Ha kedveljük, együttérzünk, ha ellenszenves, nem sajnáljuk (jegyzet)

De még mennyire: Stohl András 2010. május 8-án hajnalban Fót felé haladva kocsijával áttért a szemközti sávba, összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. Négyen sérültek meg, az egyikük súlyosan. A baleset után a színész elhagyta a helyszínt, de még aznap előállították, vérében alkoholt, vizeletében tiltott pszichotróp anyagot mutattak ki. Először 2,5 év,  majd kedden 10 hónap letöltendő szabadságvesztést kapott. A színész a baleset előtt az alkohol mellett kokaint is fogyasztott, de ez nem volt a vád tárgya, mert vállalta, hogy kezelő vagy egyéb jellegű foglalkozásokon vesz részt.

Innentől kezdve egy darabig még lamentálunk azon, sok-e vagy kevés ez a büntetés. Ezt tette az ország akkor is, amikor a viszkis rabló 14 évet, Zalatnai Sarolta meg majd' 3 évet kapott. Ha szimpatizálunk valakivel, sajnáljuk őt, elnézőbbek vagyunk, ha ellenszenves, nem zavar bennünket a túlzott büntetés.

Lehet, hogy szigorú vagyok, de  én a közismert, reflektorfényben élő emberektől mélyebb erkölcsiséget, szigorúbb önkontrollt, maximális becsületességet várok el, épp azért, mert óhatatlanul mintaként szolgálnak. Stohlnak - akinek magam is tapsolhattam kitűnő János Vitéz alakításáért - nem tudom lenyelni, hogy nem először vezetett ittasan, hogy  elment a helyszínről, sőt, a hírek szerint elvárta volna, hogy szerette vállalja magára a hibát. Ugyanebből az alapállásból írtam le magamban az addig szimpatikus munkát végző minisztert, amikor az gigantikus villát vett. (Tőlem vehet, csak ne akkor, amikor még hivatalban van.) Dehát mindenki ember, a leghíresebb is. Mindenki botlik. Csakhogy mindennek viselni kell a következményeit. Egyszer. Kétszer...



Kapcsolódó cikkünk:
10 hónap börtönre ítélték Stohl Andrást