Tájékoztatás

2024.06.16. 17:30

Ügyeljünk készülő ételeinkre!

Tűzhelyen felejtett étel füstölt Nagykanizsán, egy Űrhajós utcai társasház egyik lakásában múlt szerdára virradóra. A város hivatásos tűzoltói az ablakon keresztül jutottak be az ingatlanba, amire a tulajdonos is felébredt: ő felejtette fent a készülő ételt, elaludt, a lépcsőházban pedig kisebb riadalmat okozott a kis mennyiségben érzékelhető füst. Az egység kiszellőztetett.

Zaol.hu

Fotó: Shutterstock

A katasztrófavédelem cikke szerint, a jellemzően társasházi lakásokban előforduló hasonló esetek nagy részben többemeletes lakóépületekben keletkeznek, ahol a füst, tűz a lépcsőházat elárasztja és a többi lakóban nagy riadalmat kelthet. A tűzoltók ezekben az esetekben a zárt lakásba is behatolnak, annak érdekében, hogy minél előbb meg tudják fékezni a lángokat és azok ne okozzanak kárt a szomszédos lakásokban. Egyre gyakoribbak emellett a kisebb, nyári konyha jellegű épületekben történő tűzesetek, amelyek legtöbb esetben csak a tűzoltóknak köszönhetően nem torkolltak tragédiába, vagy jelentősebb tűzesetbe. 

A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság továbbra is nyomatékosan kéri a lakosságot, hogy mindig győződjenek meg arról, hogy a készítendő étel a lakás elhagyását követően nincs kitéve hőhatásnak, és ellenőrizzék, hogy nem ég-e a gázláng, vagy a villanytűzhely kikapcsolt állapotban van. Emellett, ha fáradtak vagyunk, akkor semmiképpen se rakjunk sütőbe, tűzhelyre ételt készülni, mert ha elalszunk, akkor az étel attól még készül, és elképzelhető, hogy lakástüzet is okozhat. Nagykanizsán szerencsére időben észlelték a problémát, de hazánkban idén már történt olyan eset, amikor a konyhában felcsapó lángok emberi életet követeltek. 

Tartsuk észben, hogy a tűzhelyen és a sütőben lévő ételt soha ne hagyják őrizetlenül! Ellenkező esetben akár nagyobb kiterjedésű tűz is lehet belőle, és fontos tanács, hogy a felhevült, pattogzó olajat soha ne vízzel próbálják meg eloltani. Érdemes inkább fedőt tenni a készülő ételre, és kikapcsolni a berendezést. Nem árt odafigyelni a régi típusú gáztűzhelyekre sem! 

Emellett célszerű és erősen ajánlott egy füstérzékelő készülék beszerzése! Ez ugyanis idejekorán felhívja a lakásban, házban élők figyelmét a bajra, abban az állapotában is, amikor még maga a tulajdonos is tud tenni a nagyobb probléma megelőzéséért. 

Ha azonban komolyabb bajt észlelünk, akkor azonnal tárcsázni kell a 112-es segélyhívót és kérjék a tűzoltók segítségét. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában