Templomban és azon kívül

Így például a következő: „ Az a csoda aztán, hogy senki sem látja, milyen nagy a másik ember keresztfája. Van aki könnyen hordja, még nevetni is tud, míg a másik zokog és a földre rogy. ” Kérdés persze, hogy vajon manapság, a mindenféle gazdasági és egyéb válság idején, a politikai csatározások közepette fogékonyak vagyunk-e ilyesmire? El tudunk-e csendesedni lelkünkben legalább a fontosabb ünnepekkor egy-egy napra? Kitisztul-e a szemünk és meglátjuk azt, hogy nem csak egyedül vagyunk a földön, sőt másoknak is vannak gondjai, melyek ne adj´ isten többszörösei a mieinknek? Tudunk-e még egymásra figyelni, önzetlenül segíteni? 

Eszembe jutott a nagymamám, s ez reményt adott. Bizonyára más családokban is akad hasonló nagyszülő, olyan, aki feltétel nélkül hisz´, zokszó nélkül éli át a nehézségeket és a mindennapokat és persze a legelső ember számára a lelkipásztor, avagy a gyülekezet papja. Őt soha nem kell emlékeztetni arra, hogy jön a húsvét. Jó előre ünneplőbe öltözik ilyenkor, kívülről fújja az egyházi ünnepeket, s azok mindennemû vonatkozásait. Mindenkihez van az utcán egy-két jó szava, igaz keresztényként él a templomfalakon belül és azon kívül is. Ha valaki, hát ő biztosan elnyerte már régen a bûnbocsánatot. Jelenléte sokaknak jelent a családban és talán azon kívül is valódi segítséget, megváltást, szeretetet. Figyel mindenkire, legyen az akár szegény, akár gazdag, akár jobbos, vagy balos, akár válság van odakinn, s akkor is, ha éppen nincs. Teszi ezt magától, saját indíttatásból. 

És sokakkal ellentétben, őt soha nem kellett emlékeztetni a helyes útra, az esetleges ösvényre...