A zalai katonák az életüket adták a II. világháborúban

Emlékállító vállalkozásunk szakmai partnere a Zala Megyei Levéltár, amely várja mindazok jelentkezését, akinek a birtokában van frontnapló, fénykép, vagy visszaemlékezés. Ugyanis Molnár András igazgató szerkesztésében jövőre fotóalbum jelenik meg a zalai hadosztály történetéről.

A történteket, s benne a zalai katonák sorsát, tragédiáját bemutató sorozatunk első fejezetében (ZH, 2012. május 5.) az indulásról számoltunk be. Ezúttal az 1942. június végi bevetés eseményeit tekintjük át. Segítségünkre vannak a keszthelyi jogász, tartalékos főhadnagy, dr. Eger Zsigmond (1910-1986) fotói, melyek dokumentálták a mindennapokat. A képeket Németországban élő lánya kölcsönözte a levéltárnak. (A család még 1992-ben jelentkezett a Zalai Hírlap felhívására.)

Kurszktól keletre foglalták el a kiérkező magyar csapatok a védelmi vonalat 1942 májusának elején - kezdte az áttekintést Molnár András történész. A németek Moszkva felé indított támadása korábban nem sikerült, így Sztálingrád felé indultak meg. A stratégiai terv a kaukázusi olajmezők megszerzése lett volna.

A támadásban németek, olaszok, románok, magyarok is részt vettek. A fontos közlekedési csomópontot jelentő Voronyezs irányában, az északi frontszakaszon vetették be a magyarokat. Az úgynevezett Weichs-hadseregcsoport indított támadást, északi-déli átkaroló hadműveletet terveztek. A támadók körülbelül félmillióan, másfélszeres túlerőben voltak. Több száz kilométeres frontszakaszt jelent mindez a Don folyóig. Alattuk délre haladtak Sztálingrád felé a németek, őket kellett biztosítani.

Június végén indult az Operation blau, azaz Kék hadművelet - mondta a zalai történész. Az első vonalba éppen a szombathelyi III. hadtest, benne a kanizsai 9. könnyű hadosztály került. Ők haladtak a támadás élén. Ez a hadosztály mintegy 13 ezer főből állt.

Június 28-án hajnali negyed háromkor kezdődött a támadás, a németek előkészítő bombázást végeztek, csakhogy, mint kiderült, szinte teljesen üres állásokat támadtak.

Miért?

Fatális az ok, ilyen a filmekben van. Néhány nappal előtte egy német vezérkari tiszt repülőn magával vitte a támadási haditervet a térképtáskájában. Eltévedt, leszállásra kényszerítették, fogságba esett. Az oroszok félrevezetésnek gondolták a támadás tervét, Sztálin eleinte nem is hitte el, de azért kiürítették a terepet. Az első vonal szinte üres volt, hátrább azonban beásták magukat, az utóvédek 10-15 kilométer mélységben építettek ki új védőállásokat.

A támadók derékhadában nyomultak előre a magyarok, s míg a két szárnyon gyorsan haladtak a német páncélosok, addig ők megrekedtek, mivel középen védekeztek legszívósabban az orosz utóvédek. Közben zuhogott az eső, sárba ragadtak a járművek, ráadásul észak-déli irányú dombhátakon kellett átkelniük. Az együttműködés akadozott, a tüzérség a sárban lemaradt, a gyalogság nagy veszteségekkel támadott. Tyim városa előtt betonba ágyazott ágyúkkal megerősített úgynevezett harckocsiárok-állás várta a támadókat több kilométer szélességben, ennek vezették neki, kellő felderítés nélkül, a zalai honvédeket, akik nem kaptak légi támogatást sem. Itt feltartóztatták a 9. hadosztályt, hiszen iszonyú tüzérségi ellenállásba ütköztek.

Az elkeseredett harcok során, alig öt nap alatt, a kanizsai hadosztály létszámának 20 százalékát elveszítette Tyim közelében - vázolta a drámai zalai veszteséget Molnár András. Közben a mellettük északon, a németek nyomában előrenyomuló (a védelmi vonalat megkerülő) komáromi honvédek egyetlen puskalövés nélkül bevonultak az oroszok által időközben kiürített Tyimbe, s július másodikán kitűzték a zászlót. Az oroszok addigra visszavonultak a Don mögé. A zalaiak elkeseredettek voltak, hiszen ők küzdöttek, a babérokat mégis mások aratták le.

Ezután még több napi gyalogmenet várt rájuk a Donig, ami nem kevesebb, mint 120-150 kilométert jelentett, igaz, jelentősebb harcok nélkül. Július 7. és 10. között érték el a Dont. A zalai hadosztály a magyar 2. hadsereg arcvonalának legészakibb, Voronyezs alatt a németekkel érintkező szakaszát foglalta el. A magyar hadsereg teljes egészében csak augusztusban fejezte be felzárkózását a Don folyóig.

A támadásban meghalt zalaiak a harcokhoz közeli temetőkben vannak eltemetve, például a zalalövői Mihályka József, akinek a nevét a társaiéval együtt a veszteségnyilvántartásból ismerjük.

A megmaradtak történetét a Kosztyenki környéki hídfőcsatákkal folytatjuk augusztus 11-én.

Doni sorozat

1. 1942. május Indulás, zalai részvétel

2. 1942. június Hadműveletek Tyim városánál

3. 1942. augusztus Hídfőcsaták Kosztyenkinél

4. 1943. november Felkészülés a télre

5. 1943. január Doni áttörés, utóvédharcok

6. 1943. május Hazatérés, veszteségek