Frissen Zalából

2021.09.27. 08:52

Több vadbaleset is történt az elmúlt napokban Zala megye útjain!

Fogadják meg a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!

police.hu

 

A police.hu szerint Zala megye illetékességi területén, a napokban négy anyagi káros baleset történt.

Egyik esetben egy 28 éves holland férfi közlekedett egy személygépjárművel pénteken 23 óra 10 perckor az M7-es autópályán Letenye irányából Nagykanizsa felé, amikor a 227-es kilométerszelvénynél egy borz futott ki az úttestre, melyet elütött. Az állat a helyszínről elfutott.

Később, 0 óra 10 perckor a 7538-as számú úton Murarátka irányából Csörnyefölde felé közlekedett egy szlovén állampolgár egy személygépkocsival, amikor a 6-os kilométerszelvénynél egy őz ugrott ki a járműve elé, melyet intenzív fékezés ellenére elütött, s a vadon élő állat elpusztult.

Betört a szélvédő a Murarátkai balesetnél Fotó: police.hu

Még aznap, szeptember 25-én este 19 óra 50 perc körül egy 61 éves letenyei nő közlekedett autójával a 7-es számú főúton, Becsehely felől Letenye irányába, amikor a 228-as kilométerszelvénynél egy őz ugrott a járműve elé, melyet elütött. Az őz elpusztult.

Hétfő reggel pedig 6 órakor egy 38 éves nő közlekedett 7352-es számú úton Zalaszentgrót irányából Kehida felé, amikor egy szarvas ugrott elé a 19-es kilométerszelvénynél. A vadon élő állat a helyszínről elment.

Fénykép a zalaszentgróti balesetről Fotó: police.hu

A balesetekben szerencsére személyi sérülés nem történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakat tanácsolja a vadbalesetek megelőzése érdekében:

  • A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladnia. Ha lakott területen kívül 90 helyett csak 80 km/h sebességgel megy, jóval több ideje lesz reagálnia egy hirtelen felbukkanó vadra.
  • Kapcsolja fel a távolsági fényszórót! Így nagyobb területet láthat át. Szembejövő forgalom esetén természetesen kapcsolja le a reflektort!
  • Tartson nagyobb követési távolságot!
  • A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. Van, hogy nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak és valamelyik irányba vágtatni kezdenek. Ha vadat lát, lassítson!
  • Ha egy őzet vagy szarvast látott, számítson többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődve közlekednek.
  • Lakott területen belül is találkozhatunk őzekkel vagy más vadállatokkal. Általában sötétedés után jönnek elő, de gyakorlatilag bárhol és bármikor felbukkanhatnak.
  • Vészfékezzen, ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé! Adjon hangjelzést, de ne rántsa félre a kormányt, még ha így el is üti az állatot! Egy út menti fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb baleset következhet be.
  • Ha elpusztult, vagy haldokló vadállatot lát az úton, hívja a 112-es segélyhívó számot! Ne próbálja meg lehúzni az úttestről, mert lehet, hogy még életben van és egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával.
  • Az elpusztult állatot ne vigye magával, mert az lopásnak számít!
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában