Programajánló

2024.04.26. 08:30

Ezek a zalai programok várnak ránk a hétvégén

Zaol.hu

A Honeybeast lesz az egyik fellépő a nagykanizsai városnapi rendezvényen

Fotó: MW-Archívum/Czinege Melinda

A város napja

Nagykanizsán a hétvégén tartják a városnapi rendezvényt. Pénteken az Erzsébet téren már 10 órakor kezdődik a program, a nagyszínpadon óvodások és iskolások lépnek fel, majd egymást követik a szereplők, 18 órakor a Blahalouisiana, 21 órakor a Margaret Island zenekar koncertezik, majd utcabál zárja az estét. Szombaton helyi és környékbeli művészeti csoportok lépnek színpadra, a népdalkörök pódiumán dalkörök, nótaklubok, néptánccsoportok szerepelnek 17 órától. A nagyszínpadon 18.45-kor a Honeybeast, majd a Hooligans adja a talpalávalót. Lesz koncert és interaktív műsor gyermekeknek, végül tűzijáték és utcabál.

Helikoni ünnepségek

Csütörtök és szombat között rendezik meg Keszthelyen a Helikoni ünnepségek programsorozatát, amelyben ezúttal 20 kategóriában mintegy kétezer dunántúli diák verseng. A kísérőprogramok sorában lesznek koncertek, hangversenyek, kiállítások, a fődíjasok gálájának szombaton 15 órától a Csány-Szendrey ÁMK sportcsarnoka ad otthont. 

Boldog békeidők

Az előttünk álló hétvégén rendezik a XII. Boldog békeidők Hévíze fesztivált a fürdővárosban. Pénteken divatgála és szabadtéri mozi, szombaton pedig a 16 órakor kezdődő kosztümös felvonulást követően a Happy Dixieland Band, majd a Swing a’ la Django és Kozma Orsi szórakoztatja a publikumot. Vasárnap 19 órától zenés vacsoraszínház várja a vendégeket a Tófürdőn.

Színház a sényei művelődési házban

Sénye önkormányzata és az Amargant Színházi Műhely közös szervezésében újabb színházi előadás lesz április 27-én, szombaton 18 órakor a sényei művelődési házban. Az előadás keretében a Tűzcsiholók, pékek, robotok címmel Karel Capek novellái nyomán született szövegkönyv kel életre Ács Tamás, Ilyés Lénárd, Markos Szilvia játéka jóvoltából. A belépés ingyenes. 

Pannon Tükör

Zalaegerszegen április 26-án 17 órakor mutatja be Bubits Tünde főszerkesztő és Nagygéci Kovács József online főszerkesztő a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban a Pannon Tükör művészeti és kulturális folyóirat idei második lapszámát. 

Aprók dala

Bakon a faluházban rendezik meg április 26-án 13 órától az idén 25 éves Aprók dala népdaléneklési versenyt, amelyet a zalai települések iskoláiban tanuló alsó tagozatos diákok számára alapított Béresné Simon Eszter tanárnő. A versenyre idén 80 kisdiák nevezett zalai népdalokkal.

Népdalok a Göcseji Tudásközpontban

Zalaegerszegen a piac melletti Göcseji Tudásközpontban április 27-én, szombaton 19.30-kor kezdődik a Zalai népdalok zengedezése című, daltanulással egybekötött népzenei műsor, amelyben a Budapesti Kertész Nótakör és a Dobronaki Nótázók lépnek a közönség elé. 

Szemétszedés Gálafejen

Zalaegerszegen, Gálafej térségében április 27-én, szombaton közösségi szemétszedési akcióban vehetnek részt a térségben lakók. A munka kilenc órakor a Széna téren kezdődik Szilasi Gábor városrészi önkormányzati képviselő vezetésével.

Jótékony célú futás

Zalaegerszegen április 28-án, vasárnap 9 órakor indítják a Másodszor is célba érünk elnevezésű, jótékony célú futóversenyt, amely a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány és támogatói szervezésében valósul meg. A mezőnyt Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere indítja, a rajt helyszíne a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya fogadóépülete. 

Táncgála a színházban

Zalaegerszegen április 28-án, vasárnap 15 órakor kezdődik a Hevesi Sándor Színházban a táncművészet világnapi rendezvény a Gála Társastáncklub Egyesület szervezésében. 

Pajtaszínház

A Tarsoly Erdélyi Mezőségért Egyesület Torkos Pajtaszínház rendezvényére Zalaegerszegen a Göcseji Falumúzeumba várja az érdeklődőket április 28-án, vasárnap 16 órától. A résztvevők a Derék Jankó és kemény cipó című magyar népmesét láthatják népi hangszeres kísérettel. A 45 perces bábelőadást interaktív népi gyermekjátékok és rövid táncmulatság követi.

