Fotó: MTI / Mohai Balázs

Miklósa Erikának jól jött a kényszerpihenő

Az operaénekesnőt egyáltalán nem zavarja, hogy hónapok óta ki sem teszi a lábát otthonról.

A Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnőt mindig hatalmas szeretettel fogadják a világ legjelentősebb színpadain, Londonban, Párizsban, New Yorkban. A lelki békéjét mégis a szülőhazájában találta meg: Velencén él a férjével és az ötéves kislányával. Az operaénekesnővel a Hot! készített interjút.

Januárban Kínában jártál, azóta otthon vagytok önkéntes házi karanténban.

Mi választottuk ezt, ugyanis az a legfontosabb, hogy egészségesek legyünk, és másokat is óvjunk. Láttam, hogy mi történik, és mit kell tenni ahhoz, hogy egy ilyen dolog ne robbanjon be. Rászoktattuk magunkat az otthonlétre, és nekünk nem jelent újdonságot, hogy azóta hivatalosan is ezt javasolják. A kislányom, Bibi január óta nem ment óvodába. Öröm az ürömben, hogy nekem ez egy ajándék, mert már a határaimat feszegettem. Jól jött egy kis kényszerpihenő.

Ha jól érzem, akkor te élvezed is…

Nem is tudom elmondani, mikor volt utoljára ilyen, hogy a munkán kívül mindennel foglalkozhatok! Végre nem kell időkorlátok között mozognom. Felkelek reggel, elmegyek futni az erdőbe. Abban is megegyeztünk a férjemmel, hogy lesz „énidőm”, amit csak magamra fordíthatok. Ilyenkor például egyedül, csöndben megiszom a reggeli kávémat. Nekem ez az apró mozzanat is sokat jelent: végre nem egy színházi büfében kell gyorsan felhörpintenem, hanem a teraszon vagy a fotelban ihatom meg. Néha persze egymás idegeire megyünk, de humorral ütjük el, amikor úgy érezzük, hogy egyikünk már idegesíti a másikat. Egyelőre jól viseljük a több hete tartó 24 órás együttlétet. Vidéken élünk, erdő alatt, a hegyen. Amíg nem mondják, hogy egyáltalán nem mehetünk ki, mozogni járunk az erdőbe – számunkra addig is nagy a szabadság.

Mi az, amire korábban nem jutott időd?

A kedvenc filmjeimet nézem, vagy amiket többször is szeretek megnézni, vagy az elmaradtakat pótolom be. Teljesen lazán vesszük ezt a dolgot. Zenét hallgatunk, táncolunk mind a hárman a kedvenc dalainkra. Együtt visszük sétálni a kutyát, együtt kertészkedünk. Ezek sablonos, banális dolgoknak tűnnek, de az én életemben ez olyan, mintha megnyertem volna a lottó ötöst.

Most háziasszonyként csillogtatod meg a tudásodat?

Igen, élhetem a háztartásbeli nők életét. Nagyon szeretek vasalni, mindig ki van vasalva minden. Eddig éjszaka jutott rá időm, az nagyon fárasztó volt. Élvezem, hogy nem kell azon aggódni, hogy ha jön valaki, mit fog szólni, ha szét van dobálva a lakásban valami, ugyanis senki se jön.

Főzöl is a családodnak?

Amúgy is szeretek főzni, de erre is csak éjszaka volt időm. Fontos, hogy a családom olyat egyen, amit én készítek. Szerintem a nőnek kell megteremteni a családi fészek melegét, ehhez pedig a főzés is hozzátartozik.

A mostani év különleges jelentőséggel bír a család mindhárom tagja számára.

Bűvös ötöst kap mindenki! Idén ötvenévesek leszünk a férjemmel, a kislányom pedig betölti az ötöt. Remélem, nyáron már sikerül megszervezni egy nagy bulit, és akkor mindenkit megünnepelünk.

Nem rémít meg az ötvenes szám?

Nem. Nagy szerencse, hogy kisgyerekem van, aki mentálisan és fizikailag is frissen tart. Néha a férjem elszörnyülködik a korunkon, de mondom neki, hogy amíg ki tudunk menni az erdőbe 15-20 kilométert futni, addig nincs nagy gond. Nagyon erősnek és egészségesnek érzem magam. Persze sokat teszünk az egészségünkért. Jobban előtérben vagyok, és kötelességemnek érzem, hogy ebben példát mutassak. Fontos, hogy az embernek még legyenek tervei, és odafigyeljen magára.

A karrieredben sem vízválasztó ez a kerek szám?

