2021.11.27. 07:00
Sporttámogatás 200 millióból – Rendeződik a hulladékgazdálkodási vagyonelemek sorsa Nagykanizsán
Új sporttámogatási rendszert vezet be az önkormányzat, csúszik a 19-es udvar bontása, illetve közel 300 millió forintot spórolt a város azzal, hogy egy törvénymódosításnak köszönhetően nem terheli áfa-visszafizetési kötelezettség az önkormányzatot a Zalaispa Hulladékkezelési Társulásból történő kilépés miatt.
A labdarúgás és a vízilabda kivételével csak azok a sportegyesületek kaphatnak támogatást, melyek a Kanizsa Arénában rendezik mérkőzéseiket
Fotó: Gergely Szilárd
A kanizsai önkormányzat csütörtökön rendeletbe foglalta, hogy ezután minden évben 200 millió forintot biztosít a város költségvetéséből a verseny- és élsport támogatására. A különféle sportegyesületeknek a jövőben pályázatot kell benyújtani a támogatásért, amit az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság értékel majd. Az első kategóriába a kiemelt látványsportok – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, futsal – kerültek.
A felsorolt sportágak között az éves keret 65-70 százaléka osztható fel, ám az e körben kiosztott támogatás csak az adott sportág legmagasabb osztályában szereplő egyesületre vonatkozik. A támogatás odaítélésének további feltétele, hogy a labdarúgás és a vízilabda kivételével az egyesületek a Kanizsa Arénában rendezzék mérkőzéseiket.

Fotó: Gergely Szilárd
A második kategóriába a MOB által kiemelt sportágak tartoznak, a felosztható támogatás mértéke az ő esetükben az éves keret 10-14 százaléka. A harmadik kategóriába került az összes többi sportág, képviselőik az éves keret 8-10 százalékára pályázhatnak. Szintén változás a korábbiakhoz képest, hogy ha egy sportegyesület csapata felsőbb osztályba kíván lépni, arról tájékoztatni köteles a szakbizottságot.
A közgyűlésen szó esett a 19-es udvar bontásáról is. Mint elhangzott: módosítani kell a decemberi határidőt, ugyanis a területen addig nem lehet bontást végezni, ameddig nem sikerül lefolytatni az örökségvédelmi eljárást. Mint kiderült, ez utóbbira azért van szükség, mert a 19-es udvar műemléki környezetben található. A közgyűlés a bontás befejezésének új időpontját jövő év február végében határozta meg.
Az ülésen egy jó hírrel is szolgálni tudott Balogh László polgármester. Mint felidézte: bár a nagykanizsai önkormányzat és több környező kistelepülés évekkel ezelőtt kilépett a Zalaispa Hulladékgazdálkodási Társulásból, a vagyon megosztására azért nem kerülhetett sor, mert annak jelentős, mintegy 300 millió forintos áfa-visszafizetési kötelezettsége lett volna. Balogh László polgármester hangsúlyozta: ennek elkerüléséhez törvénymódosításra volt szükség, ami többek között Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő érdeme. A kanizsai önkormányzat így végre jogilag is hozzájuthat azon vagyonelemekhez – többek között a bagolai hulladékkezelő központ és a hulladékudvarok épületeihez, valamint számos eszközhöz –, melyek az egy évekkel ezelőtt létrehozott Dél-Zala Hulladékgazdálkodási Társulás vagyonát gyarapítják.