Keresztényként Európa jövőjéről

Április 27-én, szombaton 17 órakor Keresztényként Európa jövőjéről címmel szervez kerekasztal-beszélgetést Zalaszentgróton, a Hotel Corvinusban a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és a helyi Polgárok a Polgárokért Egyesület. A rendezvényen meghívott vendégként Szőnyi Kinga, az érdekszövetség elnöke, Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég politikai elemzési igazgatója és Kohán Mátyás, a Mandiner külpolitikai újságírója, rovatvezető-helyettese beszél arról, hogy a kereszténység megőrzése milyen kihívások elé néz a mai világban. A részvétel ingyenes.

Anyák napi séta

Zalaegerszegen a Deák térről szombaton 14.15-kor anyák napi séta indul a Tourinform Iroda és a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület szervezésében. Az Anya csak egy van – édesanyák és híres gyermekeik Zalából című másfél órás programon neves, egerszegi kötődésű családok kevésbé ismert történeteinek nyomába erednek a résztvevők Tódor Tamás idegenvezetésével. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ez a Tourinform Iroda elérhetőségein tehető meg.

Virágvándor túra

Zalaegerszegen szombaton 9 órakor indul a Virágvándor túra az Alsóerdő tündérkertjébe, az Azáleás-völgybe a Tourinform Iroda szervezésében. Az érdeklődők teljes pompájában láthatják Zala vármegye hét természeti csodájának egyikét. Gyülekező az Azáleás-völgy bejáratánál, a Mária-képes fánál. A csapatot a Zalai Teker(g)ők Kerékpáros Sport és Túra Egyesület bronz fokozatú gyalogostúravezetője vezeti a négy kilométeres, könnyű túrán. A program ingyenes, de regisztrálni kell a Tourinform Iroda elérhetőségein.

Búzaszentelő körmenet

Pacsán a szőlőhegyen vasárnap búzaszentelő körmenetet tartanak. A Keresztelő Szent János-plébánia és a pacsai önkormányzat invitálja az érdeklődőket a programra. A körmenet a piros kereszttől indul 10.30-kor, a szentmisét 11 órakor tartják a Szent Márk-kápolnánál. Ezt követően délben a felújított hegyi út felavatása és megáldása után agapére várják a résztvevőket. 

Hangverseny

Folytatódik a több éve tartó komolyzenei hangversenysorozat a hévízi protestáns templomban. Pénteken 19 órától a Musica Antiqua együttes tavaszi koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők.

Régiófesztivál

Első ízben szervezi meg Vonyarcvashegy önkormányzata a Régiófesztivál – KultúrÉtlap elnevezésű programot, amelyen 35 település mutatkozik be a rendezvénytéren. Szombaton 9.30-tól késő estig kulturális fellépők sokasága, majd retró utcabál szórakoztatja a vendégeket, s közben a részt vevő falvak és városok értékeivel is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Értéktártúra

A Becehegyen és a Paphegyen túrázhatnak szombaton 16 órától a résztvevők, a háromórás program a balatongyöröki Szépkilátótól indul. A túrázók megismerkedhetnek a települési értéktár bizottság által lajstromba vett természeti és építészeti kincsekkel, útközben pedig becehegyi olaszrizlinget kóstolhatnak az Eke-pincénél.

Családi játszóház

A Varázshangok családi játszóház szombaton 16 és 18 óra között várja az érdeklődőket Balatongyörökön, a Bertha Bulcsu Művelődési Házban. A résztvevőket mozgásos, ügyességi, logikai és társasjátékok mellett kézműves sarok is csábítja.

Májusfaállítás

Májusfát állítanak vasárnap 15 órától a gyenesdiási Kárpáti Korzón. A munkálatokhoz bárki csatlakozhat, várják a markos a legényeket.

Klarinétkoncert

Pénteken 18 órakor Barlahidán, az evangélikus templomban Tóth Barnabás klarinétkoncertjét hallhatja a közönség, majd szeretetvendégség várja a résztvevőket a közösségi házban.

A remény fája

Pénteken Nagykanizsán, a Magyar Műveltség Kincsestára szabadegyetem rendezvényén a Remény fája címmel Bertalan Péter építészmérnök és Miklósvölgyi János festőművész vetített képes előadására és könyvbemutatóra várják az érdeklődőket a Halis István Városi Könyvtárba 18 órára.

Termelői vásár

Termelői vásárt tartanak szombaton 8-tól 10 óráig Felsőrajkon a várudvarban. A kínálatban szerepel hentesáru, friss zöldség, lekvár, savanyúság, házi nyújtott rétes és kézműves csokoládé, méz, friss tej és sajtok, anyáknapi díszek és más kézműves termékek. 
A helyi civilek házi süteményvásárral várják az érdeklődőket.
 

