Pais István: A régi Göcsej fia vagyok (3)

Szerencsémre az egyik korábbi (magyar és népi érzelmű) tanárunk, Pelle József, aki ekkor már a Művelődési Minisztérium filozófiai szakreferense volt, ezt a negatív javaslatot – mint nekem évtizedekkel utóbb elmesélte – nem vette figyelembe. Így aztán neki köszönhetően több helyre (például Veszprémbe és Szegedre) is mehettem volna oktatni. Végül azonban a főváros mellett döntöttem, és az ELTE Bölcsészkarán kezdtem el dolgozni. A döntésemnek két oka volt. Egyfelől az, hogy tudományos munkát terveztem végezni, és ehhez a főváros sokkal jobb feltételeket nyújtott, mint a korabeli hatalom politikája által szándékosan elsorvasztott „vidék”. Ez irányú törekvésemnek már volt előzménye. Negyedéves koromban ugyanis részt vettem a karunkon meghirdetett tudományos diákköri pályázaton, amelyen egyik évfolyamtársammal együtt én is első díjat kaptam – majd pedig ennek köszönhetően előadást tarthattam a Tudományos Diákkörök országos összejövetelén. Másfelől azért döntöttem oktatási szempontból Budapest mellett, mivel a Lenin Intézet (később BEAC néven szereplő) kézilabdacsapata, amely voltaképp a kar fiúkollégiumának tagjaiból állott, és amelynek már öt éve meghatározó egyénisége voltam, 1957 tavaszán bekerült az akkor megalakult NB I-be, s élvezni akartam a legmagasabb osztályban folyó játék örömeit (ez utóbbiakban pedig bőven volt részem, mert 1958 őszi szezonját a csapatunk 6 pont előnnyel nyerte meg).

A fénykép 1960-ban készült rólam a debreceni református Nagytemplom és Kossuth Lajos szobra előtt, amikor a BEAC NB I-es csapata mérkőzést játszott a civis városban.

Az ELTE Bölcsészkarán 1957-től 1996-ig dolgoztam állásban. Egészen addig, míg az ott évtizedek óta uralkodó „filozófiai” maffia 1996-ban a Bokros-csomag keretében – rendkívül galád módon, az 1945 utáni B-listázás szellemét követve – a filozófiatörténeti tanszékről nyugdíjba nem űzött. A karon eltöltött időszakban, tehát 39 esztendőn keresztül különféle tárgyakat (filozófiát, vallástörténetet, Biblia-ismeretet és filozófiatörténetet) tanítottam. Közülük elsősorban az utóbbit oktattam nappali tagozatos diákoknak (egy időben esztendőkön át az összes ilyen II. éves bölcsész diák nálam hallgatta a filozófia történetét előadásos keretben), továbbá az esti és levelező tagozat különféle szakjaira járó felnőtteknek is. A munkám mindig nagy örömöt jelentett számomra. Főként azok az órák, amelyeket olyan filozófia kiegészítő szakosok részére tartottam, akik közül ma is jó néhányan tanítanak ilyen vagy olyan bölcsészeti tárgyat. Csodálatos érzés volt látnom az előadásaimon figyelő szemeket, amelyekben nem csupán érdeklődés csillogott, hanem igen gyakran a megértés fénye is fölragyogott. Azt tapasztaltam, hogy a hallgatók kedvelték az óráimat. Ennek a lényeget tekintve két oka volt. Egyfelől az, hogy olyan tárgyakat oktattam, amelyek révén még a korabeli viszonyok közt is lehetett a diákoknak árnyalt, racionális és humanista ismereteket nyújtani. Másfelől az, hogy én magam emberi hangon, a filozófiai tolvajnyelvet mellőzve, színesen, közérthetően és hallgató-centrikusan igyekeztem tanítani.

A bölcsészkaron eltöltött több mint négy évtizedben egyébként különféle segédanyagokkal törekedtem a hallgatók részére megkönnyíteni az ismeretszerzést. Szöveggyűjteményeket állítottam össze és jegyzeteket („Bevezetés a vallástörténetbe és a valláskritikába”, „A Marx előtti filozófia története”, „Az antik filozófia története”) írtam számukra, mert saját diákkorom tapasztalatai alapján tudtam, hogy ezekre az anyagokra az eredményes tanulás szempontjából milyen nagy szükség van.(Megemlítem, hogy a második helyen jelzett jegyzetemet, mivel jobb volt, mint az akkoriban megjelent könyvek, 20 éven át, 1975-től 1995-ig főiskolákon, egyetemeken és középiskolákban használták tananyagként. Az utóbbi két jegyzetet egyébként – mint alább majd szót ejtek róla – , átdolgoztam és könyvként is megjelentettem).

Az egyetemre komoly várakozással érkeztem Fotó: Váhl Ottó

Az egyetemen az oktatás mellett tudományos munkát is folytattam. Ezt – mint korábban említettem – még hallgatóként kezdtem el, amikor egyetemi karunk, a Lenin Intézet tudományos diákköri pályázatot írt ki, és a két első hely egyikét a pályázaton nekem sikerült kiérdemelnem. Mivel pedig a vallás és a filozófia, mint két világnézet sok közösséget mutat, úgy véltem, hogy a transzcendens irányultságú szemlélet kellő ismerete nélkül nem lehet megfelelő alapossággal művelni sem a filozófia elméletét, sem pedig a bölcselet történetét. Ezért mindig nagy figyelmet fordítottam a vallásra, és ennek lett eredménye „A Biblia erkölcse” c. dolgozatom, amelynek megvédése révén 1961-ben bölcsészdoktorátust szereztem. Miközben aztán jó egynéhány tanulmányt publikáltam vallástörténeti témákról és filozófiatörténeti személyiségekről, a tanítás mellett levelező aspiránsként megírtam és megvédtem „A vallás lényege és struktúrája” c. kandidátusi disszertációmat (1970). Később e kézirat átdolgozott változata „Ember és vallás” címen 5 alkalommal jelent meg az Akadémiai Kiadónál (1974, 1975, 1978, 1981, 1988). E könyv első részében a vallásmegértés történeti útját, második részében pedig a vallási transzcendens tudat sajátosságait, a vallás és az érzelem viszonyát, a vallási rítusokat, továbbá a vallás társadalmi organizációját elemeztem.