2023.09.18. 09:30
Középpontban a gyermekek – Vendégünk Vincze Tibor, Zalaapáti polgármestere
Zalaapáti – Vincze Tibor polgármester meghatározása szerint – szociális település, ahol minden korosztály számíthat az önkormányzat segítségére, támogatására. Erről is beszélt a Zaol-podcast friss adásában a település első embere.
Vincze Tibor: A gyermekek jelentik a jövőt egy-egy település számára is
Fotó: Péter B. Árpád
Országosan is kiemelkedő és egyedi a Zalaapáti Ifjú Polgára-program, amelyben a helyi fiatalok születéskor, óvodába, iskolába lépéskor s ballagáskor kapnak ma már összesen 150 ezer forintnyi támogatást, és az önkormányzat a felsőfokú tanulmányokat folytatókat is segíti. Vincze Tibor szerint mindezt azért vállalja a helyhatóság, mert a „gyermekek jelentik a jövőt”, egy-egy település számára is.
Ugyanakkor az idősekre is kiemelten figyelnek, csatlakozva például a szociális tűzifaprogramhoz, s emellett azok is számíthatnak az önkormányzat segítségére, akik nehéz élethelyzetbe kerültek.
Zaol podcast
- A kézműves ház leköszönő és új vezetője kiválóan dolgozik együtt – vendégünk Prokné Tirner Gyöngyi és Kiss-Molnár István
- "Az örömöt át kell adni" – beszélgetés Egyházi Géza színésszel (2. rész)
- "A siker minden esetben csapatjáték" - beszélgetés Egyházi Géza színésszel (1. rész)
- Három nap a kerékpározás jegyében Zalakaroson
- Önellátó konyhakert a város határában – országos közösséget épít a zalai gasztroblogger