Hősök napi megemlékezés Nagykanizsán

2024.05.26. 20:00

Védték a házat és a hazát

Ünnepélyes körülmények között, koszorúzással, valamint katonai hagyományőrzők közreműködésével emlékeztek a háborúk katonai és polgári áldozataira vasárnap Nagykanizsán. A hősök napja tiszteletére szervezett rendezvénynek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékpark adott helyet.

Gyuricza Ferenc

A nagykanizsai megemlékezés résztvevői, köztük Balogh László (elől, balról a második), mellette jobbról Cseresnyés Péter, illetve Bene Csaba, a Zala vármegyei közgyűlés alelnöke Fotó: Gyuricza Ferenc

A program ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött, majd Balogh László polgármester mondott emlékbeszédet. Ebben kiemelte: a hősök napján azok előtt hajtunk fejet, akik „mertek, ha hívta őket a haza és a nemzet, mert tudták és érezték, hogy nélkülük porlad a legerősebb lélek is, és omlik a legkeményebb szikla”. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar nemzetben mindig voltak, akik magasra „emelték a zászlót a harcban, akik tartották a frontot, védték a házat és a hazát”, de akkor sem hátráltak meg, ha mélybe hullottak, arcra hullottak, vagy a bitófa árnyékában álltak.

Balogh László emlékbeszédet mond a megemlékezésen Fotó: Gyuricza Ferenc

 

A hősök lelki nyugalmáért Nagy Vendel címzetes apát, kiskanizsai plébános (balról) és Bertók Dániel református lelkész mondott imát Fotó: Gyuricza Ferenc
A koszorúzáson katonai hagyományőrzők működtek közre Fotó: Gyuricza Ferenc
Az emlékműnél Balogh László is koszorút helyezett el Fotó: Gyuricza Ferenc

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő szintén beszédet mondott a megemlékezésen. Kitért arra, hogy a magyarság története egyben a hősök története is, hiszen az ő önfeláldozásuk nélkül ma nem létezne Magyarország, s talán nemzetünk sem lenne. A képviselő emellett aktuálpolitikai üzenetet is megfogalmazott. Mint mondotta: a magyar múlt arra szólít bennünket, hogy ma, amikor a háború vagy béke kérdése újra napirendre kerül, álljunk ellen minden olyan nyomásnak, zsarolásnak vagy diktátumnak, amely ellentétes hazánk érdekeivel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában