Hallgassa élőben!
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

Több évtizedes elmaradást pótoltak Csömödérnél

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Kókusztekercs: ezentúl csak így készítem!
Hirdetés
A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM
Felvételi
Péntekig lehet jelentkezni a középfokú írásbelikre
csökkenő munkanélküliség / 3 perce
Bodó Sándor: az álláskeresők számának csökkenését kormányzati intézkedések is segítették
Kiderült, hogy ezekkel a lépésekkel foglalkoztatási szempontból a járvány kezelhető.
Gyász
"Csillag volt, mert szívből szeretett, s mi úgy szerettük, ahogy lehetett. Két dolgos keze megpihent, elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de a szívünkben él, s örökre ott marad." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MONTAG BÉLÁNÉ szül. Ebedli Anna életének 94. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2021. december 3-án, pénteken 8.30-kor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Előtte gyászmise 7.30-kor az olai templomban. Személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk RÁDLI IMRE temetésén részt vettek, gyászunkban bármely módon osztoztak. Gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Fájó szívvel tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy HORVÁTH ANTAL (Mazsi) életének 52. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. december 3-án, pénteken 15 órakor kísérjük a zalalövői temetőben. Előtte, 14 órakor gyászmise a zalalövői templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Minden külön értesítés helyett. Gyászolják: fia, testvére családjával, párja: Ági és családja
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HETYEI-MORÁCZ MARGIT szerető szíve, életének 65. évében megszűnt dobogni. Utolsó útjára 2021. december 3-án, pénteken, a 9 órakor kezdődő gyászmisét követően kísérjük a nemesbüki temetőben. Gyászoló család
"Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA GYÖRGY életének 72. évében csendesen megpihent. Temetése 2021. december 7-én, kedden 13.30-kor lesz a hévízi temetőben. Gyászmise aznap reggel 7.30-kor a helyi templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Ha rám gondoltok, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, emlékem így áldás rajtatok." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett Édesanyám, Nagymamánk, Dédmamánk, Testvérünk CSERMÁK MÁRIA MAGDOLNA szül. Horváth Mária Magdolna 72 éves korában, 2021. november 22-én elhunyt. Lelki üdvéért az engesztelő szentmise 2021. december 3-án, pénteken 14.30-kor lesz a gelsei Sarlós Boldogasszony-templomban, majd azt követően földi maradványainak nyugalomra helyezése a helyi köztemetőben. Gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÉZ MIKLÓSNÉ szül. Kovács Etel zákánytelepi születésű, kiskanizsai lakos 2021. november 25-én, életének 86. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utolsó útjára 2021. december 2-án, csütörtökön 13.30-kor kísérjük a zákánytelepi temetőben. Előtte, 13 órakor gyászmise lesz a zákánytelepi templomban. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Kérjük, a szertartás ideje alatt szíveskedjenek maszkot viselni. Gyászoló család
Emlékezünk MEGYESI TIBORNÉ szül. Garai Erzsébet halálának 10. évfordulóján. Emléked szívünkben örökké él. Szerető férjed és családja
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Megrendülten tudatjuk, hogy ID. PAJOR ÁRPÁD életének 78. évében elhunyt. Szeretett halottunkat 2021. december 3-án, pénteken 12 órakor kísérjük utolsó útjára a nagykanizsai temetőben. Előtte, 7.30-kor gyászmise a felsőtemplomban. A gyászoló család
"Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Aggódó szemed nem tekint ránk többé, köszönünk mindent, amit értünk tettél." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósom, testvérem, nagybátyánk KÁLI JÁNOS életének 69. évében örökre megpihent. Utolsó útjára 2021. december 3-án, pénteken 11 órakor kísérjük a zalaegerszegi Új temetőben. Gyászmise aznap reggel 8 órakor lesz a Mária Magdolna Plébánia-templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és mély fájdalmunkban együttérzéssel osztoznak. Szerető családja
"Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk és nagypapánk PUSZTAI FERENC 70 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 3-án, pénteken 14 órakor lesz a zalaegerszegi Új temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Fáradt, öreg teste megpihenni tért, hosszú, s szép idő volt, amit Ő megért. Türelmesen várt az Úr hívó szavára, s most belépett Ő is édesapánk mellé az örök hazába." Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy LÁZÁR JÓZSEFNÉ szül. Kámán Margit életének 99. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2021. december 3-án, pénteken, a 11 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz az alsópáhoki temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család
"Nélküled már semmi sem olyan, mint régen, fájó könnycsepp lettél mindannyiunk szívében. Idézzük szavaid, mosolyod, emléked, szerettünk és szeretünk, nem feledünk téged." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR JÁNOS életének 54. évében elhunyt. Szeretett halottunkat 2021. december 3-án, pénteken 11 órakor kísérjük utolsó útjára a csömödéri temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja
"Ne fájjon Nektek, hogy már nem vagyok, hiszen Napként az égen Nektek ragyogok! Ha szép idő van, s kék az ég, jusson eszetekbe sok szép emlék! Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok, hiszen szívetekben jó helyen vagyok!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk VERASZTÓ VIKTÓRIA életének 34. évében elvesztette a csatát a türelemmel viselt, súlyos betegség elleni harcban. 2021. december 4-én, szombaton, a 11 órakor kezdődő gyászmisét követően helyezzük örök nyugalomra a zalaszentbalázsi temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló családja
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KERTÉSZ FERENC életének 71. évében, türelemmel viselt fájdalmak után, váratlanul örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 6-án, hétfőn 13 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmise aznap reggel 8 órakor lesz a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony-templomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! Gyászoló család
"Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten." (Ady Endre) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, anyósom, nagymamánk és dédnagymamánk HALÁSZ JÓZSEFNÉ szül. Hegyi Ilona 2021. november 15-én, életének 93. évében örökre megpihent. Temetése 2021. december 3-án, pénteken 14 órakor lesz a pókaszepetki temetőben. Előtte, 13 óra 15 perckor engesztelő szentmise a pókaszepetki templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban bármely módon osztoznak. Drága emléke szívünkben soha el nem múló szeretettel örökké él. Gyászolja: lánya, veje, 4 unokája és házastársaik, 7 dédunokája, valamint a rokonság és az ismerősök
Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk STOCKER ISTVÁNNÉ szül. Pitrik Magdolna életének 76. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. december 3-án, pénteken 14 órakor lesz a rédicsi temetőben. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítást mellőzését kérjük. Gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZABÓ JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték és gyászunkban osztoztak. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósom, nagyapám KISS LAJOS (Lali papa) nagykanizsai lakos életének 86. évében elhunyt. Temetése 2021. december 3-án, pénteken 14 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Gyászmise 7.30-kor a felsővárosi templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk FOKI ALBERT halálának 10. évfordulóján. Szerető családja
Új készülék támogatás / 37 perce
Íme, a mobilkészülékcsere-támogatási program részletei
Bundesliga / 50 perce
Nincs újabb koronavírusos eset az RB Leipzignél
Hatalmas kitüntetés / 1 órája
Kiderült, ki a Brit Királyi Irodalmi Társaság új elnöke
Penny Black / 1 órája
Árverésre bocsátják az első postai bélyeget
Az 12-17 éves gyerekek is kaphatnak vakcinát / 1 órája
Nagykanizsán 6500 ember oltakozott a múlt héten
Pásztor András
megrázó részletek / 1 órája
Közösségi oldalán írt búcsúlevelet öt kisgyerekének az eltűnt hódmezővásárhelyi édesanya