Motoros napok

Zalakaroson a hétvégén rendezik meg a Motoros Napokat a Karos Korzón. Pénteken 17 órától pálinka- és borversennyel kezdődik a program, szombaton 10-kor tartják a megnyitót, 10.30-tól motorszentelés lesz, majd Kis-Balaton túra indul. A kísérőprogramok közt lesz darts- és sörivóverseny, kötélhúzás, ügyességi vetélkedők, motorszépségverseny, veterán motorkiállítás, és több zenei fellépő is színpadra lép, 20 órától az Ossian koncertezik. Vasárnap a motorosok kipróbálhatják a ZalaZone tesztpályáját.

Szőlővesszőt szentelnek

Vasárnap az Együtt Galambokért Egyesület az önkormányzattal közösen Szent György-napi szőlővessző-szentelést tart 15 órakor a katolikus templomban. 

Térszínház

Vasárnap 16 órakor Tornyiszentmiklóson a művelődési házban a Térszínház művészeinek előadásában Páskándi Géza: A vigéc című zord bohózatot láthatja a közönség. A bohózat nemzeti megmaradásunkról, hagyományaink, értékeink megőrzéséről szól. 

Cserkésznap

Lentiben szombaton és vasárnap rendezik a Kerületi Cserkésznapot, szombaton a cserkészeknek akadályversenyt, melynek része lesz egy városi tájfutás is. Vasárnap a lenti 362. sz. Szent Mihály Cserkészcsapat megalakulásának 30 éves születésnapján 10 órától ünnepi, hálaadó szentmisén vesznek részt a cserkészek és a vendégek a Szent Mihály-templomban, ahol fogadalomtétel és fogadalomújítás is lesz. 

Majális

Vasárnap harmadik alkalommal rendezik meg Pákán az egyházközségi majálist 14 órától a plébánia kertjében. 14.30-kor interaktív gyermekműsor lesz a Móka Palotával, a szentmise 16 órakor kezdődik. 

Májusfát állítanak

Vasárnap Márokföldön májusfát állítanak 15 órakor a faluháznál, előtte 10-től közös ebédfőzésre várják az érdeklődőket. 

Óvodai családi nap

Letenyén, a Hóvirág Óvoda Bajcsy-Zsilinszky utcai székhelyén pénteken 15 órától családi napot tartanak, amely során többek közt játékos versenyek, táncház, játszóház, állatsimogató, valamint zenés műsor várja az érdeklődőket.

Filmklub

Csonkahegyháton, a faluházban pénteken 19 órakor a Petőfi Kulturális Program filmklubja keretében Török Ferenc Moszkva tér című játékfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők.

Kézműves foglalkozás

Letenyén, a termelői piac vásárcsarnokában szombaton 10 órától Vajdainé Mikó Judit akvarellfestő vezetésével tartanak anyák napi kézműves foglalkozást.

Borminősítő

Zalalövőn, az általános iskolában tartja éves borminősítő versenyét a Zalalövői Borbarát Kör Egyesület. A bírálat 14 órakor kezdődik, az ünnepélyes eredményhirdetést várhatóan 18 órakor tartják.

Májusfa-állítás

Tófejen, a sportcentrumban vasárnap 14 órakor közösségi májusfaállító ünnepséget tartanak.

Szépkorúak ünnepe

Zalaháshágyon, a művelődési házban vasárnap 15 órakor tartják a szépkorúak ünnepét, amelynek szónoka Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke lesz. A műsorban mások mellett a helyi Ezüsthárs asszonykórus is fellép.

Imádság a keresztnél

Letenyén vasárnap 16 órakor a horvát nemzetiségi önkormányzat által állított szőlőhegyi keresztnél közös imádságot tartanak.  

A holokauszt emléknapja

Lendván pénteken emlékeznek meg a muravidéki zsidóság deportálásának 80. évfordulójáról. A program 11 órakor a hosszúfalui izraelita temetőben kezdődik koszorúzással, ezen részt vesz dr. Natasa Pirc Musar, Szlovénia köztársasági elnöke is. 11.30-kor a zsinagógában a holokausztot bemutató fotókiállítás nyílik.

Fotókiállítás

Lendván, a Galéria és Múzeum Fő utcai bemutatótermében a helyi Fotó-Videó Klub fennállásának 15 éves jubileuma alkalmából nyílik kiállítás.   

Koncertek, zenés partik

Zalaegerszegen, a Mama Africában szombaton Miller lesz a hangulatfelelős. Nagykanizsán, a Kanizsa Clubban szombaton Krasznai keveri a zenét. Keszthelyen, a No.1 Szalonban szombaton Dorian szórakoztatja a közönséget. Az Ánizs Caféban pénteken a Danger zenekar játszik, majd örömzenéléssel folytatódik a program. Szombaton ugyanott Ati lesz a lemezlovas. Zalakaroson, a MenDan Hotelben mulatós hétvégét tartanak, amelynek házigazdája Suzy, zenekara pedig a Giovi Family lesz. Pénteken Csepregi Éva, szombaton Peter Sramek csatlakozik még a fellépőkhöz. Zalacsányban, a rendezvénypajtában szombaton 19 órától a Delta bulizenekar játszik. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában