Ma is a kosárlabda körül forog az élete a nagykanizsai Zsámár Krisztiánnak

A nagykanizsai Zsámár Krisztián mióta megszületett, rajong a sportokért, a mozgásért. A Kodály utca 7. szám alatt laktak, és gyerekkorában még tartottak utcák, terek labdarúgó-bajnokságot a keleti-városrészben élők között. Sok srác rúgta a bőrt, komoly küzdelmek bontakoztak ki közöttük. Sok időt töltöttek a szabadban, imádtak focizni, így szinte egész nyáron mozogtak.

- Az akkor sporttagozatáról ismert Péterfy-iskolába jártam, bár nem a sportos osztályba - mesélte Krisztián. - Ettől függetlenül az egész intézmény légkörét áthatotta a sport, hiszen különösen kézilabdában, de labdarúgásban és kosárlabdában is rengetegen indultak el a profi karrier felé. Akkor még nem találtam a helyemet, nagyon szerettem a focit, a kézilabdát nem annyira. Viszont Rezsek Győző biztatott, hogy induljak az álmaim felé. Labdarúgó szerettem volna lenni, ám a szüleim ezt az elképzelésemet annyira nem díjazták. Bedő István szervezett egy Edzésközpont elnevezésű társaságot, ahol főleg az atlétika volt a mozgás alapja. Ezen belül viszont többféle sportágban kipróbálhattuk magukat, s összemértük az erőnket más városok hasonló központjainak versenyzőivel.

Az ottani edzésmunka valamiért abbamaradt. Ezt követően 6. osztályos volt, amikor eldöntötte, keres egy olyan egyesületet, ahol tovább mozoghat. Ekkor talált rá a kosárlabdára Kiskanizsán Silló Zsolt testnevelő és edző csapatában. Korábban pattogtatta már a labdát, de a pontos szabályokat nem ismerte, viszont nagy lendülettel vetette bele magát a sportág megismerésébe.

- 7. osztályos koromtól lettem igazolt játékos, hiszen a MÁV NTE utánpótlásbázisa Kiskanizsán működött - folytatta. - A kosárlabdát gyorsan megszerettem, de a foci sokáig ott maradt szorosan mögötte. Az iskolai kupákon, diákolimpiákon ezután is rúgtuk a bőrt. A Batthyány-gimnáziumba jártam, ahol szintén jó kosárlabdacsapat rázódott össze, a városban legyőzhetetlen egységet képviseltünk. Aztán jött a megyei feketeleves, hiszen a Zalaegerszeg mindig megállított bennünket. A továbbtanulást is a sporthoz igazítottam, Szombathelyre jelentkeztem a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolára. Olyan jó kosárcsapat jött össze, hogy három évig az NB II.-es egyetemi bajnokság aranyérmesei lehettünk. Innen az első helyezett feljuthatott az NB I. B-be, de anyagi okokra hivatkozva a vezetés soha nem vállalta az indulást. Pedig megálltuk volna a helyünket, hiszen egy edzőmeccsen az akkori osztrák második vonal élcsapatát húsz ponttal vertük a saját pályájukon Fürstenfeldben.

A földrajz szakos diploma megszerzését követően került vissza Nagykanizsára. Az akkor NB II.-ből az NB I. B-csoportba feljutó kanizsai csapathoz került.

- Az 1998-99-es szezonban az NB I. B-csoportban szereplő Kanizsa KK DKG East alakulatához kerültem és ebben az osztályban 2014-ig játszottam, a gárda megszűnéséig - mondta Zsámár Krisztián. - Ezután a Murafém Kanizsa KK-ban immár az NB II.-ben még egy évet töltöttem, de az az együttes is feloszlott, s ekkor fejeztem be játékosként az aktív pályafutásomat. A 198 centiméteres magasságom nem volt extra a palánk alatt, de mivel viszonylag jó kezem volt, főleg a 4-es poszton számítottak rám az edzők.

Mint minden csapatjátékosnak, Krisztiánnak is rengeteg élménye maradt meg abból az időszakból. Szerencsésnek érzi magát, hiszen még a szezonról szezonra változó játékoskerettel is olyan összetartó, jó baráti közösséget alkottak, akikkel a pályán kívül is megértették egymást.

- Évekig a keszthelyi születésű Koma Dániel számított az egységünk egyik alappillérének - fogott bele az egyik legemlékezetesebb élményének felidézésébe. - A Tolna vármegyei Bonyhádra utaztunk, és a somogyi Böhönyén szállt volna fel a csapatbuszra Dani. Miután Kanizsáról elindult a busz, általában megkezdődött a pókerparti a játékosok és az edző között. Annyira belefeledkeztünk, hogy Dani hiába integetett, "ottfelejtettük". Onnan bő 15 kilométerre jutott eszünkbe, hogy: "hoppá, Dani hiányzik" a keretből. Fél óra kitérő volt, de visszafordultunk érte, s ezzel a döntéssel megnyertük azt a fordulót.

Később másoddiplomásként testnevelő lett. Ezután vállalt újra tanári állást, kezdetben amolyan utazó pedagógusként három általános iskolában tanított, majd mintegy tíz éve a Bolyai-iskola tantestületét erősíti.

- A két nagyobbik lányom elkezdte a kosárlabdázást, és ezután a Kanizsa Diák Kosárlabda Klub alapítója, Gábor Erzsébet megkeresett, hogy vállaljam az edzősködést - fogalmazott. - Igent mondtam és 7 szezonon keresztül voltam a serdülő, a kadet, az amatőr NB I.-es csapat trénere, amit két éve befejeztem. Három lányom van, ők mind a kosárlabdát választották, pedig soha nem befolyásoltam őket. Ugyan a két nagyobbik ott nőtt fel a mérkőzéseimen, a lelátókról szurkoltak.

A 23 éves Zsámár Lili negyedik szezonját tölti az NB I.-ben az ELTE BEAC csapatában, a 20 éves Zsámár Panna második idényét kezdte a BKG DSE Szigetszentmiklós szintén élvonalbeli női együttesében. A legkisebb, a 12 éves Zsámár Kata szintén eltökélt, ő most a Kanizsa DKK serdülői között küzd.

Zsámár Krisztián a stafétát Vaska Kálmán egykori motokrossz versenyzőnek adta át.