2021.04.23. 17:30

Anyám megőrült, Bélát nem ereszti!

Folytatódik a lélek rejtelmeibe kalauzoló ismeretterjesztő sorozatunk: dr. Gedeon Zoltán Keszthelyen praktizáló neurológus, pszichiáter, pszichoterapeuta ezúttal is sokakat érintő kérdést vizsgál az alábbi írásában. Történetének főhőse Erzsi néni, aki rajongásig szereti a férjét, élete csak körülötte forog. Lássuk először, mi történik vele, aztán választ kapunk arra is, hogy van-e keresnivalója a pszichológiai vagy pszichiátriai szakrendelésen.

Szabó Judit

Forrás: illusztráció

Fotó: Shutterstock

– Ebédeltél már?

– Persze, rántott gombát csináltam, rizzsel, tartárral, apád kedvence.

– Nagyon jó. Akkor ugye kész leszel fél hétre?

– Nem, ne számítsatok rám, nem megyek.

– De anya! Ez csak egy színházi előadás, két és fél óra az egész. Hozunk-viszünk.

– Nem, kislányom, nem tudok menni, apád olyankor már nem szeret egyedül lenni.

Zsuzsi, Erzsi néni lánya lecsapta a telefont. Erzsi az utóbbi fél évben lassan hozzászokott lánya ingerült viselkedéséhez. Zsuzsi rendes lány, de nehéz természetű. Türelmetlen, indulatos. Ha valami nem a kedve szerint történik, rögtön kiabál. Persze jó szándékkal teszi, mindennap jön, vagy telefonál. Törődik Erzsivel. Kicsit talán többet is, mint kellene. Hagyhatna neki nagyobb önállóságot is.

– Megöregedtem – gondolta Erzsi, és leszedte az asztalt. A maradékot gondosan kikaparta a biohulladékba, a tányérokat betette a mosogatóba, aztán ledőlt a nagy franciaágyra egy kis délutáni szunyókálásra. Az ágy hatalmas volt, kényelmesen lehetett terpeszkedni rajta anélkül, hogy az ember átlógott volna a másik térfelére. A férjével, több mint negyven éve, még más céllal választottak ekkorát… A pajzán gondolatra kissé elmosolyodott, majd férje egyenletes szuszogását hallva elszenderült.

Ébredés után általában morcos volt, ezért ilyenkor, már gyerekkorától kezdve, kerülte a társaságot. Akár reggel volt, akár délután, ha felkelt, fél órán át nem volt tanácsos szólni hozzá. Erzsi tudta is ezt magáról, ezért mióta nyugdíjba ment, az ágyból csak akkor kelt fel, ha megfejtett egyet a Poénvadászatból. Igaz, az elmúlt években ezt már csak a Papa – így hívta Bélát, a férjét – szemüvegével tudta megtenni. Béla évekig kérlelte, hogy vegyen magának egyet, mert ez nem biztos, hogy jó neki, és esetleg csak tovább rontja a szemét, de Erzsi szerette ezt az ócska, szarukeretes darabot. Nem engedett, Béla papa pedig már jó ideje nem szólt érte. Ahogy elmúlt a rosszkedve, munkához látott.

– Na, Papa, kimossuk ezt a csúnya fürdőköpenyt, milyen mocskos lett! Persze, persze az enyém is, de a tied azért rosszabb, az biztos. Kicsit morgolódott, azzal berakta a pizsamákat, fürdőköpenyeket a mosógépbe. Míg a gép pörgött, leszaladt a boltba.

– Jaj, Magdikám, nincs abból a házi füstöltből, ami csütörtökön szokott jönni?

– Nincsen, Erzsi néni, vigyen egy kis Gyulait!

– Tudod, hogy azt nem eszi a Papa.

– Nem eszik az mást se, Erzsi néni!

– Na, ne járjon a szád, vágj inkább egy kis Trappistát, meg adj négy párat abból a virsliből! Lesz két kifli, egy liter tej, meg két kakaós csiga.

– Meg túlsúly, meg cukorbetegség. Minek ennyi, Erzsi néni?

– A magad dolgával törődj! Neked csak az a dolgod, hogy kiszolgálj.

Magdi csak nevetett, de gondosan kimért, becsomagolt mindent.

– Aztán vigyázzon ám magára, Erzsi néni!

De ő már sietett, készen akart lenni vacsorára. Erzsi romantikus alkat volt. Tele volt a ház a képeikkel. Esküvői kép, aztán keresztelő, ezüstlakodalom, mind ott függtek szerteszét a falakon. A konyhában a Papa feszített katonaruhában, huszonévesen, hetykén, a jövőbe vetett rendíthetetlen bizalommal a tekintetében. Erzsi néni ráfeledkezett a képre. Milyen magabiztos volt a Béla, és milyen igaza lett! Mindent elértek, amit elérhettek az életben. A Papa ereje kellett, hogy átvészeljék azt a sok gondot, bajt, nehézséget, ami rájuk szakadt. No, de nincs idő a mélázásra, gondolta, hiszen még a levest is be kell rántani. Fura, de a Papa este szeretett levest enni.

– Végre kész! – kiáltott fel, azzal gyorsan a szék támlájára tette Béla bácsi otthoni zakóját, elé gondosan odakészítette a férje papucsát, majd az asztalra tette a tálat.

Ekkor szólalt meg a csengő. Hirtelen kifejezetten bosszús lett, nem szerette, ha vacsora közben megzavarták. Csak azért sem nyitotta ki. Kimerte a levest a Bélának, és magának is meríteni akart, de a csengő csak nem hagyta abba. Sivított, vijjogott, vissza-visszatérően üvöltött bele a csendbe, egyre agresszívebben, lerázhatatlanul. Erzsi néni megadta magát, és lassan odacsoszogott az ajtóhoz. Kinyitotta, a küszöbön Zsuzsi állt. Anyja válla fölött vetett pillantással azonnal felmérte a helyzetet, és üvölteni kezdett:

– Mit csinálsz, anya? Megőrültél? Mit csinálsz már megint? Halott! Nem érted, hogy halott?

Megfogta az anyja kezét, és odarángatta a komódhoz. Ott állt az urna a hamvakkal.

– Meghalt, anya, meghalt – mondta Zsuzsi hangosan, majd egyre halkabban. Végül lassan a kanapéra rogyott, és csendesen, vigasztalhatatlanul zokogni kezdett.

Dr. Gedeon Zoltán
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Példánkban Erzsi néni nem őrült, nem pszichotikus, hanem a komplikált gyász egy szélsőséges példáját mutatja – mondta dr. Gedeon Zoltán. – Férje halálát követően a gyászfolyamat, a gyászmunka – ahogy a pszichológusok hívják – elakadt. Pilling János szerint, aki a hazai tanatológia (a pszichológia halállal, gyásszal foglalkozó ága) egyik legmeghatározóbb kutatója, a gyász folyamata öt szakaszra bontható. Az első a sokk fázisa, mely a halálhír kapcsán jelentkezik. Ilyenkor néha érzelmi kiüresedés, máskor érzelmi viharok alakulnak ki, az „ez nem lehet igaz” érzésével. Ezt az általában rövid szakaszt a kontrollált gyász szakasza követi, melyben a temetéssel kapcsolatos, illetve egyéb hivatalos ügyek intézése zajlik. Ilyenkor a gyászoló gyakran tehetetlennek érzi magát, máskor olyan érzése van, mintha mindez nem is lenne igaz, vagy mással történne. A következő szakasz általában a temetés után jelentkezik, ez a tudatosulás szakasza – itt akadt el Erzsi néni –, amikor érzelmi viharok, düh, szomorúság, önvád váltakozik.

A főorvos elmondta, hogy ebben a szakaszban még azt a jelenséget sem tartják kórosnak a szakemberek, ha a gyászoló egy-egy pillanatra látni véli az elhunytat, vagy hallani véli a hangját. Valóságosnak érzékeli a halott jelenlétét, és rendszerint elszigetelődik a környezetétől. A következő szakaszban, az átdolgozás során egyre inkább a tudatos emlékek kerülnek előtérbe, szép emlékek is megjelennek a veszteségen túl, és oldódik az elkerülő magatartás. Végül az elfogadás szakaszában a gyászoló már képes az elhunytra bűntudat nélkül tekinteni, nem úgy, mint egy létező, hanem mint egy benső alakra gondolni. Figyelme lassan a környezete felé fordul, képes a feladatait ellátni, terveket megfogalmazni. Ilyenkor már egy új, megváltozott egyensúlyi állapot alakul ki.

Dr. Gedeon Zoltán arra is rámutatott, hogy a gyászfolyamat sokszor sérülhet, valamelyik szakaszban megrekedhet, nem lép a következő fázisba. Ennek alapján George Bonanno, a gyász egyik legelismertebb kutatója szerint megkülönböztetünk krónikus gyászt (amely nem megy végig az öt fázison), és késleltetett gyászt, melynél ha késve is, de végigkövethető a gyászmunka összes fázisa. Természetesen az emberek közt a gyász intenzitásában jelentős különbségek figyelhetők meg, ezért a gyász külső jegyei alapján nem lehet megítélni a gyászoló érzelmi életének mélységét. Jó példa erre a reziliencia jelensége, melynek során egyes embereken szinte nem is látszik a veszteség, holott ők csak a többieknél jobban, rugalmasabban tudnak alkalmazkodni a változásokhoz. A gyász időszaka átlagosan egy évig tart – ezért is alakulhatott ki a „gyászév” kifejezés, s az ahhoz kapcsolódó szokások. A pszichológiában a fél év és két év közötti időtartam még nem számít kórosnak.

Erzsi néni azonban kezelésre szorul. Pszichoterápia során segíthetnek neki, hogy elfogadja végül férje halálát. Az is hasznos, ha a környezet, a hozzátartozók, barátok lehetőséget biztosítanak a gyászolónak, hogy beszélhessen az őt ért veszteségről, a fájdalmáról. Ez is továbblendítheti a gyász folyamatát.