Most, hogy erre visszatekintek, húsz- meg harmincéves koromban azt gondoltam, hogy negyvenévesen biztosan nyugdíjas leszek, mert már nem fogok tudni énekelni. Azzal ijesztgettek, hogy hamar kiégek, mert nagyon fiatalon, tizenkilenc évesen indultam el a pályán, és akik ilyen fiatalon kezdték, azoknak négy-öt év után véget ért a karrierjük. Már harminc éve énekelek, de még nem érzem a korlátaimat.

Meddig akarod folytatni?

Abban a pillanatban, ha úgy érzem, hogy már sok vagy ciki leszek, nem fogom vállalni. De amíg az ember érzi ezt a tüzet, azt a fajta izgalmat, hogy színpadra áll, és ad az embereknek, addig érdemes csinálni. Még hátravan néhány jó évem. Közben már próbálok áttekinteni más dolgokra. A tanítás reális alternatíva lehet: átadni mindazt, amit megtapasztaltam nemzetközi szinten is.

A családod másképp bánik veled azért, mert világhírű vagy a szakmádban?

Az a szerencsém, hogy normális családban élek. Szeretik és tisztelik, amit csinálok, és sohasem voltak elájulva attól, hogy ki vagyok. Átlagos családtagnak kezeltek, és nem különböztettek meg. Ez nagyon jó. Ha nem a világ valamelyik színpadán állok, akkor normális életet élhetek.

A kislányod mit érez a hivatásodból?

Pici kora óta viszem magammal a színházba, azóta él együtt ezzel, és rendkívül intelligensen kezeli. Valamelyik nap azt mondta nekem: „Anya, tudod, hogy mi szeretnék lenni? Énekesnő és anyuka! Mert annyira jó vagy mind a kettőben!” Talán ha nagyobb lesz, érzékeli a státuszomat – most csak az érdekli, hogy ki játszik vele és mennyit.

Fontos számodra a tested karbantartása?

Fontos a kondíció, az erőnlét. A sportolás sokat tud adni a mentális frissességhez; én is csak így bírom ki, hogy napi szinten koncertezem. Korábban hajnalonta vettem el magamtól időt, ilyenkor elmentem futni egy órát. Szerencsére most nem kell fél ötkor felkelnem ezért, mert nem kell próbára sietnem. Így is korán kelek, fél hétkor már nekiindulok, éjfélkor pedig még gyakran főzök. Nekem bőven elég hét-nyolc óra alvás.

A karantén alatt adsz otthonról jótékonysági koncerteket?

Próbálom támogatni és elismerni az egészségügyi dolgozókat. Az időseket és önkénteseket segítő országos szervezeteket pedig vitaminokkal, pár jó szóval, videóval segítem. Egy elmaradt koncert helyett online hoztuk össze, hogy én itthon énekeltem, a partnerem, Balázs János meg Óbudán zongorázott. Amit meg lehet tenni itthonról, azt megpróbálom – ez a dolga egy közszereplőnek, ez hozzátartozik az ember hivatásához. Erdélyben júniusban lenne a következő fellépésem, egy Székelyföldön tavaly indított fesztiválon. Remélem, ez nem fog elmaradni. A Csíksomlyói nagydombon pedig a nyár közepén lenne egy Bánk Bán-előadás, arra is felkértek.

Borítókép: Miklósa Erika a Család-barát című műsor felvételén az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának stúdiójában 2015. november 10-én

Hozzászólások

európai holokauszt Arany Horváth Zsuzsa
Szalmán születni, vagy karácsonykor – Molnár Bella máig őrzi a sárga csillagot
ALKOTÓK / 9 perce
Trianon az irodalomban
Írók és költők is szavakba öntötték fájdalmukat, ám ezekről az alkotásokról sokáig szó sem eshetett a nyilvánosság előtt.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KERTÉSZ ALBERTNÉ szül. Domina Klára 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 11-én, csütörtökön 13 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Kérjük, hogy egy szál virággal búcsúzzanak tőle. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyeitek. Ha rám gondoltok soha ne sírjatok, hiszen szívetekben jó helyen vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk ÖZV. PAPP LAJOSNÉ szül. Fitos Ilona életének 80. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. június 10-én, szerdán 9 órakor lesz a zalaegerszegi Új köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy fiunk KÖVES GÁBOR 37 éves korában elhunyt. Utolsó útjára szűk családi körben kísértük. Gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk FARKAS JÓZSEFNÉ szül. Gyenese Jolán halálának 2. évfordulójára. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PETI ISTVÁN életének 67. évében 2020. május 20-án elhunyt. Gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető férjem, édesapánk, nagypapánk BAGLADI JÓZSEF életének 88. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. június 8-án, hétfőn 14 órakor lesz a lovászi temetőben. Előtte gyászmise 13 órakor az alsólovászi kápolnában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NÉMETH ISTVÁN kőműves (a TANÉP, majd a ZÁÉV volt dolgozója) életének 79. évében elhunyt. Temetése 2020. június 9-én, kedden 15 órakor lesz a gelseszigeti temetőben. Előtte gyászmise 14.30-kor a helyi templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCSIS ISTVÁN életének 69. évében hosszantartó betegség után elhunyt. Temetése 2020. június 10-én, szerdán 12 órakor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAJOR JÓZSEF életének 91. évében elhunyt. Temetése 2020. június 10-én, szerdán 13 óra 30 perckor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal, És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata: Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka." Victor Hugo Megtört szívvel tudatjuk azokkal, akik ismerték, szerették őt, hogy GYÖRKÖS ALBERT nagyon beteg, de áldott jó szíve, életének 72. évében elfáradt és örökre megpihent. 2020. június 10. napján (szerdán) 14 órakor kísérjük őt utolsó útjára a dióskáli sírkertben, előtte 13.30-kor lelke üdvösségéért gyászmise lesz a dióskáli római katolikus templomban. Drága emléke, örökre szívünkben él!
"Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal, És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata: Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka." Victor Hugo Megtört szívvel tudatjuk, azokkal, akik ismerték, szerették őt, hogy GYÖRKÖS ALBERT nagyon beteg, de áldott jó szíve, életének 72. évében elfáradt és örökre megpihent. 2020. június 10. napján (szerdán) 14 órakor kísérjük őt utolsó útjára a dióskáli sírkertben, előtte 13.30-kor lelke üdvösségéért gyászmise lesz a dióskáli római katolikus templomban. Drága emléke, örökre szívünkben él!
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VIZSI LÁSZLÓ életének 78. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. június 9-én, kedden 9 órakor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Mély féájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédink NÉMETH JÓZSEFNÉ szül. Baksa Magdolna hosszú szenvedés után 87 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. június 9-én, kedden 14 órakor lesz az orbányosfai temetőben. Előtte gyászmise 13.15-kor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik temetésén részt vesznek és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. ERDŐS SÁNDORNÉ szül. Borpataki Margit MÁV-nyugdíjas életének 87. évében elhunyt. Temetése 2020. június 9-én, kedden 13 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Szerettem volna még élni köztetek, De a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehet, Szeretteim, Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy VINCZE NÁNDOR életének 64. évében váratlanul elhunyt. 2020. június 9-én, kedden 13 óra 30 perckor helyezzük örök nyugalomra a zalaegerszegi Új temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló családja
"Egy évvel ezelőtt, ezen a júniusi hajnalon, Kegyetlen volt a sors hozzánk nagyon. Váratlanul megállította a szívedet, Melyben nem volt más, csak szorgalom, jóság és szeretet." Fájó szívvel emlékezünk FERINCZ JÓZSEF halálának első évfordulóján. Szívünkben tovább élsz, örökké velünk maradsz. Szerető családod
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ISTVÁN életének 67. évében elhunyt. Temetése 2020. június 9-én (kedden) a 10 órakor kezdődő gyászmisét követően 10 óra 30 perckor lesz a tomaji temetőben. A gyászoló család
"Tudom, hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni kell a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, egy sugarat hagytál csak, drága emlékedet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem BOGÁR LÁSZLÓ JÓZSEF 2020. május 27-én, életének 61. évében örökre itthagyott bennünket. Temetése 2020. június 8-án, hétfőn 15 órakor lesz a novai temetőben. Előtte 14.15-kor gyászmise a helyi templomban. Hálás köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÁNYI JÓZSEF a Zala Volán nyugdíjasa rövid betegség után, életének 84. évében örökre megpihent. Temetése 2020. június 8-án, hétfőn 16 órakor lesz a lenti temetőben. Köszönet mindazoknak, akik utolsó útján búcsúznak tőle. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH ÖDÖN 76 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 8-án, hétfőn 14 órakor lesz a zalalövői temetőben. Gyászmise előtte 13 óra 30 perckor lesz a zalalövői templomban. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk temetésén részt vesznek, mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család
fontos téma / 28 perce
Erősebb a forint, mint húsz éve
idén sokan akaratlanul is tanítóvá váltak / 30 perce
Így köszöntötték pedagógusnap alkalmából a szakma dolgozóit Zalaszentgróton
zaol.hu
Összezárva / 50 perce
Hogyan reagálna, ha szembesülne egy barátja agressziójával? (videó)
a cerkóffélék családjába tartoztak / 50 perce
Két kihalt főemlősfajt fedeztek fel Etiópiában
Baleset / 54 perce
Elvesztette az uralmát a kerékpárja felett – Megsérült egy férfi Zalaszentbalázs térségében
police.hu
vasárnapi adatok / 1 órája
Ismét egy fővel emelkedett a koronavírusos megbetegedések száma Zalában
zaol.hu