Kormányfői vizit a megyeszékhelyen

2024.05.23. 14:46

Orbán Viktor Zalaegerszegen

Zalaegerszegre látogatott csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök, aki programját kávézással kezdte a Dísz téren, majd beszédet tartott a Kvártélyház épületének udvarán.

Zaol.hu

Orbán Viktor miniszterelnök és Balaicz Zoltán polgármester a Dísz téren

Fotó: Pezzett Umberto

A kormányfő előbb a Dísz téri vendéglátóhelyen találkozott a város vezetőivel, köztük Balaicz Zoltán polgármesterrel és Vigh László országgyűlési képviselővel, valamint Palkovics Lászlóval, a Széchenyi István Egyetem kuratóriumi elnökével, illetve önkormányzati képviselőkkel, majd a Kvártélyházban tartott választási beszédet a meghívott vendégeknek.

Fotó: Pezzetta Umberto

Az elhangzottakról Vigh László parlamenti képviselő lapunknak elmondta: a miniszterelnök a június 9-ei választások tétjét hangsúlyozta, kiemelve annak jelentőségét, hogy a helyhatóságot arra alkalmas jelölteknek kell vezetniük. Zalaegerszegen a testület kiválóan működik Balaicz Zoltán vezetésével, ezért fontos, hogy a folytonosság fennmaradjon. A városban az a speciális helyzet alakult ki, hogy a Fidesz-KDNP színeiben ugyanazok a jelöltek indulnak, akik az előző önkormányzati választáson is nyertek. Ez a csapat tehát már bizonyított, a város és a térség fejlődésének záloga az, hogy folytathassák a munkát.

Orbán Viktor beszédet mond a Kvártélyház udvarán
Fotó: Seres Péter

Orbán Viktor felhívta a figyelmet a részvétel jelentőségére, arra buzdította a választópolgárokat, hogy menjenek el szavazni június 9-én. Ugyancsak szólt az európai parlamenti választások tétjéről. Mint mondta, nem "csak" a mandátumok sorsáról van szó, hanem a béke lehetőségéről, ugyanis a háború vagy béke kérdése azon is múlik, hogy kiket küldünk az Európai Parlamentbe képviselőnek. A további hazai fejlesztésekhez szükséges források elérésében szintén kulcsfontosságú a háború mielőbbi lezárása. A kormányfő szerint az amerikai elnökválasztás szintén hatással lesz az orosz-ukrán háborúra, Trump elnök győzelme esetén ugyancsak békepárti politikus kerül vezető pozícióba. Orbán Viktor végül jelezte: ha a június 9-ei hazai önkormányzati, európai parlamenti, valamint a novemberi amerikai elnökválasztáson is a békepárti erők kerülnek többségbe, még az idén pozitív változások várhatók a nemzetközi politikában is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában