777/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/szuperanyu-lebukik-5657111/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/nemek-harca-van-ugy-hogy-mindenki-veszit-5586788/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/itt-mindenki-hulye-itt-mindenki-5325767/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/mindent-megtettem-erte-akkor-megis-mitol-lett-ilyen-ez-a-gyerek-5280451/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/menedzsergorcs-meg-a-nevet-sem-tudta-alairni-a-cegvezeto-5211217/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-az-ejjel-nem-mulik-el-soha-egy-tortenet-a-harcteri-idegessegrol-vagyis-a-poszttraumas-stresszrol-5166520/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/anyam-megorult-belat-nem-ereszti-5144065/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/a-kivegzesere-vart-de-erdekelte-egyaltalan-folyton-elaludt-a-katona-5119183/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/nem-vagyok-eleg-jo-neki-ha-ezt-gondolod-tenyleg-nincs-eselyed-5101072/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ratetolvaltak-a-feher-hatsojara-hogy-feketeseggu-5083144/