Háborús propaganda Zala megyében

A modern tömegtájékoztatás eszközeit is bevetették

Ehhez nemcsak a hagyományosnak számító módszereket – tömeggyűlések, nyomtatott sajtó- és egyéb kiadványok –, hanem már a modern tömegtájékoztatás eszközeit is felhasználták, vagyis rádióadások, filmhíradók és propagandafilmek is ontották a háborús híradásokat, győzelmi jelentéseket.

A háborúba belesodródó Magyarország politikai vezetése is elsőrendű feladatnak tekintette a lakosság lojalitásának fenntartását, egyúttal azonban a túlzottan németbarát, illetve szélsőjobb­oldali csoportok térnyerésének is próbált gátat szabni. Ezt a kettős célkitűzést azonban nagyon nehéz volt a gyakorlatban is megvalósítani. Egyrészt a német segítséggel elért revíziós sikerek, valamint a Német Birodalom legyőzhetetlenségének mítosza miatt a társadalom és a tisztikar egy része a szorosabb német szövetség kialakítását pártolta. Másrészt a sajtó tele volt a honvédség és a német haderő győzelmeiről szóló híradásokkal, a szovjetek és nyugati szövetségeseik súlyos vereségeivel. Ráadásul a hivatalos retorika szintjén a Szovjetunió elleni hadjáratot a keresztény civilizáció és a zsidósággal összemosott bolsevik világrend közötti gigászi küzdelemként, egyfajta keresztes háborúként ábrázolták. Így viszont nehéz volt elfogadtatni a németbarát tisztikarral a korlátozott háborús részvételt, illetve a szélsőjobb­oldali eszmékkel rokonszenvező társadalmi csoportokkal a nemzetiszocialista jellegű pártok működésének korlátozását.

 

A kormányzat hivatalos álláspontján az 1943 telén elszenvedett katasztrofális doni vereség sem változtatott, hiszen a katonai kudarcról a sajtó mélyen hallgatott, a veszteség mértékét eltitkolták, a hazatérő katonák pedig nem beszélhettek az átélt eseményekről. Ám a háttérben a politikai vezetés legszűkebb csoportja már a háborúból való kiugrás esélyeit latolgatta, és kapcsolatot keresett az angolszász országokkal. Mindeközben a sajtó és a politikusok hivatalos megnyilatkozásai továbbra is a küszöbönálló győzelmet ígérték. Persze az ellátási nehézségek, a hazatérő sebesültek látványa, a fronton elesett családtagok hiánya egyre többekben keltettek kételyeket, de csak nagyon kevesen merték nyíltan megkérdőjelezni a német szövetségben vívott háború értelmét. Ilyen körülmények között a német haderő 1944 márciusában végrehajtott megszálló hadművelete sem váltott ki komolyabb ellenállást a magyar társadalomból, és az évtizedeken át sulykolt antiszemita propaganda is meghozta a maga eredményét, amikor a zsidóság deportálása zökkenők nélkül zajlott le.

A német megszállás változást hozott

A német megszállás azonban alapvető változást hozott az ország helyzetében, mivel az Olaszországban állomásozó 15. amerikai légiflotta bombázó­gépei megkezdték a magyarországi nagyvárosok, gyárak és közlekedési csomópontok tervszerű bombázását. A Zala megyei lakosok is kénytelenek voltak szembesülni a háború pusztításai­val, amikor bomba­támadás érte a bázakerettyei gazolintelepet, Keszthelyt, Nagykanizsát és Zalaegerszeget. S a németországi bevetésről visszatérő sérült gépek több alkalommal hajtottak végre kényszerbombavetéseket is a megye légterében, emiatt a kisebb települések lakói sem érezhették biztonságban magukat. A helyi sajtókiadványok minden alkalommal terjedelmes cikkekben számoltak be „az angolszász légi­betyárok kalóztámadásai” által okozott pusztulásról és szenvedésről. Az állandó légiveszély miatt a lakosság körében gyorsan terjedtek a különféle rémhírek az ellenséges repülőkről ledobott mérgező falevelekről, érintésre felrobbanó játékokról és a küszöbönálló nagyszabású ejtőernyős hadműveletekről. A hatóságok minden eszközzel igyekeztek gátat vetni az efféle híreszteléseknek, de persze azért szükségesnek tartottak bizonyos óvintézkedéseket. Így például 1944 augusztusában utasították a polgári és katonai közigazgatás vezetőit, hogy a szovjet hadifogságba esett katonák hozzátartozóit feltűnés nélkül vonják megfigyelés alá. Attól tartottak ugyanis, hogy ezek a katonák átálltak az ellenség oldalára, és titokban hazatérve szabotázs­akciókat hajthatnak végre.

