Egész életemet átszőtte a sport, amelynek az űzését szépen össze tudtam egyeztetni az egyetemi munkával és a tudományos kutatással. Mióta az eszemet tudom, mindig játszottam valamit.

Úgy vélem, az eddigi életem története nagyon hiányos volna, ha nem térnék ki arra, hogy az oktató és a kutató munkám mellett igen sokoldalú tudományos ismeretterjesztést végeztem.

Ötödik könyvemet, „A filozófia történeté”-t szintén szerzői kiadásban jelentettem meg. Ennek a megírását már régen tervbe vettem, de csak nehezen szántam rá magamat a vele kapcsolatos munkák megkezdésére.

Mint utólag megtudtam, a minket oktató tanszék engem, bár kitűnően diplomáztam, a minisztériumnak nem javasolt filozófiát tanítani a felsőfokú képzésben.