Életmód

TÓTSZENTMÁRTON - A kis dél-zalai településen, Valkonyán talált újra otthonra az egykori budapesti médiaszakember, Vereckei Ágnes. A fővárosi káosz után úgy érezte, csendre, nyugalomra, más életformára vágyik - és elkezdett mustárkészítéssel foglalkozni.
ZALAEGERSZEG Kinek díszíti a szobáját elefántszobrocska? És kinek van személyes élménye egy elefánttal? - tette fel kérdéseit Weinhoffer Ágota feng shui szakértő közönségének, amelynek tagjai az Ébredező(k) című programsorozat legutóbbi előadása alkalmábó
Nehezen sikerül rávenni a gyereket, hogy megegyez az iskolába csomagolt tízórait vagy uzsonnát? Egy kreatív szülőnek ez nem jelenthet kihívást. Mutatunk pár ötletet mivel lehet vonzóvá tenni az egészséges ételeket.
Noha szigorú szabályozások vonatkoznak az étrend-kiegészítők jelölésére, mégis számos módon lehet – a törvényi kereteken belül is – akár megtévesztő címkéket készíteni, kihangsúlyozni a szépen hangzó dolgokat és „elrejteni” a lényeget. Itt legalább annyir
ZALAEGERSZEG Friss zöldségek, gyümölcsök csábítanak a kertben mindenkit, így a kisbabák szüleit is. Ám ami egészséges, éltető táplálék egy felnőtt szervezetnek, nem biztos, hogy jó hatással van egy fejletlen bélrendszerrel rendelkező kisbaba számára is.