A megye felett áthúzó gépek azonban nemcsak bombákat szórtak, hanem rengeteg magyar nyelvű röplapot is. A hatóságok szigorú büntetés terhe mellett megtiltották ezek elolvasását, és megkövetelték azonnali beszolgáltatásukat. Ám a lakosság mégiscsak szembesült a szövetséges propagandával, amely merőben más színben tüntette fel a háború menetét, egyúttal a német megszállókkal szembeni ellen­állásra biztatta az ország népét. De a megye lakói olvashattak a deportált zsidók sorsáról is, a „Te is mosod kezeidet?” című röplap ugyanis több százezer, Lengyelországba szállított magyar zsidó meggyilkolásáról adott hírt. Az angolszász propaganda ellensúlyozása céljából minden körjegyzőség számára kötelezővé tették, hogy megfelelő mennyiségben vásároljon a kormányzat megrendelésére készült különféle propagandakiadványokból. A rendelkezés indoklása szerint ezek kiválóan alkalmasak „a magyarság harci szellemének növelésére és a háborús öntudat fejlesztésére”. Különösen azokat ajánlották a jegyzők figyelmébe, amelyek a Szovjetunió és a nyugati szövetségesek között feszülő politikai-ideológiai ellentéteket tárgyalták.

Lehet, hogy 1944 nyarán még mindig sokan hittek a háborús győzelemben, és nem vették komolyan az angol–amerikai propagandaanyagokból származó információkat, de néhány hónap múlva már egészen más volt a helyzet. Az ország nagyobbik része szovjet megszállás alá került, Budapest körül lassan bezárult az ostromgyűrű, Zala megyét pedig elözönlötték a keleti országrészből érkező menekültek, a lerongyolódott magyar és német katonai alakulatok.

Az 1944 októberében német segítséggel hatalomra került Nyilaskeresztes Párt azonban a végsőkig tartó harcra buzdította az ország lakosságát, egyúttal megkezdődött a leventék, katonák és minden mozdítható anyagi érték Németországba való „kimenekítése”. A lakóhelyén maradó lakosságot erődítési munkálatok végzésére kötelezték. Minél rosszabbra fordult a hadi helyzet, annál erőteljesebben működött a nyilas propaganda. A sokak számára most már értelmetlennek tűnő harc folytatását például így indokolta a kormány egyik felhívása: „A mai totális háború méretei oly nagyvonalúak, hogy a háborús felek számításaiban a lelkiség, az idő és a térség döntő szerepet játszanak. Nem lehet egy tényezőből egymagában végső következtetést levonni. Azért, mert a Vörös Hadsereg magyar területen áll, még éppúgy nem nyerte meg a háborút, mint ahogy mi sem nyertük meg akkor, amikor a Kaukázusnál álltunk.”
Mindennek megfelelően a Nyilaskeresztes Párt ellenőrzése alá került Zala megyei lapok is az utolsó pillanatokig közölték az újabb és újabb győzelmi híreket, és a különféle „csodafegyverek” bevetésétől várták a döntő győzelem kivívását. A szovjet fennhatóság alá került országrészből sugárzott propaganda­adások azonban egyre nagyobb kihívást jelentettek, így a megye katonai vezetése szigorú büntetés kilátásba helyezése mellett elrendelte, hogy a magánkézben lévő rádiókon csak a nyilas párt, illetve a német haderő adásait szabad hallgatni. Mindemellett a nyilasok számtalan nagygyűlést rendeztek, néhány alkalommal pedig a Szálasi-kormány miniszterei személyesen is felkeresték a zalai településeket. Például Vajna Gábor belügyminiszter 1945 januárjában a Zalaegerszegen és Nagykanizsán tartott gyűléseken szólalt fel. Nem sokkal később pedig Szálasi Ferenc „nemzetvezető” személyesen is meglátogatott néhány zalai községet. A helyi nyilasok pedig még a háború utolsó napjaiban is rendületlenül gyűléseztek és szervezkedtek.

A háborús vereség azonban elkerülhetetlenül bekövetkezett, ezzel új korszak kezdődött a propaganda történetében is, melynek fő szervezője ezúttal már a megszálló Vörös Hadsereg volt.