„Művelni” a történelmet, elválasztani mesét s valóságot – Beszélgetés dr. habil. Szabó Csabával

Novától, Zalaegerszegen és egyetemi éveken, tudományos fokozatokon át vezetett az út Magyarország egyik legnagyobb tudományos-kulturális intézményének élére. Mi volt a motiváció a történelem iránti érdeklődés kialakulásához? Szülők, tanítók, tanárok, olvasmányélmények, a szűkebb szülőhaza történelmi emlékei?

Ez mind együtt, megtoldva még egy fontos tényezővel: a szülőföld, a haza szeretetével és tiszteletével. Hiszek abban, hogy az ember életében az egyik meghatározó, szervező erő az identitása. Meggyőződésem, ha családi, helyi és nemzeti azonosságtudata rendben van, az egyén fontos és hasznos tagja tud lenni a társadalomnak. Csupán egyéves koromig éltem a Novától két kilométerre levő Zágorhidán, bár aztán még legalább tíz évig a nyaraim egy részét ott töltöttem. Ha arra járok, a mai napig elérzékenyülök. Szeretem azokat a dombokat, a ma már alig látható Csertát, amelyben én még fürödtem, rákásztam. Nagyapám és nagyanyám meséit, szerettem gyermekként az öregek ultijátékát nézni, a történeteiket hallgatni. Apám műszaki ember volt, de imádott olvasni, utazni, érdekelte a történelem. Nagyon tiszteltem őt. Még óvodás voltam, amikor anyám felolvasta nekem az Egri csillagokat. Azt hiszem, ezzel kezdődött … Nagy hatással volt rám Laczik Pali bácsi, az általános iskolai magyar-történelem tanárom. Neki köszönhetem, hogy a mesét el tudtam választani a valóságtól, hogy felfedeztem, hogy a történelmet lehet „művelni”.

Lehetőségek, sikerek

Kiket tekint mestereinek, szakmai élete meghatározóinak?

- Zalaegerszeg legjobb gimnáziumába, a Zrínyibe jártam. Talabérné Piros Hajnalka volt a történelemtanárom, sajnos már nem él. Ő vitt be 14 évesen a Zala Megyei Levéltárba. Halász Imre tartotta a foglalkozást. Gimnazistaként nyaranta bejártam hozzá a levéltárba és kutattam, életemben először tudományosan. Megismertem a többi levéltárost is, nagy emberek voltak: Szabó Béla bácsi, aki úgy olvasta a középkori németet, latint, mint a Népsportot. Kapiller Imrét, aki, aki… nem is találok szavakat: ő volt „a Kapiller Imre”. Sajnos már elment. Bilkei Irénke, akitől latinul tanultam. Simonffy Emil bácsi, az igazgató, aki segített az első cikkeimet elhelyezni a Zalai Hírlapban. 1987-től kezdtem tanulmányaimat a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán. Másodévesen országos első lettem történelemből. Megismertem Kubinyi András professzort, aki hívott, a főiskola után menjek Pestre az ELTE-re. Középkorász akartam lenni. Megismerkedtem Szántó Konrád ferences atyával, egyháztörténésszel, neki köszönhetem, hogy Várszegi Asztrik közvetítésével a főiskola után kijutottam 1992-ben Bajorországba az Eichstätti Katolikus Egyetemre. Az egyetem után megházasodtam és elkezdtem dolgozni Budapest Főváros Levéltárában. Megjelentek az első köteteim. Nyolc év után az akkori főigazgató áthívott a Magyar Országos Levéltárba. Újabb hét év. Nagyszerű lehetőségek, munkák, sikerek köthetők ezekhez az évekhez is.

Külföldi kihívások

Több esztendőt töltött Németországban, majd Bécsben, tanult, kutatott, magyar vonatkozású intézményeket vezetett.

- 2010-ben olyan ajánlatot kaptam, aminek nem tudtam ellenállni. Bécsben a Magyar Kulturális Intézet igazgató-helyettese, egyben a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója lettem. A négy, Császárvárosban töltött év sok új kihívást, lehetőséget teremtett. Konferenciákat, kiállításokat, koncerteket szerveztem, négy év alatt mintegy 20 német nyelvű tudományos könyvet szerkesztettem, gondoztam, írtam, adtam ki.

Jelenlegi életében hogyan aránylik a tudományos kutatás és az intézményvezetés?

- A nap 10-12 órájában az intézménnyel, annak fejlesztésével és a munkatársak ügyeivel foglalkozom. Nem egyedül, természetesen. Komoly apparátus kell a 78 telephely és közel 700 munkavállaló mentorálásához. Ezen túl, ha még van erőm, akkor esténként, amikor a család már elcsendesedik, még egy-két órát, meg a hétvégeken egy-egy napot tudok a saját érdeklődésű kutatásokkal foglalkozni.

„Őszi hadjárat”

Aktív szerepet vállal az itthoni 47-es Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület tevékenységében. Miért tartja fontosnak?

Tuboly Kálmán barátommal Erdélyben, Szentegyházán fogalmaztuk meg 2013 októberében az „őszi hadjáraton”, hogy Egerszegen is életre kellene hívni egy hagyományőrző csapatot. Sümegi László lelkesen csatlakozott az ötlethez. Egy év múlva, 2014. november 2-án esküt tettünk Zalaegerszegen, a Deák téren. Ma már 20-an vagyunk. 1848/49-ben ez a nemzet olyan példát mutatott Európának helytállásból, szabadságszeretetből, összefogásból, amit kevesek. A kizárólag zalaiakból felszerelt 47. honvédzászlóalj katonái végigküzdötték a szabadságharcot, elsőként értek fel a budai várba 1849. május 21-én, és ott voltak a szöllősi mezőn is Világosnál.

Család, hobbi?

- Édesapám a Jánka-hegyen 1971-ben vásárolt egy kis szőlőt. A halála óta, 32 éve művelem a bátyámmal és a családdal. Rendben van a pince, zalai viszonylatban jó borom van. Imádok ott lenni, az Alsóerdőtől a Nagytemplomig gyönyörködni a város látványában és a szemközti dombokban, jókat beszélgetni, sütni-főzni, enni-inni a zalai barátokkal, a szomszédokkal. Feleségem, aki szintén zalaegerszegi és a két fiam (20 és 18 évesek) is szereti ezt a vidéket.