„Oltári segédmunkás˝

– Negyven év... Ha abba gondolok bele, hogy én ezt az időt az emberek és Isten szolgálatában töltöttem, rádöbbenek, hogy rengeteg idő – bocsátotta előre. – Akkor meg főleg, ha arról sem feledkezünk meg, hogy vannak, akiknek csak 40 évet adott az Isten. Amikor ilyen korú elhunytakat búcsúztatok, mindig eszembe jut, hogy minden jóért és rosszért, amit kaptam, hálával tartozom a Jóistennek, mert a helyzetem lehetne még rosszabb. Egy hónap múlva – ha megérem – 65 éves leszek és ennyi idő után visszatekintve egyre inkább úgy érzem, csak az számít, hogy lelkiekben, emberi kapcsolatokban kitől, mit kaptam. Az életben minden csak egy hajszálon múlik – de közte gyémánt van...

Fliszár Károly szülőfaluja, Kaposfő legkisebb házából indult el a Jóisten szolgálatára. Édesapja suszter volt, édesanyja pedig háztartásbeli, aki nagy-nagy szeretettel és anyai szigorral nevelte őt és öccsét. Károly atya azt vallja, hogy a tőlük kapott lelkület indította el a papi hivatás felé.

– Minden reggel, amikor elindultam az iskolába, anyukám kikísért a kapuba, és „leellenőrizte", hogy szalonképes vagyok-e, azaz például a körmöm tiszta-e és zsebkendőt viszek-e magammal – idézte fel. – Amikor vége lett a tanításnak, megint csak a kapuban állt és várt, mert tudta, mire kell hazaérnem. A cipőt pedig, amit édesapám csinált nekem, soha nem tudtam szétrúgni, nem fél évre szólt, mint a maiak. Gyerekkori barátom, Harsányi Jóska (hárman voltak testvérek, édesapjuk pedig 1953-ban meghalt), amikor egyszer hazament Kaposvárról a gimnáziumból, felkereste apámat és azt mondta neki: Karcsi bácsi, eltörött a cipőm talpa. Mire édesapám megkérdezte tőle, hogy hát mit csináltál vele? Karcsi bácsi, fázott a lábam és feltettem a fűtőre. Aztán ahogy léptem, egyszer csak eltört. Nem merek hazamenni, édesanyám megver... Apám levetette vele a hibás cipőt és megjavította. Karcsi bácsi, mivel tartozok? Apám azt mondta: Miért, van pénzed? Jóska azt válaszolta, hogy nincs. Akkor Isten veled! – küldte el apám. Hát innét a lelkület, ami megalapozta a papságomat. Anyámé, aki minden nap indított és várt, és apámé, aki a szegénységünk ellenére is segített a rászorulókon.

Fliszár Károly: – Azt gondolom, ilyen „múlttal" nagy hátraarc volna rossznak lenni... Fotó: Szakony Attila

Az atya 1975. július 6-án tartotta újmiséjét szülőfaluja templomában. Papi jelmondatát János evangéliumából választotta: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban."

– Rengetegen eljöttek akkor, dugig megtelt az Isten háza – mondta. – Ehhez képest ugyanott, a 25 éves ezüstmisémen már alig voltak. Akkor derült ki számomra az, hogy nem az embereknek kell megfelelni, mert ők hamar elfelednek. Egy mérce van csak: a Jóisten. Ha nem az ő dicsőségére teszel mindent, akkor nincs értelme.

Ladon lett önálló, ahova a püspök plébánosnak nevezte ki. Mielőtt útnak indult, megkérdezte a szüleit: jöttök-e velem? És ők mentek.

– Fiam, itthagyunk mindent érted – mondta apja.

Édesapja Újudvarig tudta követni fiát, édesanyja pedig Károly atya nagykanizsai, a Jézus Szíve Plébánián eltöltött évei alatt hunyt el.

– Azt gondolom, ilyen „múlttal" nagy hátraarc volna rossznak lenni – folytatta nevetve a főesperes, aki jelezte: az újudvari hívek nagyra becsülték és szerették a szüleit, amit ő sosem felejt el nekik.

Az atya közvetlenül szentelése előtt, a kép bal szélén. Mögötte édesanyja és édesapja

Visszakanyarodva Ladhoz: Károly atyának akkor lett volna lehetősége külföldre menni dolgozni, jó fizetéssel. Ugyanis megismerkedett egy holland házaspárral, a férj az építőiparban dolgozott. A ladi templom teteje pedig olyan görbe volt, mint egy síugró sánc. Az atya gondolt egyet, elment Hollandiába és kitanulta a tetőfedést. Volt érzéke hozzá, így hát mondták neki, hogy maradjon; nyolcezer guldent, 740 ezer forintot kapott volna 1990-ben. Ő mégis inkább hazajött – és megcsinálta a ladi templomot. Majd utána még néhányat.

Pályafutása során sok kispap is bontogatta nála a szárnyait, arra pedig különösen büszke, hogy az ő hatására 11-en választották a papi hivatást.

A szentelést Kádár László veszprémi püspök végezte

Mint mondta, nem bánta meg, hogy nem hagyta el az országot, itthon rengeteg barátra lelt – és persze, ahogy az lenni szokott, ellenségeket is szerzett magának. Ám utóbbiakkal sose foglalkozott.

– Mindig azt vallottam, hogy a nagy mellényt, a nagy arcot le kell tenni, mert annak nincs értelme. A jóból kell élnünk, amit kapunk, mert az a gyönyörűség. A szüleimtől tanultam azt is, hogy nem a dolgok tesznek boldoggá egy embert, hanem a kapcsolatok. Az, ahogy vagyunk egymással. Ha van barátod, nyertél. Ha nincs, véged.

Tele tervekkel, hatvan fölött

Károly atya azt is elmondta: nagyszülei menekültként érkeztek Horvátországból, Viroviticáról (Verőce) Magyarországra. Nagymamája igen buzgó templomba járó volt, és habár nem dúskáltak az anyagiakban, mégis minden hónap első péntekén vitt 10 tojást a papnak. Unokájának pedig mindig azt mondta: – Tudod fiam, ha nem lennének papok, akkor a Jóisten hogyan tudná megbocsátani a bűneinket? Károly atya egy ilyen első pénteken kezdett el ministrálni – és azóta se hagyta abba. Mesélte, egyetlen szentmiséről sem késett el, soha nem volt beteg, így mindegyiken ott volt és segédkezett a papnak.

– Amikor aztán mise után átmentem a templomból az iskolába, gyakran megkaptam, hogy megjött az oltári segédmunkás – idézte fel. – Én mégsem szégyelltem ezt, akármit is vágtak a fejemhez, boldogan és örömmel álltam ki az oltár elé.

Azt is mesélte, hogy amikor édesanyja elvitte beíratni hittanra, ott meg azt mondták neki: „Mariska, hát csak nem íratja be a fiát hittanra?! Nem veszik fel sehová középiskolába!" Mire édesanyja azt válaszolta: „Az ajtóra az volt kiírva, hogy hittanbeíratás és nem az, hogy hittan-lebeszélés..."

Valahogy mindig, minden helyzetben feltalálta magát a józan paraszti ésszel.

Az atya arról is beszélt: habár már 65 esztendős, tele van még tervekkel. Kijelentette, új szolgálati helyén, Zalaszentbalázson is feltalálja magát, nagy hangsúlyt kíván fektetni a felnőttek, a fiatal házasok hitoktatására. Közben zajlik másféle építkezés is: a plébánia felújítása, továbbá szeretné folytatni a templom rekonstrukcióját a régi, kényelmetlen padok cseréjével és a járólapozással.