A tojásfestő matematikus megírta a tavasz útját – Fekete Ildikóval beszélgettünk

Fekete Ildikó (28) Junior Prima-díjas tojásírónak mintegy 1200 munkája látható április 26-ig Zalaegerszegen, a városi hangversenyteremben. Tárlatának megnyitójára szüleivel érkezett, s útba ejtették Zalaszántót is, hiszen apai nagyszülei ott éltek.

– Sajnos őket már nem ismerhettem, de nagy élmény volt számomra felkeresni azt a települést, házat, ahol a nagyapám felnőtt – utal zalai kötődésére.

De miként ragad hozzá egy matematikus kezéhez az íróka? Mint kiderül, padlábnyi gyerek volt, amikor beleszeretett a hímes tojásokba.

– Se otthon, se a környéken nem foglalkozott senki írókázással, de óvodás koromban elvittek egy vásárra a Néprajzi Múzeumba, ahol láttam, miként készülnek ezek a tojások. Onnantól kezdve nem volt nyugta édesanyámnak, minden húsvétkor kikönyörögtem, hogy fessen meg vagy száz tojást. Fel volt adva a lecke, mert jómagam 4 évesen még kicsi voltam a feladat precíz kivitelezéséhez, de anyutól elvártam, hogy tökéleteset alkosson… 16 évesen aztán én is teljes gőzzel nekigyürkőztem, s azóta abba se hagytam. Kizárólag viaszírásos technikával dolgozom, kifújt tojásra.

Az alcsútdobozi lány a budapesti Apáczai-gimnázium reál tagozatán tanult, majd folytatásként a matematika szakot választotta az ELTE-n. Azt mondja, kizárásos alapon… Ma már a mesterképzést végzi, s párhuzamosan az ELTE informatika szakára is beiratkozott. Mindemellett szoftvertesztelőként dolgozik, a tojásírás pusztán hobbi számára. Kedvtelésével elnyerte a Gránátalma-, a Magyar Kézműves Remek és a Junior Príma-díjat, továbbá a népi iparművész és a Népművészet Ifjú Mestere címet. Bekerült az 50 tehetséges fiatal mentorprogramba is.

Hazai tárlatai mellett tudását megvillantotta már Pekingben és Sydneyben, két éve önálló kiállítása nyílt New Yorkban, s zalaegerszegi bemutatkozása mellett e napokban a budapesti Duna Palotában szintén kiállított egy ezres nagyságrendű kollekciót…

A szorgos munkálkodás mellett a minták kutatásával és gyűjtésével is foglalkozik. Sőt, megtalálta a közös pontot a matematika és a kézművesség között, előadást állított össze a hímes tojások szimmetriájáról.

– A hagyományos mintákon uralkodó elem a szimmetria, még 16 tengelyűre is találhatunk példát a díszítések közt. A tengelyes mellett a középpontos szimmetria is gyakori. Számos tájegység mintakincse hozzáférhető könyvben vagy az interneten, ezekkel kezdtem én is. Aztán az érdeklődésem egyre inkább a „fehér foltok” felé fordult, így jutottam el a Sárközbe, Bátára, ahol a helyi asszonyoktól sikerült még feldolgozatlan mintákat gyűjteni. A szimbolika is foglalkoztat, a legtöbb jelentéstartalom, hiedelem a gyimesi mintákhoz köthető.

A motívumok csoportokat alkotnak, az egyikbe az állati testrészeket imitáló minták tartoznak. Például kakastaréj, kígyó lába, tyúk lába, de béka seg­ge minta is létezik. Ezek mind rontás- és bajelhárító funkcióval bírtak. Eredetük az, hogy régen minden nagyobb nemzetség valamilyen állati őstől származtatta magát. Úgy gondolták, ha ennek az ősnek egy jellemző testrészét tojáson ábrázolják, az segít az ősnek újjászületni, s a családot védelmezni. A megfestett főtt tojásokat elfogyasztották, ezáltal még inkább érvényesült a hímes tojás, s vele együtt az ős védő ereje.

A többi minta is jelentéssel bírt, a csillag például az élet körforgásának szimbóluma, a tulipán pedig a nőé. Minél kinyíltabb a virág, annál idősebb nőt ábrázol. A szív a férfi jelképe, ezért nagyon gyakori együttes ábrázolásuk. Régen mindenki ismerte ezeket a jelentéstartalmakat, átadáskor magyarázkodni már nem kellett, s ezért olyan ritka a felirat a hímes tojásokon. Legfeljebb az alkotó monogramját vagy a készítés dátumát tüntették fel.

A hímes tojás leggyakrabban osztott díszítésű, így ugyanis jóval könnyebb elhelyezni a mintát. Az osztás általában négy függőleges és egy vízszintes ívet jelent, de akár 8 függőleges vonal is tagolhatja a felületet. Ildikó kedvenc mintája a „veszett” vagy vétett utas motívum, ez az egyik legrégebbi minta Gyimes környékén. Több jelentése is van. Az egyik szerint megvédi az úton lévőt az eltévedéstől, segít a mielőbbi hazatérésben. A másik szerint utat nyit az emberek és a szellemek világa között. Erre persze nem vágytak, mert az átjutó szellemek „huhorékjaikkal” előszeretettel ijesztgették az embereket. Csínján bántak hát a mintával, ám néhány tojásra mégis fontos volt feltenni. Úgy hitték ugyanis, hogy a tavasz ugyanezt az utat használja, s csak akkor tud beköszönteni, ha az asszonyok „megírják” neki az utat.

S hogy a hímes tojást ki adta kinek? Mint megtudjuk, ez táj­egységenként változó.

– Leggyakrabban a locsolók kapják, de korábban ez nem mindenhol volt így. A Sárközben például lányok adták lányoknak, a komatál részét képezte a kalács és a bor mellett, s a szoros barátság megpecsételését jelentette. Zengővárkonyban pedig a keresztszülő adta a díszített tojásokat a keresztgyereknek. A Felvidéken nem volt szokás a locsolás, ott sibáltak, azaz friss vesszőkből font vékony korbáccsal paskolták meg a lányok hátsóját. Ez is a termékenységkultusz része volt, akárcsak a locsolás. Ha férfi adott tojást lánynak, az nem hímes, hanem karcolt volt, amit főleg pásztorok készítettek szerelmi ajándékként.

A tojás, mint az élet keletkezésének szimbóluma, ősidőktől mágikus jelentéssel bír. Nem véletlen tehát, hogy a legrégebbi „hazai” lelet az avar korból származik. A Móra Ferenc által vezetett ásatáson találták Szeged környékén, egy avar sírban. Karcolt tojás volt, s rekonstrukcióját Fekete Ildikó is elkészítette.

Végül kedvezzünk néhány praktikus tanáccsal azoknak is, akik hétfőig még nekiveselkednének az írókázásnak.

– Az íróka lényege egy botra erősített kis vörösréz kúp, kis lyukkal a végén – halljuk. – A vörösréznek azért van jelentősége, mert ez a fém jól tartja a hőt. Többféle módon használhatjuk az eszközt, szerintem az a legegyszerűbb, ha nem a viaszt forrósítjuk fel, ami elég balesetveszélyes, hanem magát az írókát. A kis réztölcsért gyertya lángja felett melegítem, ez az elején akár egy percig is eltarthat, majd a hegyét többször belenyomom a szilárd méhviaszba. Csak akkor jó, ha könnyedén beleszalad. A „tartály” tehát feltelik, s a meleg tölcsér olvadt állapotban tartja a viaszt. Munka közben folyamatosan vissza kell melegíteni az írókát. Fontos az is, hogy ne döntsük meg, a hegye mindig merőlegesen illeszkedjen a tojásra. Méhviaszt használok, az biztosabban tapad, könnyebb vele dolgozni. Ha több színt szeretnénk, mindig a világosabbtól haladunk a sötétebb felé. Egy piros-fekete tojásnál például a minta felrakása után az egészet megfestjük pirosra. Ezután a pirosnak szánt felületeket teljesen lefedjük viasszal, hogy megvédjük a színt. Ekkor mehet a fekete festékbe, majd száradás után megolvasztjuk és letöröljük a viaszt.