Fotó: Shutterstock

Jön a vénasszonyok nyara! Németh Lajos elárulja, meddig marad

Szerdáig kell még kibírni az évszaknak megfelelő időjárást, onnantól beköszönt néhány nyárias nap. Az előrejelzés alapján a hosszú hétvégéig kitart, 20 fok feletti hőmérsékletek lesznek.

A jövő hét közepéig marad a hűvösebb idő, szerdától viszont markáns melegedés kezdődik a magasban. Az egymást váltó mediterrán ciklonok helyett, lesz egy nagy légörvény tőlünk nyugatra, így ennek a képződménynek az előoldalán érkezik a meleg levegő – így írja meteorológiai nyelven az Országos Meteorológiai Szolgálat, hogy jövő szerdától érkezik az indián- , vagy a vénasszonyok nyara.

Most még úgy tűnik, a szép idő kitart a hosszú hétvégéig is. A déli országrészben biztosan 20 fok fölött alakul a hőmérséklet, az északi tájakon viszont nem lesz ilyen meleg, de ott is kirándulóidő várható.

Németh Lajos meteorológus azt mondja, hogy ez bizony valóban a vénasszonyok nyara. Aminek szeptemberben örültünk, az is az volt, sőt még novemberben is várhatunk rá.

A meteorológia három fázisát ismeri a vénasszonyok nyarának: az első szeptember közepétől, a középsőt, október második felében, a harmadik fázist pedig november első hetében.

A szakemberek az ősznek azt az időszakát nevezik így, amikor frontmentes, tehát nyugodt és békés, száraz idő van és az átlagnál jobban felmelegszik nappal a hőmérséklet.

Tavaly október 23-án ünnepi csobbanás volt Zamárdiban. 17 fokos volt a Balaton vize aznap Fotó: Krausz Andrea / likeBalaton

 

Ez már nem jelent abban az értelemben jó időt, mint nyáron – mondta Németh Lajos. – a középső szakaszban15-20 fokos nappali meleget, november elején pedig 10 fok körüli hőmérsékletet mérhetünk és szép napsütéses nappalokat élvezhetünk. Ha visszaemlékszünk, tavaly és két éve is így történt. 2019-ben éppen ugyanígy október 23-án volt nagyon jó idő. 2013-ban is, akkor olyannyira, hogy 30 fokos hőmérsékletekkel, sorra dőltek a napi melegrekordok.

Persze ilyenkor már nem érdemes hetekben gondolkodni, ez többnyire csak azt jelenti, hogy négy-öt napra visszakacsint az őszbe a nyár. Érdemes örülni ennek is, kimenni a napfényre és begyűjteni az utolsó sugarakat, a szürke téli idő előtt. Mentálisan és az egészségünknek is jót tesz a fény és az is, ha a szabadban mozgunk – mondta a meteorológus.

Lassan közbe kell avatkoznom a jobb idő érdekében😂Még ma is lehet eső🌧, de a déli és a keleti megyékben már a nap is…

Közzétette: Németh Lajos meteorológus – 2020. október 15., csütörtök

 

Németh Lajos azt mondja, mindezt régi megfigyelések is alátámasztják. Maga a vénasszonyok nyara kifejezés is, több mint száz éves. Amikor fontos volt az őszi munkákhoz az időjárás alakulása, mert jobb volt szüretelni és kukoricát törni száraz, napsütéses időben, megjegyezték az emberek, hogy mikorra várhatóak a szebb napok. Úgy tűnik, hiába borult azóta a feje tetejére az időjárás, a vénasszonyok kitartóak és hozzák az őszbe a szép, napsütéses, szinte nyári napokat.

 

Hozzászólások

Szponzorált tartalom 
Érdekességek a tojásról, amit nem biztos, hogy tudtál
Megelőzés
Napi fél óra séta csodákat tesz a szervezetünkkel
első továbbjutók / 11 perce
8 megyei LoL döntő már lezajlott, 12 még hátra van
A nyolc lejátszott szériából egyetlen egy dőlt el három mérkőzésen.
Gyász
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk TAKÁCS KÁROLY 1921-1973 és neje, született KONDOR ROZÁLIA 1927-2010 fiúk TAKÁCS ZOLTÁN 1956-2006 Szeretteik
Emlékezünk BEDŐ JÁNOS borsfai lakos halálának 30. évfordulóján. Szerető családja
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy NÉMETHNÉ FARKAS ANNA életének 68. évében elhunyt. Búcsúztatója 2020. október 22-én 9.45-kor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamánk sokak szeretett Mária nénije, DR. SZABÓ PÁLNÉ szül. Bencsics Mária életének 90. esztendejében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 26-án 13 órakor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Gyászolják: fiai, unokái, családtagok, rokonok, barátok
"Váratlanul ért halál, Búcsú nélkül mentél el. Aludd békés, örök álmod, Soha nem felejtünk el..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSEPREGI ENDRÉNÉ szül. Bognár Rozália életének 91. évében a jó Isten csendben magához szólította. Utolsó útjára október 22-én, csütörtökön 14 órakor kísérjük a zalalövői temetőben. A személyes részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjék. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Elment örökre, alakját a homály befödte, vissza se nézett, mégis itt maradt valami szomorú igézet, valami rejtett szomorú bánat..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyám KERESÉNÉ HAJDU MÁRIA 60. életévében hosszú betegség után, Isten akaratában megnyugodva visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2020. október 22-én, csütörtökön 15 órakor lesz a lentikápolnai temetőben. Előtte 14 óra 15 perckor gyászmise. Megköszönjük mindazoknak, akik bármilyen módon gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérték velünk MOLNÁR BÉLÁT 2020. október 17-én, Lovásziban. Gyászoló család
Fájdalommal emlékezünk TISZAI FERENCRE halálának 3. évfordulóján. Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, testvérünk, anyósunk, nagymamánk, dédimamám ZAKÓCS FERENCNÉ Marika néni életének 84. évében 2020. október 15-én eltávozott közülünk. Búcsúztatása október 21-én, szerdán 13.15-kor lesz a liszói római katolikus templomban. Hamvait 14 órakor helyezzük végső nyugalomra a liszói köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Drága emléke szívünkben örökké él!
"Ott pihentek, ahol már nem fáj semmi, nyugalmatokat nem zavarja senki. Könnyes az út, mert sírotokhoz vezet, a jó Isten örködjön pihenésetek felett." Soha el nem múló fájdalommal, és szeretettel emlékezünk haláluk évfordulóján KULCSÁR LÁSZLÓ 1937-2002 IFJ. KULCSÁR LÁSZLÓ 1969-2015 "Akinek gyermekét nem fedi sírhalom, nem is tudja mi az igazi fájdalom." Szerettei
"Amikor Isten látta, Hogy az út túl hosszú, A domb túl meredek, A lélegzés túl nehéz lett, Átölelt és mondta: gyere haza." Szomorúan tudatjuk, hogy nagynénénk BUCZKÓ JENŐNÉ szül. Montag Mária a Zala Megyei Tanács nyugdíjasa 89 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2020. október 21-én, szerdán 14 órakor kísérjük a búcsúszentlászlói temetőben. Előtte 13.15-kor gyászmise a helyi templomban. Kérjük, tiszteletüket egy szál virággal szíveskedjenek kifejezni. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Megállt a szív, mely élni vágyott, Pihen a kéz, mely dolgozni imádott. Egy csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZALAI JÓZSEF életének 69. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. október 21-én 14 órakor lesz gyászmise keretében a keszthelyi Karmelita Bazilikában. Kérjük, egy szál virággal fejezzék ki együttérzésüket. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Elmentem szeretteim, nehéz volt már élni, Kopogok a jó Istennél bebocsátást kérni. Búcsúzom Tőletek, nekem így már könnyebb, Értem néhanapján ejtsetek egy könnyet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS IMRE (a Tejipar volt dolgozója) életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. október 22-én, csütörtökön 11 órakor lesz a bucsutai temetőben. Gyászmise aznap reggel 7.45-kor lesz a zalaegerszegi Jézus Szíve templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MORVA MIHÁLYNÉ szül. Tormási Ilona ságodi lakos életének 84. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. október 21-én, szerdán 9.45-kor lesz a zalaegerszegi új temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló lánya és a család
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten..." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH ILONA JUDIT 1951-2020 misefai lakos sok szenvedés után elhunyt. Hamvait 2020. október 21-én, szerdán 9.15-kor a nagykapornaki templomban tartandó gyászmise után, 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a misefai temetőben. Tisztelettel kérjük a megemlékezőket a járványügyi helyzetre tekintettel mellőzzék a személyes részvétnyilvánítást. Hálásan köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban osztoznak. Gyászoló édesanyja, fia, öccse családjával
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájdalommal tudatjuk, hogy GOMBOS GYULA életének 85. évében örökre megpihent. Végső nyugalomra 2020. október 22-én, csütörtökön 11 órakor helyezzük a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek..." Fájdalommal tudatjuk, hogy BOGNÁR JÁNOSNÉ szül. Szabó Anna 77 éves korában elhunyt. Temetése október 20-án, kedden 13 órakor lesz az egervári temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy HERNÁDI JÓZSEFNÉ szül. Mónok Mária elhunyt. Temetése végakaratának megfelelően családi körben lesz. Gyászoló család
"Utolsó utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba." Fájó szívvel tudatjuk, hogy RAB JENŐ csertalakosi, majd Zalaegerszeg, Lehel úti lakos, a Zala Volán nyugdíjasa 79 éves korában hosszantartó, méltósággal viselt, súlyos betegségben elhunyt. Temetése október 20-án, kedden 15 órakor lesz a karácsonyfai temetőben, előtte 14 óra 15 perckor gyászmise a helyi templomban. Minden külön értesítés helyett. Tisztelettel kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, veletek lenni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÁLIZS JÓZSEF a csácsbozsoki egyházközség volt kántora életének 95. évében örökre megpihent. Temetése 2020. október 22-én, csütörtökön 14 órakor lesz Zalaegerszegen a csácsbozsoki temetőben. Előtte 13.30-kor gyászmise a csácsbozsoki templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
bajnokok ligája / 15 perce
Rangadóval kezd a Bayern
Stratégiai partner / 16 perce
Fejlesztőközpontot hozott létre Magyarországon a Huawei
pandémia / 27 perce
Ismét nagyot nőtt a zalai koronavírus-fertőzöttek száma!
zaol.hu
szuri / 36 perce
Orbán Viktor is beoltatta magát (videó)
Aktuális adatok / 1 órája
989 új fertőzött Magyarországon, meghalt 38 beteg
Szép Novában születtem / 1 órája
Nova idén is meghirdette fotópályázatát
Gyuricza Ferenc