Hétvége

„Aki nem volt ott, majd sorra kerül. Aki ott volt, soha nem felejti el.” Az ehhez hasonló népi bölcsességek mindig tömören és frappánsan foglalják össze annak a dolognak a lényegét, amiről szólnak.
Konok, ám igényes, teremtő embertípus volt. Irodalmár és pedagógus kollégái, egykori barátai így jellemzik Pék Pál költőt, irodalomszervezőt és tanárt, aki 10 évvel ezelőtt, 2008. július 24-én távozott közülünk.
Az Olajbányász Művelődési Ház erkélyén található 25 alakos dombormű alkotójának, Vörös János szobrászművésznek állít emléket a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület. Méghozzá egy emléktáblát avatnak fel e hónap végén.
Feleségcsere, elrejtett és megtalált ezüstkincs, díjnyertes lovak, bohém nemesi élet, kis túlzással. Ennek vetett véget a második világháború, melynek végén egy új világban találták magukat a történet életben maradt szereplői.
A tragikus sorsú primadonna, Erdősy Eugénia kriptája a kivételes összefogásnak köszönhetően újul meg. A 27 éves korában elhunyt énekesnő rövid, ám annál mozgalmasabb életét a Nagykanizsáról európai színpadokra című kiadványában Kocsis Katalin nyugalmazott