Rendőrségi

2011.01.27. 16:07

Belehalt a bántalmazásba egy férfi

Emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Borsod megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya - őrizetbe vételük mellett - egy 32 éves nő és egy 24 éves férfi ellen, akik olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit Hernádnémetiben, hogy életét vesztette.

MTI

Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a gyanúsítottak és maga az áldozat - akik alkalmi munkát végeztek - is a helyi szeszfőzdében laktak a tulajdonos engedélyével. A szerdai bűncselekmény előtt mindhárman nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztottak. A 32 éves nő és a 24 éves férfi szóváltás után olyan súlyosan bántalmazták az áldozatot, hogy belehalt sérüléseibe.
   
A rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra - közölte a szóvivő.
   
Az MTI információ szerint a férfi gyanúsított elismerte, a nő pedig részben ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

Ezek is érdekelhetik