Ünnepi hagyományok régen: így telt a karácsony nagyszüleink gyermekkorában

A zalaegerszegi születésű Horváth Erzsi néni még emlékeiben őrzi gyermekkora felejthetetlen karácsonyát. Őt kérdeztük, nyolcvan-kilencven évvel ezelőtt hogy teltek a karácsonyi ünnepek. 

- December 24-én nagyon szegényes volt a napi étek, a felnőttek csak vizet és kenyeret fogyasztottak. Éjfélkor az egész település ott tolongott az éjféli misén, majd karácsony napján nekiláttunk a készülődésnek. Falun az volt a szokás, hogy csak ünnepkor terítettük meg a nagy asztalt. Ilyenkor piros csíkos terítővel takartuk be a faragott tölgyfa bútort, mert a piros az öröm színét jelképezte, ami bőséget és örömöt hozott a házhoz. Az asztal alá édesapám szalmát terített le, amire különböző szerszámokat helyezett. Ez a bőséget szimbolizálta a háznál. Mivel szüleim jómódú gazdák voltak, karácsony előtt mindig levágták a hízót, így jobbnál jobb falatok kerültek az asztalunkra. 

- Természetesen nem maradhatott el a szentelt ostya, a mézbe mártott fokhagyma, a dió és az alma sem. Anyám az almát annyi szeletre vágta, ahányan az asztalnál ültünk. Amilyen kerek az alma, olyan kerek, összetartó legyen a család is. A sült tök mindenki kedvenc étele volt, bőven jutott belőle az ünnepi asztalra. A desszert, mint minden más családnál, a kalács, a diós és mákos bejgli volt. Vacsora előtt édesanyám mindent egyszerre pakolt fel az asztalra, mivel a hagyományok szerint a gazdaasszony nem állhatott fel az étkezés alatt, mert akkor a kotlósai nem ültek volna jól a tojásokon. Édesapámnak ugyanúgy ülve kellett maradnia, hogy el ne szálljanak a méhei. Vacsora előtt közös imádsággal adtunk hálát az úrnak, majd ezt követően a ház ura diószemeket dobált a szoba négy sarkába a lelkek és az angyalok tiszteletére. Abban az időben a karácsonyfát almával, és festett dióval díszítettük, ajándékként pedig a gyerekek kukoricacsuhé babákat és fából faragott állatokat kaptak. 

- December 27-én szent János napján apám bort vitt a templomba, amelyet a pap megáldott. A szentelt bornak mágikus ereje volt, embert, állatot gyógyítottak vele. Mi a hordókba is öntöttünk belőle, így nem romlott meg abban az évben a bor – emlékezett vissza a régi szép időkre Erzsi néni.