Városépítő Program

2022.05.27. 17:30

Romos épület helyén parkoló – 82 millió forintos beruházás a zalaegerszegi belvárosban

Rendezetté válik a belváros újabb része, ugyanis elbontják a Mártírok útja 47. és 49. szám alatti romos ingatlanokat, majd helyükre 50 férőhelyes parkolót alakítanak ki. A Kovács Károly Városépítő Program keretében - a MODERN-ÉP Kft. kivitelezésében - 82 millió forintból valósul meg az első ütem.

Mozsár Eszter

Az érintett területen közel 2000 négyzetméteren egykor 13 lakás, 3 tárolóépület és egy könnyűszerkezetes pavilon állt. A lakó- és tárolóépületek műszakilag rossz állapotban voltak, s bár közvetlen omlásveszély nem állt fenn, az épületeket bontásra ítélte a városvezetés. A bontás során a szakemberek olyan technológiát alkalmaznak, ami nem tesz kárt a környező épületekben.  A területen hat magántulajdonú ingatlan állt, amit megvásárolt az önkormányzat, illetve gondoskodott arról is, hogy az embertelen körülmények között élő lakók a LÉSZ Kft. által fenntartott és felújított lakásokba költözhettek – hangzott el a helyszíni bejáráson. Balaicz Zoltán polgármester hangsúlyozta, a városépítő program lehetővé teszi, hogy a több évtizede kialakult, kevésbé esztétikus gócpontokat megszüntessék a belvárosban. 

 

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos hozzátette, a megyeszékhelyen az utóbbi években drasztikusan megnövekedett a gépkocsiforgalom, ez pedig  különösen indokolja az új parkolók kialakítását. Ezeknek a beruházásoknak köszönhetően biztonságosabbá válik a közlekedés és javul az itt lakók életminősége. Bali Zoltán alpolgármester, önkormányzati képviselő jelezte, hogy július közepére elkészül az ideiglenes, fizetős parkoló, majd később térkövezik, valamint a Vizslapark irányában fákkal szegélyezi azt. A 12 milliárd forintos, 2024-ig tartó városfejlesztési program keretében többek között tehermentesítő  útszakaszt építenek, parkokat, járdákat, parkolókat újítanak fel. Dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő hozzátette, a közeljövőben megkezdődik az Ady utca közműcseréje, út- és járda felújítása, ugyancsak a városépítő program keretében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában