Strucctollas báli legyező a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban

– A báli kiegészítő a neves könyv- és papírkereskedő, Mair József leánya, Mair Gréte Dr. Surányi Lajosné hagyatékából került a múzeum gyűjteményébe – árulta el a szakember. – Mair Gréte 1938-ban ment férjhez dr. Surányi Lajos ügyvédhez, ezután életét férjének szentelte. Házasságkötése előtt is meghatározó szerepet játszott életében a jótékonyság, az első világháború alatt a Jótékony Nőegyletben és a Hadsegélyzőben tevékenykedett, ahol adományokat gyűjtöttek, leveleztek, élelmiszert adagoltak, téli holmikat kötöttek, ajándékcsomagokat készítettek és küldtek a fronton lévő katonáknak. A trianoni békekötés után a Jótékony Nőegylet tagjaként a városba özönlő menekülteket segítette. Visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a zene és a dal szerelmeseként a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör énekkarában is aktívan részt vett, 1933-34-ben pedig egy hat hangversenyből álló sorozatot szervezett a Városi Színházban.

Mikó-Baráth Franciska beszélt a legyező messzire visszanyúló történetéről is és elmondta: az ókori rómaiak úgynevezett pemetet használtak, amely nyélre erősített hosszú szőrszálakból állt, s azt a célt szolgálta, amire elnevezése is utal – a legyeket kergették vele. A legyezőket többnyire természetes anyagokból, gyakorta levelekből, de a Távol-Keleten és Egyiptomban tollakból készítették. A középkori legyezőhasználatról keveset tudunk, az újkorban I. Erzsébet angol királynőről tudjuk, hogy odavolt ezért a kiegészítőért. Ezek azonban főleg tollból készült, merev legyezők voltak. A számunkra ismerősebb, hajtogatott, vagy lapolt legyező őshazája Japán. A 12. századtól a bambuszpálcákra feszített papírlegyezőket először Kínába importálták, s onnét jutott el Európába, ahol népszerűsége a 17. században volt a csúcson. Gyártásukban Franciaország járt élen.

– Az 1700-as években a hölgyek további kiaknázatlan lehetőségre bukkantak a legyezőkben. Példának okáért hosszúra nyúló misék, vagy unalmas színielőadások alkalmával unaloműzőként is szolgáltak: voltak legyezők, melyekre rejtvényeket, feladványokat festettek, s voltak olyanok is, amelyekkel jövendőt is lehetett mondani. Felismerték, hogy a legyezőket nem csak a hűsítésre, de a kommunikációra is használhatják. A nők a tárgy különböző tartásával és mozgatásával képesek voltak kommunikálni és érzelmeiket kifejezni a férfiak felé. A legyezőnyelv segítségével lehetett kacérkodni, távolságot tartani, vagy akár szerelmet is vallani – zárta mondandóját Mikó-Baráth Franciska.