Frissen Zalából

2021.06.18. 17:30

Itt mindenki hülye?! Itt? Mindenki!

Kamarás Iván és Reviczky Gábor szállóigévé vált párbeszéde az Üvegtigris harmadik részéből jutott eszembe dr. Gedeon Zoltán keszthelyi neurológus, pszichiáter, pszichoterapeuta alábbi írását olvasva. A film nagy poénja mögé nézünk most, de lássuk előbb a főorvos által írt történetet, amelynek a főszereplői átlagosnak semmiképpen nem nevezhetők.

Szabó Judit

Forrás: illusztráció

Fotó: Shutterstock

– Emil vagyok. Dobos Emil. Emilio. He-he.

Az utalás Jellinek Emilre, a 2000-es évek elején berobbant könnyűzenészre nem ért célt. Senki nem nevetett. Emil előre nyújtott keze a levegőben maradt. Kis tétovázás után tenyerét végighúzta keményre zselézett haján, majd kigombolt zakóját kezdte emelgetni, hogy a válltömés a vállán ugrált, majd hátracsúszott. Tekintélyes válltömés volt, ami kissé groteszkké tette Emil sovány alakját. Olyan volt, mintha a vállfa benne maradt volna a kabátban, mikor a fiatal férfi magára öltötte. A zakó puha, bolyhos anyaga, és padlizsánlila színe mintha a ’90-es évek diszkójából maradt volna. Fekete, vasalt farmernadrágja, bebújós makkos cipőjéből körben kivillanó fehér frottírzoknija szintén az időutazó benyomását keltette. Vékony, fordított U alakban Bundesliga-hajon átívelő fém pánt, a végén két narancssárga szivacsdarabbal, halványan emlékeztetett a mai fejhallgatókra, bár erősen lebutított változatban. Mint egy ipari műemlék.

– Parancsoljon, Dobos úr!

– Hát én ugye nem vagyok egy rocker, inkább a popban, electric boogie-ban gondolkodom. Meg kell célozni ezt a réteget. Jó zene, programok, ilyesmi.

– Milyesmi?

– Rendeznénk habpartit egy diszkóban a célközönségnek. Nem kell, hogy sokáig ott keccsöljenek, még a végén mindenki jól betörölközik. Ezt persze senki nem csipázza. Ha valaki bepuszil 4-5 VBK-t, aztán perecel, az a mi felelősségünk lesz.

Fotó: Shutterstock / illusztráció

– Vágom, Dobos úr, vágom. Majd értesítjük.

Következőnek egy negyvenes évei elején járó, szikár, kissé aszkéta küllemű nő lépett be. Gyors, határozott kézfogása volt, keményen nézett beszélgetőpartnere szemébe, pattogósan, ellentmondást nem tűrően beszélt. Mielőtt leült, a táskájából hirtelen előkerült fertőtlenítő kendővel letörölte maga alatt a bőr bevonatú széket, majd egy pumpás aeroszollal kettőt a levegőbe fújt. Gyors mozdulatai ellenére beszéde, tekintete elárulta, nagy erőfeszítéseket tesz a kemény, sportos, ruganyos nő imázsának megjelenítésére.

– Nos igen, az egészség fontos. Mindegy, mit árulunk, egészséget árulunk vele. A példa, a marketing, a termék... Húst nem vagyok hajlandó fogyasztani, sem árulni. Nincs kontinentális reggeli, szalonnás tojás, kolbászka, meg felvágott sajttal. Csak a vegán étel elfogadható. Sem zsír, sem tej, semmi, amit állatból nyerünk. Nem ölünk, így mi sem halunk. Legalább is nem idő előtt. Nincs vitamin, tele E-vel. A multivitaminokat műanyagból állítják elő. Mindenképp kell egy saját biokert, hogy tudjuk, mit eszünk. No és a sport! Ugye van konditerem? Nem dolgozom olyan helyen, ahol nincs.

– Nekünk híres cukrászdánk van, sommelier ajánlja a bort, telente disznóölést szervezünk, és a wellness a jakuzzit takarja.

Fotó: Shutterstock / illusztráció

A nő mereven állt fel:

– Tudják, mik maguk? Gyilkosok! A tudatlanokat kerítik hálójukba, megmérgezik őket, és azt sugallják, ez a luxus, ez a kényelem az élet célja. Az élvezetek döntötték romba Rómát, a hedonizmus zabálta fel a reneszánszt. Nem félnek, hogy pokolra jutnak?

– Egy kólát asszonyom? Vagy egy energiaitalt?

A harmadik is nő volt. Körülbelül 190 centi magas, de arányos, szép alakját még bő ruhája sem tudta elfedni. Mint egy sztármodell, a modellek túlzott soványsága nélkül. Inkább mint egy filmsztár. Egy beteg filmsztár. Ahogy belépett, a görnyedt testtartása volt a legszembetűnőbb. Ejtett válla miatt keze a teste mellett majdnem a térdénél himbálózott. Szandáljának lapos sarka nem engedte érvényesülni a vádliját. Kétszer kért bocsánatot, mielőtt leült.

– Ugye személyesen ügyfelezni nem kell? Telefon és internet. E-mail, web-lap, közösségi média? – kérdezte halkan, bár ülve már egy fokkal magabiztosabbnak tűnt.

– De kell. Cégek vezetőinek kell kiajánlani a csomagjainkat. Időpontot egyeztetni, elmenni, megbeszélni. Üzleti vacsorák, rendezvények, programok.

– Én háttérmunkás vagyok. Talán meg lehetne osztani. Én mindent megcsinálok az irodában, amit csak kell, más meg személyesen értékesíti.

– És miért, ha szabad kérdeznem?

– Nem járnak velem jól. Csak elriasztanám az ügyfeleket. Godzilla, ugye, nem kabalafigura, King Kong nem cuki. Az emberek a szépet kedvelik.

– Kérem, jöjjön vissza akkor, ha legalább saját magát el tudja adni! Ügyesen lebeszélt róla, hogy felvegyem. Ez egy állásinterjú, hölgyem, egy értékesítési feladatra.

Mikor a nő szinte láthatatlanná görnyedve halkan kisomfordált a szobából, Ciprián, a szállodalánc vezetője a HR-eshez fordult. Belemászott az aurájába, ahogy ordította:

– ABORMÁLIS! Mind abnormális! AB-NOR-MÁ-LIS! Nem hiszem el, hogy egy másfél milliós fizetéssel járó állásra ilyenek jelentkeznek. Ezekre bízzam az értékesítési osztályt? Ez nem a cirkusz! Ez egy szálloda! Abnormális alakokkal hogy adjak el egy normális terméket?!

– Ciprián, ne izgasd fel magad! Árt az egészségnek. Ne felejtsd el, hogy te is kertészként kezdted, és az agrárdiplomád sem volt a legjobb belépő egy szállodába.

Fotó: Shutterstock / illusztráció

Ciprián elmosolyodott. Hát igen, ő is furcsa utat járt be. Kétméteres roppant alakja alatt megreccsent a szék, ahogy fáradtan lerogyott rá. Méretre csináltatott öltönyét 50 centis bicepsze majdnem szétfeszítette. Hófehér, csonttörő fogazata, a bal füléből lógó óriási aranykarika, a nyakát is beborító, sárkányt ábrázoló tetoválása egy szabadnapos nehézsúlyú bokszoló és egy veterán tengerészgyalogos őrmester elegyét idézte.

– Na ja, tündérkém! Emlékszel, mekkora bulik voltak? Utána napokig csak egy irányba szaladtunk. De mi dolgoztunk is, csessze meg!

Dr. Gedeon Zoltán
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap / Archív

– Bagoly mondja verébnek? Ciprián vajon nem abnormális? Az állásinterjúra jelentkezők igen? – tette fel a kérdést dr. Gedeon Zoltán, s el is érkeztünk a témánkhoz: mi számít abnormális viselkedésnek, vagyis a normálistól eltérőnek? S most nem a szó hétköznapi értelmét vizsgáljuk, szóval itt nyilván nem mindenki hülye, az abnormalitás pszichológiai értelmére világítunk rá.

– Abnormális az, ami az adott kulturális közegtől idegen. Ezért lenne furcsa, ha valaki maszáj népviseletben sétálna Zalaegerszeg főutcáján.

Fotó: Shutterstock / illusztráció

­– Ugyanez az öltözet Afrika utcáin egyáltalán nem kelt feltűnést, holott az emberek többsége ma már ott is farmert és pólót hord a hétköznapokon. Emil öltözete, az általa használt szleng, a rá jellemző életérzés a helyi viszonyoknak megfelelő, de tekintve, hogy harminc évvel korábbi, ma már kulturálisan szintén idegennek számít – magyarázta a főorvos.

Önmagában még nem tekinthetjük abnormálisnak, ami a kulturális közegből kilóg, ami eltér a statisztikai átlagtól. További kritérium ugyanis, hogy az abnormális jellemzők az egyénnek vagy a társadalomnak a kárára váljanak: egészségi, vagy a státuszt érintő, anyagi, vagy erkölcsi hátrányt okozzon az átlagtól való eltérés. Az egészségtudatos nő merev viselkedése, szigorú elvei láthatólag az egészsége rovására mentek, és az alkalmazkodóképességét jelentősen beszűkítették. A csinos, magas nő pedig nem tudja elfogadni a másságát, azt, hogy kiemelkedik az átlagból. Ez a negyedik kritérium: ha valakinek az átlagtól való eltérés már túlzott stresszt okoz, akkor ő abnormális. Ha a történetben szereplő nő büszkén, elégedetten viszonyulna saját testi adottságaihoz, akkor semmiképpen sem lehetne abnormálisnak minősíteni.

Ciprián ugyanakkor a magas nővel ellentétben nem abnormális. A neve, a megjelenése, a testi adottságai, a szóhasználata, a karrierje nem tipikus. Mivel azonban mindez kulturálisan nem idegen, nem árt vele sem magának, sem a környezetének, és láthatólag semmiben sem feszélyezi, így az ő esetében abnormalitásról szó sincsen.

Sorozatunk korábbi részei:

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/mindent-megtettem-erte-akkor-megis-mitol-lett-ilyen-ez-a-gyerek-5280451/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/menedzsergorcs-meg-a-nevet-sem-tudta-alairni-a-cegvezeto-5211217/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-az-ejjel-nem-mulik-el-soha-egy-tortenet-a-harcteri-idegessegrol-vagyis-a-poszttraumas-stresszrol-5166520/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/anyam-megorult-belat-nem-ereszti-5144065/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/a-kivegzesere-vart-de-erdekelte-egyaltalan-folyton-elaludt-a-katona-5119183/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/nem-vagyok-eleg-jo-neki-ha-ezt-gondolod-tenyleg-nincs-eselyed-5101072/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ratetolvaltak-a-feher-hatsojara-hogy-feketeseggu-5083144/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-igazi-ferfi-sohasem-zokog-5057707/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/tul-erosen-nyomult-csak-a-ver-latvanya-tette-helyre-5017159/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/tul-erosen-nyomult-csak-a-ver-latvanya-tette-helyre-5017159/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában