Hallgassa élőben!

Zalaegerszeg, a rejtett értékek városa

Hozzászólások

hirdetés
Jótanácsokkal segítik a versenyzőket A Dal 2021 házigazdái
koronavírus zaol.hu
Íme a legfrissebb járványügyi adatok Keszthelyről
otp bank / 22 perce
Csányi Sándor: a kormány és a jegybank jól kezelte a válságot
A kormány és a jegybank jól kezelte a válságot, ennek köszönhetően lett tavaly a vártnál kisebb a gazdasági visszaesés – mondta Csányi Sándor.
Gyász
„Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek..." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk GÁL LAJOS a Color Ruházati Vállalat volt dolgozója szerető szíve életének 89. évében örökre megpihent. Temetése 2021. március 9-én, kedden 14 órakor lesz a zalaegerszegi Olai temetőben. Előtte gyászmise aznap 12.30-kor a zalaegerszegi csácsi templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy AMBRUS ZOLTÁN életének 62. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. március 6-án, szombaton 11 órakor lesz a vasboldogasszonyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló családja
„Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. CSEJTEI LÁSZLÓ (a ZÁÉV volt dolgozója) életének 82. évében elhunyt. Temetése 2021. március 8-án, hétfőn 15 órakor lesz a bödei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Örök álmodat őrizze béke és nyugalom." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk ID. DVORNYIK GÉZA volt temetkezési vállalkozó halálának 10. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, jó barátokkal, ismerősökkel, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, drága nagymamánk LUCZI MIKLÓSNÉ szül. Póczek Márta Éva életének 71., házasságkötésük 50. évében elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérték és mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
„Lecsukott szemmel még látom a lelkét, Ki mellettem ült, és nékem mesélt...! Nem maradt utánad más, csak az emlék..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk UZONI GYÖRGY szerető szíve életének 76. évében örökre megpihent. Temetése 2021. március 8-án 14 órakor lesz a zalaszentlőrinci temetőben. Hálás szívvel gondolunk mindazokra, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gy0ászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk KÉNER KÁROLY életének 78. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. március 5-én 12.30-kor kísérjük a zalaegerszegi új temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Búcsúznak tőle: lányai, vejei és unokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RAJKÓ JÓZSEFNÉ szül. Török Magdolna 2021. február 24-én, életének 67. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 6-án, szombaton 13.30-kor lesz a zalakarosi temetőben. Gyászmise előtte 13 órakor a zalakarosi római katolikus új templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
„Emlékek varázsa melegíti lelkem, szívemben őrzöm őt, soha nem felejtem. Álmok, emlékek, szép szavak, ez minden, ami megmaradt. Tátongó űr lelkemben a hiány, néha kicsit csendül, de örökké fáj." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk gyermekünk LÁGLER GERGŐ RÓBERT halálának 5. évfordulóján. Szerető szüleid és húgod: Dorottya
„Elhagytad a házat, a kertet, amit úgy szerettél, Minket és mindent, amiért küzdöttél. Nem tekint ránk aggódó szemed, Marad a csend, mindent köszönünk Neked! Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk és testvérünk ALBECK GYULÁNÉ szül. Zsuppán Angéla (az Eötvös József Általános Iskola nyugalmazott pedagógusa) szerető szíve életének 79. évében örökre nyugovóra tért. Utolsó útjára 2021. március 5-én, pénteken 15 órakor kísérjük a Milejszeg-rózsásszegi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De Te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉR LÁSZLÓ életének 89. évében elhunyt. Temetése 2021. március 4-én, csütörtökön 15 órakor lesz a pusztamagyaródi temetőben. Előtte 14.15-kor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk RASZTOVICS ISTVÁNNÉ 78. életévében örök nyugalomra tért. Temetése 2021. március 4-én, csütörtökön 14 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. A gyászoló család
„Úgy mentél el, ahogy éltél, csendesen, szerényen. Drága lelked nyugodjék békében.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA FERENCNÉ szül. Petrik Erzsébet 75 éves korában elhunyt. Hamvait 2021. március 5-én, pénteken, a 15 órakor kezdődő gyászmisét követően, 15.30-kor a zalakarosi temetőben helyezzük örök nyugalomba. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
„Ha engem látsz majd némán, hidegen, és szólítasz és nem nyitom szemem, az égre nézz: én immár arra lengek. Csupán a testem az, mit eltemettek.” (Gárdonyi Géza) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy FARKAS LAJOSNÉ szül. Kulcsár Hilda Mária nyugalmazott pedagógus életének 79. évében itt hagyott bennünket. Utolsó útjára családi körben, barátaival kísérjük a novai temetőben. Gyászoló család
„Bennünk él a múlt, a végtelen szeretet, Szívünkben őrizzük drága emléketeket.” Emlékezünk BALOGH BÉLA halálának 9. BALOGH JÓZSEFNÉ halálának 10. BALOGH JÓZSEF halálának 34. évfordulóján. Szerető húgod, leányotok és családja
„Szívünkben emléked nem pótolja semmi. Míg a földön élünk, nem fogunk feledni.” Soha el nem múló szeretettel emlékezünk KÓSA GYULÁNÉ szül. Magai Gyöngyi halálának 9. évfordulóján. Szerető családja
Soha el nem múló szeretettel és fájdalommal emlékezünk BAKA FERENCNÉ szül. Simon Irén halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
ƒ„Elmentél tőlünk egy csendes hajnalon, Köszönni, búcsúzni nem volt alkalom.” „Úgy ment el, ahogy élt, csendesen, szerényen, emberként.” Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy SOÓS NAGY ENDRE gyémántdiplomás agrármérnök életének 92. évében elhunyt. Hamvait 2021. március 4-én 11 órakor helyezzük végső nyugalomra a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászomban osztoznak. Gyászoló lánya
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok.” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk és rokonunk, SZABÓ LÁSZLÓ (Szaszi) 73 éves korában elhunyt. Utolsó útjára március 5-én, pénteken, a 14 óra 15 perckor kezdődő gyászmisét követően, 15 órakor kísérjük a zalaszentmihályi temetőben. A személyes részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjenek. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
„Az idő múlik, de a fájdalom csak nő, mert nem hoz enyhülést a múló idő.” Fájó szívvel emlékezünk SZÁNTÓ ISTVÁNNÉ szül. Szatmári Ibolya halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
régészeti feltárás / 23 perce
Bethlen Zsófia jegygyűrűje árulta el a régészeknek, kik nyugszanak a gyulakutai kriptában
Lakáskultúra / 30 perce
Varázsoljon trópusi életérzést otthonába!
nagy tervek / 53 perce
A Chelsea jövőre már a trófeákat veszi célba
online / 54 perce
Élőben közvetítették a gimnáziumi szalagavatót a nagykanizsai Batthyány-gimnáziumban
Benedek Bálint
magyar közlöny / 55 perce
Megjelentek a korlátozással kapcsolatos részletszabályok (videó)
Hogy is lesz ez? / 1 órája
Különös kijelentést tett a Google – nem fog figyelni bennünket?