A hétvégén mindhárom zalai NB III-as labdarúgócsapat felkészülési mérkőzést játszott. A ZTE FC II. a Teskándot győzte le, a Tarr Andráshida SC pedig a Sárvárt. Az FC Nagykanizsának egy nagyobb falat jutott, hiszen az NB II-es Szentlőrinc volt az ellenfele
A megyeszékhely nyugati városrésze, Andráshida és térsége történetének különlegességeivel ismerkedhetett meg a hallgatóság szerdán este a településrész Gát utcai közösségi házában.
Kisebb képzavarral szólva nem csak a boldogságban úsztak az andráshidai civilek, akik szombaton vehették birtokukba a közösségi házukat. Az örömüket ugyanis kicsit megzavarta, hogy a szombat délutáni ünnepség előtt tekintélyes csőtörés nyomait kellett roh
Hiába bízott benne, nem sikerült megőriznie NB III-as tagságát a Tarr Andráshida együttesének, amely kiesett, és az ősztől a megyei I. osztályban szerepel.