Az életet csak a bizalomra építhetjük, a bizalmatlanság halált szülhet

A buszsofőrben, hogy vigyáz ránk az úton. Az autószerelőben, hogy azt a fránya kereket rendesen viszszateszi a helyére, és nem esik ki a helyéről mondjuk az autópályán. Autóvezetőként a másik sofőrben, hogy betartja a közlekedési szabályokat. A rendőrben vagy a tűzoltóban, s elhinni neki, ha bajba kerülünk, akár az élete árán is segít nekünk. A patikusban, hogy nem ad más gyógyszert tévedésből, mint amit felírt az orvos. És az orvosban, hogy tényleg azt a gyógyszert írta fel, amire szükségünk van, és mindent megtesz a gyógyulásunkért. Az egész életünk a bizalomra épül. Különösen igaz ez az egészségügyben: ha súlyos betegségünk lesz, azt várjuk az orvostól, hogy gyógyítson meg minket, bármi áron. A végső ponton, a halálos ágyon még mindig bízunk abban, hogy segítenek rajtunk az egészségügyben dolgozók. Akkor most vajon miért nem tud az oltatlanok egyre csökkenő, ám továbbra is makacsul ellenálló tömege bízni ha másban nem, legalább a saját háziorvosában? Miért hisznek tök idegen sarlatánoknak, kuruzslóknak az interneten? Miért azoknak hisznek, akik véleményükkel a világ valamennyi tudósával szemben állnak? Miért hisznek kreált, kamu szövegeknek, amelyekről azt sem lehet tudni, honnét, kitől származnak? Miért mennek be valami hihetetlen önérzetességgel egy sötét barlangba, melyről nem tudják, mi van odabent? Csak a meggyőződés hajtja őket, hogy ott jó lesz… Sajnos többen is vannak az ismeretségi körömben, akiknek nem lett jó. Sőt, nagyon rossz lett, a lehető legrosszabb. Akarata ellenére senkit nem lehet megmenteni – pedig jó lett volna.