Mindennek jelentése volt – mi fán terem a tojásírás?

Az elmúlt napokban a hagyományok szerint gyimesi tojásíró asszonyok segítségével írták volna a húsvéti tojásokat a keszthelyi Család iskolában a gyerekek, megtanulva az archaikus népi motívumokat és azok jelentését. A pandémia ebbe is beleszólt, de talán több családban elkészültek már a hímes tojások. Ezek is a húsvéthoz kapcsolódnak, mint sok-sok szokás.

– Nem a néphagyományokat őrizzük vagy ápoljuk. Nem muzeális értékként, tudásanyagként adjuk tovább. Amit mi teszünk, az sokkal inkább arról szól, hogy egy közösség élő „programja” a hagyományok sora. Amire felfűződik az élet. A közösségek régen is élték az életüket, mely hétköznapokra és ünnepekre tagozódott. Ezt az élet teljességét próbáljuk átadni a gyerekeknek, melynek része az ünnep is. Tehát nem egy hagyományt ápolunk, hanem valójában élünk – vallja Keszey Tivadar, a Család Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola alapítója, igazgatója. – E szellemiségben beszéltünk a küszöbönálló húsvétról, a legnagyobb egyházi ünnepről, melyhez számos népi hagyomány kapcsolódott.

– Amit mi néphagyománynak hívunk és ahogy műveljük, abban benne van a szakralitás. Egyrészt azért, mert úgy éljük, hogy abban megvan a tény­anyag, az ismeret, amelyet tovább kell adni, de abban, ahogy átéljük, megvan az ünnepélyesség is. A szakralitás azért is megvan mindebben, mert a néphagyományok nagyon szorosan kapcsolódnak az egyházhoz. Van, amit az egyházi, van, amit a néphagyomány őrzött meg jobban – erősítette meg az iskolaalapító felesége, az intézményvezető, Molnár Zsuzsanna.

Húshagyó vasárnap, vajhagyó vasárnap, fekete vasárnap, virághét – ismerjük ma ezeket a régi kifejezéseket?

Az első említett nap a hamvazószerdán kezdődő húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt előtti vasárnap, a vajhagyó az első böjti hét utolsó napja, a fekete pedig nagyböjt utolsó vasárnapja. Míg a virághét ez az időszak – a nagyhétnek is nevezett, virágvasárnaptól húsvétig tartó idő. Ezek mind szakrális eredetűek, és népi tartalmak is fűződtek hozzájuk.

– A húsvét az egyházon belül is a legfontosabb ünnep. A népi vallásosságban is komoly helyet kapott, s mélyen beivódott a régi emberek életébe. Azt gondolom, már nem hit kérdése, hogy a húsvétot, a karácsonyt minden ember megünnepli a lelkében – még ha nem is köti szakralitáshoz. Egy nem hívő számára is ünnep a húsvét, és fontos – emelte ki Keszey Tivadar.

Arról is szólt, hogy bár a nagyhét utolsó napjai már a tavaszi szünetre esnek, az ezt megelőző időszakban is számos jeles nap van. Erre is útravalót kapnak a gyerekek. A nagyböjti időszak az ünnepre hangolódással telik. Felajánlást tesznek, hogy mivel böjtölnek, mitől tartóztatják meg magukat, amivel az akaratukat, a lemondást, a másokkal való törődést erősítik. Sokan azt ajánlották fel, hogy segítenek másoknak, lemondanak egy időre az édességről vagy a telefonos, internetes játékokról. A reggeli áhítatok és hetente a keresztútjárás is hozzátartozik a gyerekek életéhez az iskolában. S természetesen a már említett tojásírás is hagyomány a húsvéti készülődés során.

– Ezt minden évben várták a szülők és a gyerekek. Már második esztendeje, hogy nem jutnak el hozzánk a gyimesi tojásíró asszonyok, nagyon hiányoznak mindenkinek. Nem véletlenül mondják, hogy ők tojást írnak, nem díszítik, mert az írásnak jelentése van – emelte ki Keszey Tivadar, s felidézte, amiket a húsvét előtt mindig az iskolában vendégeskedő gyimesi asszonyok tanítottak meg pedagógusoknak, szülőknek, gyerekeknek. Erről három éve így írtunk: „Sima főtt tojást készítünk, méh­viaszt melegítünk. A túl forró sem jó, van egy olyan középhőmérséklet, amit ki kell tapasztalni. Abba teszünk egy kis kormot, mert nem látszódna a tojáson. Az írókát a viaszba mártjuk, azzal a mintát rávisszük a tojásra, utána be kell festeni, és meleg törlőruhával letörüljük a viaszt róla, aztán kicsi szalonnával vagy bőrkéjével vagy étolajjal megfényesítjük, és készen van a tojás”, mesélte Tankó-Finta Ilonka a Zalai Hírlapnak anno. Tojást csak nagypénteken festenek, s csak piros festéket használnak.

Keszey Tivadar hozzátette: a tojásra írt jelek egy része a kereszténység előtti időkből származik, avar kori sírokban is találtak díszített, írt tojásokat, s nem csak a mintáknak, a színnek is jelentése van. Hogy mi, arról már Molnár Zsuzsanna szólt.

– Az élet, a vér színe a piros. El szoktuk mesélni a történetet, hogy a Szűzanya vitte a kosarában a tojást, és eljutott a Golgotára. Ott a kereszten meglátta fiát, letette a kosarat, hogy imádkozzon. Jézus lecsorgó vére meg­színezte a tojásokat, s azóta festik azokat pirosra. A gyerekek már tudják, hogy amikor a húsvéti locsolókat várják, akkor piros színű tojást kell adni. A motívumkincsben pedig jellemző a kis kunkorodó – az életet indító, a kosos –, feltámadást jelképező minta és a paraszti élethez, a gazdálkodáshoz kötődő jelek, a báránylábas, a gereblyés, a különböző növények, a vétett utas. A feltámadást, az új élet reményét és az élet kezdetét szimbolizálják – mesélte Zsuzsanna.

Bár egykor csak az asszonyok írták a tojást, a Család iskolában a fiúk is örömmel készítették. S ezzel megtanulták ők is, melyik minta mit jelent. Ez hajdan fontos volt, hiszen üzentek is a leányok a legényeknek – így nekik olvasniuk is tudni kellett, mit írt a lány a tojásra. A két nem feladata egyébként elkülönült az ünnepi készülődésben.

– A húsvét előtti nagytakarításra kipakolták a házat, újra­meszelték, ácsolták a ládákat, a padokat, a férfiak összetakarították az udvart, rendet raktak az állatok körül, megtisztították a vizeket, patakmedreket, kutakat. A virágvasárnapi barkát a szenteléshez a fiúknak, férfiaknak kellett beszerezni. Az ő dolguk volt a bárányvágáshoz a bárányt kiszemelni és beszerezni. A nagyhéten követték egymást a liturgikus események. A nagypéntek volt az, amelyiknek nagyon csöndes napnak kellett lennie. Ekkor nem illett zörögni az utcán, nem illett szekerezni. Azt mondták, még a kutyák is elhallgatnak nagypénteken. A liturgikus szertartás után írták meg a tojást nagypénteken. Többen összegyűltek egy tűzhely köré, s imádkozva vagy csendben láttak hozzá – idézte fel Molnár Zsuzsanna. – Így aztán mindent előkészítettek, s amikor eljött a húsvét, teljesen át tudták magukat adni az ünnepnek.

– Az ételt volt, ahol szombaton este, volt, ahol vasárnap hajnalban szentelték meg. A kosárban torma, fokhagyma, só, vörösbor, kalács vagy kenyér, felénk kövesztett sonka volt, de például Erdélyben bárány került bele. Asszonyi dolog volt, hogy hímzett kendővel letakarja a kosarat. Ezen is jellegzetes motívumok voltak. Húsvét reggel vehettek először húst magukhoz, de csak kevéskét, hogy ne essen nehezükre a böjt után – mesélte a pedagógus házaspár.

S a hagyományos húsvéti étkeket közösen fogyasztották el.

– Régen húsvétra hazatalált mindenki, akármilyen távol is élt. A család húsvétkor együtt volt. Felénk szokás volt, hogy a szentelt tojást mindig félbe­vágták, s választani kellett valakit, akivel megosztja az ember. Azt mondták: majd ha egyszer eltévedsz, arra gondolsz, akivel a húsvéti tojást etted, és visszatalálsz.