Kérésre Mariskát is eltüntette

Eredetileg műszaki rajzoló volt a festőművész- restaurátor, csak később, 33 évesen ragadott ecsetet, akkor fedezte fel a magában szunnyadó tehetséget. Pontosabban nem is ő, hanem Bálits Kálmán, a sokoldalú művész, aki biztatta a folytatásra, sőt, rengeteg mesterfogást, praktikát is elárult neki. Móroczné előbb „csak” festett, majd jöttek a komolyabb munkák – és hat évvel ezelőtt egyszer csak azon kapta magát, hogy méltatlanul elfeledett olajképeket újít fel.

– Nézzék csak ezt – vett kézbe egy „munkadarabot”, miközben kedden körbejártuk műtermét – hiányos rajta a festék. Ilyenkor azonos finomságú vászonnal hátulról beragasztjuk a lyukat, visszanyomkodjuk a szálakat, elölről pedig speciális, gyurmaszerű anyaggal, bolognai krétapor és csontenyv keverékével töltjük fel, végül simára csiszolás után festjük. Ugyanez az eljárás a véletlenül kifúrt (ilyen akkor szokott történni, ha vékonyabb a fal, mint gondoltuk), vagy más módon megsérült, esetleg hasadt képek esetében is.

Móroczné Bálint Éva számára mindegyik munkája izgalmas, nincs két egyforma eset. Egyszer például olyan festményvásznat hoztak hozzá, amiről tisztítószeres ronggyal jó darabon egyszerűen letörölték a festéket. A kolléga a falon aranyozta a keretet, s ráfolyt az anyag a képre – persze, rögtön megpróbálta menteni a menthetőt, s eltávolítani az aranyfestéket a vászonról, amivel még nagyobb bajt okozott. A kanizsai restaurátor kipótolta a hiányzó festéket, illetve lenolajjal felfrissítette az egész képet, ami így sokkal élőbb lett. Mint mondta, nem egyszerű ugyanazt a színt kikeverni, jó szem kell hozzá. Aztán arra is volt példa, hogy a vásznat mint egy újságot feltekerték, úgy hozták el hozzá. Ami ráadásul útközben kicsit meg is ázott, s a széle elmosódott. A közepe viszont nagyon repedezett volt, ilyen esetekre gyógyírt jelent a nyúlbőrenyv. Bármilyen gyomorforgató is első hallásra, kiválóan visszapuhítja a festékréteget ez az anyag, ami tényleg a nemeztől megfosztott nyúlbőrből készül főzéssel – ebből fakadóan szaga is van, nem túl kellemes.

– Hetven fokig kell melegíteni, majd rákenni a pergésre – magyarázta a szakember. – Utána cigarettapapírt helyezünk rá, azzal rögzítjük. Miután az anyag megszáradt, a papírt nedves ujjal le tudjuk dörzsölni és már kész is. Sziszifuszi munka, de szeretem csinálni...

A festőművész egy régi, múlt századi szekrényen is kiélhette szenvedélyét. Édesapja a szerszámosban tartotta a bútort, s különböző méretű szögek tárolására használta. Ez még hagyján, de hogy beférjen az ajtón, ketté is fűrészelte a remekbe szabott darabot. A mostoha sorsú szekrény érdemeit lánya ismerte fel, kiirtotta belőle a szúkat, összeillesztette a két részt, majd lazúrral duplán átfestette. Azóta otthona dísze.

A szakember nyúlt már hozzá aranyozott kerethez is, noha nem szíveli. A sérült motívumot eltávolította, egy épbe pedig gyurmát nyomott, s az így kapott negatív formát kiöntötte gipsszel. Felragasztotta a helyére, finomra csiszolta és bearanyozta.

– Van, amikor egy egyszerűnek hangzó munkafázis, például a kép tisztítása is kihívás – magyarázta. – Addig kell újra és újra nekiállni, amíg egy-egy munkamenet után teljesen fehér nem marad a vatta. Közben arra is oda kell figyelni, hogy nem szedi- e fel a színt – ha ezt tapasztaljuk, azonnal hagyjuk abba a takarítást.

Elárulta, a porosodással szemben a legjobb védelmet a vászonra, pontosabban a festékrétegre felhordott selyemfényű lakk jelenti, ami voltaképpen az üveget helyettesíti. Ugyanúgy könnyen tisztán tartható puha, enyhén nedves ruhadarabbal.

Különleges kéréssel is találkozott már munkája során a restaurátor. Valakinek például az volt az igénye, hogy a vászon sarkában szereplő „Mariska” szignót tüntesse el, mert másképp nem tudja eladni a képet. A szakember természetesen teljesítette a kérést – magában pedig megállapította, hogy „Mariska” akárki is volt, ragyogóan festett...