Frissen Zalából

2021.10.07. 13:19

Biztonságosan az esős utakon – a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsai

Megyénkben a következő napokban sok esőre és szeles időre számíthatunk, ezért a Zala Megyei Rendőrfőkapitányság felhívja a gépkocsivezetők figyelmét a csapadékos és szeles időben való közlekedés veszélyeire.

police.hu

Forrás: illusztráció / Pixabay

Fotó: Helene Larsen

Az esőáztatta utakon Zala megye rendőrsége elsősorban fokozott óvatosságra inti az utakon közlekedőket. Kérjük, a korlátozott látási viszonyokra, a gépjárművek úttartását befolyásoló széllökésekre, valamint a csúszós utakra legyenek tekintettel, a szokásosnál is jóval óvatosabban közlekedjenek! – áll a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívásában.

Esős időben a járművezetőknek számolniuk kell azzal, hogy mind a megállás, mind pedig a kanyarodás komolyabb koncentrációt igényel, mint száraz időjárás esetén. Ilyen körülmények között célszerű kerülni az előzést, és elővigyázatosan, lassítva kell elvégezni a kikerülést.

Nem árt tudni azt sem, hogy esős-szeles időben a gyalogosok általában kevésbé körültekintőek, hiszen a kellemetlen időben ők is mielőbb célba szeretnének érni, ezért fokozott figyelemmel kell lenni a gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra, a sebesség csökkentésével vigyázzunk rájuk.

Az ősz és a megváltozott időjárási viszonyok tehát más vezetési stílust igényelnek. Kérjük a járművezetőket, hogy lassabban, körültekintőbben közlekedjenek!

Balesetmentes közlekedést kíván a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában