Frissen Zalából

2021.09.17. 17:30

Nemek harca: van úgy, hogy mindenki veszít

Ismét jelentkezünk pszichológiai sorozatunkkal, melyben dr. Gedeon Zoltán keszthelyi neurológus, pszichiáter tanulságos történeteit olvashatják a lélek örömeiről, bánatairól, egészségről, betegségről, írásait az ember természetéről, viselkedéséről, kapcsolatainak működéséről. Most egy olyan helyzetet elemzünk, amely minden párkapcsolatban előfordul, és nincs igazán jó megoldása. Lássuk előbb a főorvos írását Jázmin és Ákos konfliktusáról, s aztán arra is kitérünk, mit mond erről a tudomány.

Szabó Judit

Forrás: illusztráció

Fotó: Shutterstock

– A tied! Meg a jó édes anyukádé! Azé! A „kedves mamáé”…! – kiabált vissza Jázmin az ajtóból, míg Ákos magában dohogott:

– A rohadt kis… elkényeztetett kis… – el-elfulladva rángatta fel a cipőjét, miközben a szoros farmer a hasába vágott. Rohanni kellett volna amúgy is, de ezzel a reggeli veszekedéssel végképp neccessé vált a beérés. Pedig nem tolerálták a késést a munkahelyén. Igaz, Ákos rendszermérnök volt, de huszonhárom évesen még erősen a termelésben dolgozott művezetőként. Három műszak, blokkoló óra, két 15 perces, egy félórás szünet. Nem egy leányálom, de van benne perspektíva.

– VB elődöntő! Itt Magyarországon, a Puskás Arénában! Ez a liba meg nem akar eljönni! Két hétig építettem a Zsoci gépét, hogy szerezzen két jegyet, erre… – Ákos nem is akarta elhinni. Meglepetésnek szánta, azért szólt róla csak a meccs napjának reggelén. Oké, Jázmin nem egy vérbeli focidrukker, de kijárt vele a meccsekre, és egy ilyen különleges mérkőzésnek azért örülnie kellene! Erre jön valami noname énekessel, hogy koncert lesz. Pont ma! Egy nagy frász lesz, nem koncert!

Jázmin rohant le a lépcsőn, persze szintén késésben. Levelezőn végezte az egyetemet, és hogy legyen miből, egy pékségben volt eladó. Hattól kettőig. Nem volt rossz, de azért többnyire unalmas. És erre végre itt a Mabel-koncert! Eljött ez a fantasztikus csaj, aki tehetséges, jó a zenéje, és szuperül megcsinálta magát.

Fotó: Shutterstock / illusztráció

Példaképe volt, még ha neki nem is volt érzéke a zenéhez. Egy ilyen koncertet Ákos se hagyhat ki! Azt hitte, boldog lesz, erre tessék, még balhézni is elkezdett. Le van ő magasról...! Majd meglátja! Menjen csak a hülye meccsére egyedül, ő meg elhívja Angit, aki elájul a gyönyörtől, ha kap egy jegyet.

A tízórai szünet idejére kezdett Ákosnak hiányozni Jázmin. Azért rendes csaj ez! Meg nagyon szép is! Végül is minden óra elvesztegetett idő, mikor együtt is lehetnének, és mégsincsenek.

Fotó: Shutterstock / illusztráció

Hülye dolog arra gondolni, hogy másokkal beszélget ott a boltban, mikor neki, Ákosnak is lenne megbeszélnivalója. Szerette Jázmint, így egyre inkább bűntudatot érzett a reggeli kurvázásért. Pedig ki sem mondta hangosan. De gondolta. Ez már baj. Ilyet nem lenne szabad. Alig egy éve vannak együtt, és biztos benne, hogy Jázmin az élete értelme. Egy pillanatra sem lenne szabad így gondolnia rá. A hangos dudaszó jelezte a pihenőidő végét, és szakította félbe a gondolatait.

Kiment ez a hólyag végre. Mit játssza itt meg magát? Mit gondol, kinek jön ez be? Hetek óta hajtott egy srác Jázminra a boltban. Végzős volt a jogon, apja nagymenő irodájában már fix helye volt. Neki is, meg a Porsche kabriónak a belvárosi parkolóházban. Okos, művelt srác volt, de hiányzott belőle valami. Valami, ami Ákosban megvolt. Szóba sem jöhetett. Jázmin, ha tehette volna, egy percre sem engedte volna el Ákos kezét. Szerette. Szerette őt nagyon! Délre már tudta, hogy hibázott. Nem kellett volna olyan indulatosnak lennie. Nem is olyan lényeges az a hülye koncert, sokkal fontosabb, hogy együtt legyenek. Azért persze megpróbálja Ákost meggyőzni délután. Lesz rá kb. három órája. Miért ne sikerülne?

Fotó: Shutterstock / illusztráció

Ákos délre messzebbre jutott. Ha nem jön a lány a meccsre, inkább ő sem megy. Annyira még a brazilok sem lehetnek fontosak, mint Jázmin. Majdnem kicsordult a könnye erre a gondolatra. Ha mégis eljön, az csak bónusz. Majd délután rákérdez. Ahogy teltek az órák, lassan kiderült, hogy erre már nem lesz idő. Nem lehetett leállni, túlórázni kellett, és hogy a cég megelőzze az ipari kémkedést, a mobilt nem volt szabad bevinni a szerelőcsarnokba. Fél hét volt, mire kikeveredett a gyárból, a telefonján Jázmin tizenkilenc hívása. Azonnal csörgette, de a lány telefonja lemerülhetett, mert rögtön a hangposta kapcsolt be. Most mi legyen? Most mit csináljon? Hétkor lesz a meccs, és a koncert is, mindkettő húsz percre, de ellenkező irányban. Elmosolyodott, mikor a táskájába nyúlva a mérkőzésre szóló belépőjegy mellett egy koncertjegyet talált. Milyen egyformák is ők, mennyire egy srófra jár az agyuk, hiszen Ákos is belecsempészte a lány hátizsákjába a meccsjegyet. Már tudta, mit kell tennie. Eszét vesztve rohant a sportcsarnok felé. Jöjjön Mabel, mit bánja ő, csak jöjjön Jázmin is!

Jázmin minden más alkalommal dühös lett volna Ákosra, ha eltűnik egész délutánra, de mivel nem vette fel a telefonját, gondolta, hogy bent kellett maradnia. Volt már ilyen máskor is. Inkább csak azért hívta olyan sokszor, hogy rögtön fel tudja dobni, amint lehet. Meg akarta mondani, hogy meccset akar nézni. Meccset, mindennél jobban! Bármit, csak Ákossal. Várta, amíg csak lehetett, aztán indulnia kellett. Épp a sípszóra foglalta el a helyét. Pont akkor, mikor Ákos is leült az üres szék mellé a lelátón, öt kilométerre onnan. Ahogy teltek a percek, a két boldogan várakozó szerelmes arc egyre inkább kezdett hasonlítani egymásra. A csalódottság kifejezése minden arcon egyforma.

Dr. Gedeon Zoltán
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

­– Hogy létezik-e jó megoldás, azt a kérdést is felteszi Dr. Mérő László matematikus, pszichológia professzor játékelméleti könyvében ­– magyarázta dr. Gedeon Zoltán. ­– A fenti történet a klasszikus „Nemek harca játék”, melyben mindkét játékos kooperációra törekszik, ezért a lehető legrosszabb megoldás születik. A kooperáció általában jó megoldás. Most viszont nem elég, hogy nincsenek együtt, holott mindketten ezt szerették volna leginkább, ráadásul azon a helyen töltik az estét, ahol nem akarták. Ennél még a versengő megoldás is jobb lett volna, ha mindketten a saját programjukra mennek, mert bár így is külön telik az este, de legalább a preferált programon. Kevert stratégia esetén, ha egyik enged, a másik nem, egyikük jobban jár, hiszen a saját programján van, de mindkettejüknek jó, hiszen a legfontosabb kívánságuk teljesült, az, hogy együtt legyenek. A kooperáció, a versengés és a kevert stratégia mind játékelméleti kifejezés. Mögöttük rendkívül bonyolult matematikai összefüggések húzódnak meg.

A játék a példában nem szó szerint értendő: a helyzetet jelöli, amelyben az egyik félnek úgy kell meghoznia egy döntést, hogy az eredményt más személy (vagy mások) általa nem ismert döntése is befolyásolja. Ezzel a dilemmával foglalkozik a játékelmélet, a probléma ugyanakkor pszichológiai problémaként is értelmezhető. Vajon az a jó megoldás, ha azt teszem, amit szeretném, ha tennének velem? Vagyis változtassam meg a tervemet a másik kedvéért? Vagy az a jó döntés, ha tudom, hogy a másik is így gondolkodik, ezért maradok az eredeti tervemnél, hiszen tudom, hogy úgyis utánam jön a meccsre vagy a koncertre? Esetleg ha fütyülök a másikra, és magammal törődöm?

Ha pszichológiailag nem is egyértelműen, de matematikailag létezik megoldás. Igaz, a játékosok „nyeresége” csak hosszabb távon érvényesül.

A játékelmélet interdiszciplináris terület. A pszichológia mellett a matematika, a biológia, a filozófia, a szociológia és a közgazdaságtan is foglalkozik vele. Harsányi János magyar származású közgazdász 1994-ben játékelméleti kutatásaiért kapott közgazdasági Nobel-díjat azzal a John Forbes Nash nevű matematikussal – és Reinhard Seltennnel – megosztva, akinek az életét az Egy csodálatos elme című film dolgozza fel. (Nash paranoid skizofrén volt.) Magyar vonatkozású az is, hogy a játékelmélet alapjait Neumann János fektette le. Hogy miért játszunk? Ha visszakanyarodunk a játék eredeti értelmezéséhez, arra végül a pécsi élettan professzor Grastyán Endre akadémiai székfoglalójában kapjuk meg a választ – az embernek szüksége van szükségtelen dolgokra.

Sorozatunk korábbi részei:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/itt-mindenki-hulye-itt-mindenki-5325767/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/mindent-megtettem-erte-akkor-megis-mitol-lett-ilyen-ez-a-gyerek-5280451/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/menedzsergorcs-meg-a-nevet-sem-tudta-alairni-a-cegvezeto-5211217/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-az-ejjel-nem-mulik-el-soha-egy-tortenet-a-harcteri-idegessegrol-vagyis-a-poszttraumas-stresszrol-5166520/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/anyam-megorult-belat-nem-ereszti-5144065/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/a-kivegzesere-vart-de-erdekelte-egyaltalan-folyton-elaludt-a-katona-5119183/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/nem-vagyok-eleg-jo-neki-ha-ezt-gondolod-tenyleg-nincs-eselyed-5101072/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ratetolvaltak-a-feher-hatsojara-hogy-feketeseggu-5083144/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-igazi-ferfi-sohasem-zokog-5057707/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/tul-erosen-nyomult-csak-a-ver-latvanya-tette-helyre-5017159/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában