2024.05.06. 10:03
Zala vármegyei összefoglaló
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány tíz főt fogott el, akik közül hat személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök 13 főt állítottak elő, közülük hetet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés tíz esetben történt.

Forrás: Rendőrség
A rendőrség közlése szerint, szabálysértési feljelentéssel 60 alkalommal éltek a zalai rendőrök, helyszíni bírságot 151, míg közigazgatási bírságot 59 alkalommal szabtak ki.
A zalaegerszegi járőrök egy férfival szemben alkalmaztak ideiglenes megelőző távoltartást hozzátartozók közötti erőszak miatt.
Nyolc sofőrt ellenőriztek az egyenruhások, akik ittasan ültek a volán mögé. Egyikőjük péntek éjszaka Tormaföldén nekihajtott egy ház előtt parkoló gépkocsinak. A rendőrök másnap a kamerafelvételek alapján találták meg a 26 éves sofőrt, akiről kiderült, hogy soha nem rendelkezett jogosítvánnyal, ráadásul engedély nélkül vitte el rokona autóját úgy, hogy a vezetés előtt alkoholt fogyasztott. Jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés, valamint közlekedési baleset okozása miatt indult ellene eljárás a Lenti Rendőrkapitányságon.
Mondjon midig NEMET az ittas vezetésre! Aki ittasan vezet, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.