Zalaegerszeg

2010.11.11. 16:33

Felújítják az óvodát: a konyha már kész

Közel 65 millió forintból újítják fel az óvodát Szentpéterúron. A konyha már készen van, jelenleg az épület tetőterének kialakításán dolgoznak. Januárban költözhetnek vissza a gyerekek.

Szabó Judit

A szentpéterúri óvodába kizárólag helybeli gyerekek járnak, jelenleg hatvannyolcan. A létszám növekedése miatt ma már három csoportot működtetnek. Az óvoda épületét pályázati támogatással újítják fel, hogy megfelelő körülményeket teremtsenek a gyerekeknek és a dolgozóknak. Horváthné Szigligeti Adél, az óvoda vezetője elmondta: a beruházás az Új Magyarország Fejlesztési Terv támogatásával valósul meg, bruttó 64,8 millió forintból.

A tízszázalékos önrészt az önkormányzat biztosítja. A kivitelezők első lépésben a konyhát korszerűsítették. Felújították a tetejét, hőszigeteléssel látták el a homlokzatát, kicserélték a nyílászárókat és a belső padlóburkolatokat. A konyha már üzemel, az óvoda többi részén azonban még zajlik a felújítás: tetőtérrel toldják meg az épületet. Itt kiszolgálóhelyiségeket és egyéni foglalkoztatókat alakítanak ki, s itt kap helyet a könyvtár.

A felújítás alatt a kultúrházba járnak a gyerekek, a megszépülő óvodaépületet január elején vehetik birtokba. 

Ezek is érdekelhetik