Az utasellátó avagy a Resti fénykora és alkonya

November végén ünnepeltük az Utasellátó 75. évfordulóját. Ez alkalomból a budapesti Keleti Pályaudvaron nyitott egynapos tárlaton a MÁV vezetői hangsúlyozták: „Az Utasellátó 75 éve elválaszthatatlan része a magyar vasúti tradíciónak.”
Az utasellátás a vonatokon kívül a pályaudvari restiket jelenti, e tekintetben a zalaegerszegiek vagy az utazók jó emlékeket őrizhetnek a megyeszékhelyi vasútállomás egykor szép napokat látott étterméről. (A resti szó a restaurant becéző rövidítése.)

Az első 1846-ban

A „vendégül látás” a hazai vonatozás hajnalán az egész utazásra kiterjedt: étkező- és büfékocsik működtek, a pályaudvarokon várták az utasokat a restik. A vonatok az állomásokon huzamosabb ideig álltak, az utasok kényelmesen étkezhettek. A pályaudvarokon és a közelükben működtetett vendéglők virágzásnak indultak. Az első hazai pályaudvari vendéglő 1846-ban nyitott ki a Sopron–Németújhelyi Vasúttársaság üzemeltetésében.
Hogy mennyire fontos eleme volt korábban Zalaegerszegnek is az utasellátás, azt az is bizonyítja, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára szervezésében tavaly szeptemberben zajlott „Vendéglátás Zalaegerszegen a 18-20. században” című konferencia egyik legizgalmasabb előadását Háriné Eszéki Mariannától hallhatta a közönség. Aki az idevágó családi és a városi hagyományokat egyszerre összegezte az idén októberben a Zalaegerszegi Füzetek sorozatban is megjelent tanulmányában. A Báthory-középiskolában tanító idegenforgalmi közgazdász azóta sajnos elhunyt, de a családi dokumentumokat feldolgozó írása segít történeti összefüggésekben láttatni a vendéglátás eme speciális ágát.

A történész keretbe foglalja

Mielőtt jelképesen belelapoznánk Eszéki Marianna írásába, a különleges tematikájú konferenciáról kérdezzük dr. Káli Csabát, a Zala Vármegyei Levéltár igazgatóját.
– Régi igény volt az ismerősök, kutatók körében, hogy tekintsük át a vendéglátás történetét, a nehéz és komoly történelmi korszakok tárgyalásához képest populárisabbnak érezhető téma szerencsés választásnak bizonyult, hiszen amikor hozzáfogtunk a szervezéshez, hamar kiderült, gazdag anyag állítható össze – válaszolt az igazgató, aki maga az államosítások korszakáról tartott előadást. (Az egerszegi egységek 1952-ben a Zalaegerszegi Vendéglátóipari Vállalatban kötöttek ki, köztük a Kulacs, a Mozsolits, a Kukorica, a Duzár-féle, ma Véndiófa vendéglő.)
Tetten érhető a levéltár jó pár éves törekvése, amely a legszélesebb közvélemény érdeklődésére is számot tartó témaköröket veszi górcső alá a történeti kutatás eszközeivel.
– A visszajelzések is mutatták, a helyszínekről, vendéglőkről minden család őriz kellemes eseteket, történeteket, a történésznek pedig az a dolga, hogy hiteles keretbe foglalja az érzelemteli emlékeket - tette hozzá dr. Káli Csaba, aki azt is elárulta, Háriné Eszéki Mariannát régóta ismerte, sőt, a tanárnő édesanyja az ő tanára volt. Így tudta, hogy az Eszéki család és a resti történetét a leszármazott tudja legjobban összefoglalni. A családi hagyomány folytatódik, a Hári család tagjai közül többen ma is a vendéglátásban dolgoznak.
A szóban forgó Család- és Vendéglátás-történet –  a „resti” című előadás így kezdődik: „Zalaegerszeg és a nyugat-zalai térség modernkori fejlődése az Ukk–Csáktornya vasútvonal megépítésével kezdődött. A vasútvonalat 1891. szeptember 27-én Baross Gábor kereskedelmi miniszter jelenlétében adták át. A városba érkezőket a mainál kisebb és kicsit északabbra fekvő állomásépület fogadta. Kovács Károlynak, a rendezett tanácsú várossá vált Zalaegerszeg első polgármesterének kezdeményezésére elkészült a Baross-liget is, benne a vendéglővel.  1926-ban felépült a méreteiben is figyelemreméltó, „kora középkori architektúrát idéző”  neoromán stílusú új pályaudvari épület, előtte kialakítottak egy kis parkot, és létrehozták a „Restit”.

Az Eszéki család

A vendégek kiszolgálásában jelentős szerepet játszott a Restit  üzemeltető Ekhamp, azaz – magyarosítva – az Eszéki család. A magyarosított névként egy Jókai-regény idealizált grófjának a nevét választották, mivel hittek a család magyarságában, olvasható a tanulmányban.
A Vendéglősök Lapjában már 1907-ben írtak a családról: „két fürdő vendéglőjét is az Ekhampok vették át, az egyik a badacsonyi Hableány fogadó, a másik Bikszádfürdő étterme.” Az egyik ükapa Zalába került, a szentiváni vasúti éttermet üzemeltette, Miskolcra került testvére a főpincéri kar legtekintélyesebb tagja lett 1900-ban. A  szerző dédszülei testvéreikkel együtt sikeres egységeket vezettek Csácsban, a piactéren, a Kölcsey és a Batthyány utcában, amíg az 1950-es években ki nem semmizték őket. A pályaudvari étterem tulajdonjogát 1927-ben szerezte meg Ekhamp Kálmán, a szerző dédapja, aki 1936-ban változtatott nevet. A Baross-liget déli részén szállodát is szeretett volna építeni, az akkor veszteséges Arany Bárány tulajdonba vételétől azonban elállt. „A zalaegerszegi közönség kedves és családias találkozóhelye lett e szép vasúti étterem, amely új föllendülését kizárólag kiválóan képzett és világlátott tulajdonosának, Ekhamp Kálmán tudásának és vállalkozási képességének köszönheti”, írta a Vendéglősök Lapja  1928-ban. A peronra nyíló nagyablakos, 120 fős vendégtér a váróterem bal oldalán kiépített kétszárnyú tölgyfa ajtón át volt megközelíthető. A hatalmas, osztott üvegablakok a kertre és a peron szépen faragott faszerkezetére néztek. Egerszeg Restije fogadta az ország arisztokratáit is , hiszen Zala – vadászterületei miatt – kedvelt úti célja volt ennek a társadalmi csoportnak. Megfordult a Restiben József főherceg, Bethlen István, Horthy Miklós.

Átalakuló körülmények

A háború utáni elszegényedéssel, valamint az államosítással egy új korszak vette kezdetét. Hol voltak már a régi bálok, rendezvények? Hová tűnt a városi „intelligencia”, az igényes vendégkör? – olvasható a tanulmányban.
Az Eszéki házaspár az államosítást követően is szenvedélyesen ragaszkodott a közösen létrehozott étteremhez, immár az Utasellátó Nemzeti Vállalat alkalmazottjaként. Kálmán 1953-ban halt meg, felesége egészen 1970-ig konyha- és gazdasági vezetőként dolgozott ugyanott.
Hogy milyen értékessé válhatnak az ismeretségek, ha az ember egy kisváros történetébe ássa magát? Íme, egy bizonyíték a sok közül: a kutatások során „...bukkantam rá idősebb Panácz Antalnak, a Resti főpincérének menyére, Balázs Évára, aki régi fényképeket és dokumentumokat adott át”, írja Eszéki Marianna, hozzátéve, a kerthelyiség eltűnt, mivel buszállomás épült. 1971-ben még felújították az épületrészt, ekkor lett piros székes az étterem.
A zalaegerszegi pályaudvari étterem 1993-ban a bisztróval együtt bezárt, a megváltozott utazási szokások, a jegyárak, a vasútállomások elhanyagoltsága következményeként. Volt még néhány újjáélesztési kísérlet, az utolsó 2019-ben vérzett el. A pályaudvar épületére azonban készen áll a felújítási terv.
Régen az utazás elképzelhetetlen volt restik nélkül, amik 1945 előtt elegáns étteremként működtek. Jókai Mór és Krúdy Gyula is előszeretettel  helyezte hőseit a restikbe.

A vasútállomásokon ma nem túl olcsó büfék, automaták szolgálják ki a gyorsételeket kapkodva fogyasztó utazókat.