Járvány

2020.05.11. 12:00

Júniusban folytatódhat a spanyol bajnokság

A spanyol labdarúgóliga elnöke, Javier Tebas azt mondta, reményei szerint június 12-én folytatódhatnak a küzdelmek, amelyek március elején szakadtak félbe a koronavírus-járvány miatt.

Az első és másodosztályú klubok a múlt héten kezdték el játékosaik tesztelését, több csapatnál pedig – így például a címvédő Barcelonánál – az egyéni edzések is újrakezdődtek. A Real Madridnál hétfőn rajtol a tréning.

„Szeretném, ha június 12-én újraindulhatnánk, de körültekintőnek kell lennünk. Nemcsak a futballról van szó, hanem a közösségről, mindannyiunknak arra kell összpontosítanunk, hogy betartsuk az egészség védelmére szolgáló intézkedéseket”

- nyilatkozott Tebas a Movistar televíziónak.

Az elnök megerősítette:

a mérkőzéseket nézők nélkül fogják megrendezni, bár dolgoznak azon, hogy megfelelő atmoszférát teremtsenek,

részleteket ugyanakkor erről nem árult el.

Azt is mondta, hogy

a tervek szerint széthúzzák a programot, hogy minden nap legyen meccs.

A liga vasárnap jelentette be, hogy a tesztelések során öt játékos bizonyult pozitívnak, ők karanténba vonultak. Tebas hozzátette, hogy három stábtag is elkapta a vírust, de szerinte az esetek száma így is jóval alacsonyabb a vártnál.

„Huszonöt-harminc esetre számítottunk. A 2500 teszteltből azonban mindössze nyolcan bizonyultak pozitívnak, ez jó hír”

- fogalmazott.

A La Liga-idényből még 11 forduló van hátra.

Forrás: MTI

Borítókép: Tebas pozitívan áll a folytatáshoz

Ezek is érdekelhetik