Nemesrádó megszenvedett történelme, s új lehetőségei

– Olyan finom disznótorost kapni nála, amilyent még nem ettél! Egerszegről sokan kijárnak hozzá a kis faluba – tette hozzá. Ködös, fagyos este volt, a meleg szobában kellemes illat, s egy kövérkés ember kedvessége ölelt körül bennünket. Olyan rizses hurkát, sült kolbászt, párolt káposztát ettünk, hogy ma is összefut a nyál a számban, ha rá gondolok – mesélem vendéglátóimnak, azt kérdezve, áll-e még a Dely ház Nemesrádón, mivel mindez még a hetvenes évek közepén történt?

- Hogyne állna! Sőt, a család az önkormányzatra hagyta az egész portát. Őrizzük az emléküket, az idén a tizenegyedik Dely napi kolbásztöltő versenyt rendezzük – mondja Király Ernőné, a falu Márti nénije és Tollár Kránicz Renáta egymást kiegészítve. Márta a nemesrádói kulturális egyesület alapító tagja, míg Renáta az egyesület titkára, s a képviselő testületben is dolgozik. Ők mutatnak meg minden érdekeset a Nagykapornak-Pacsa között vezető út melletti településen, a „Mert az Ön faluja is rajta van a térképen!” sorozatunkban. Betoppanásomkor nagyon pakoltak, az önkormányzat székházában lévő kiállítást rendezték.

- Ezt a csodálatos gyűjteményt, értékes egyházi képeket, könyveket, miseruhákat, s egyéb tárgyakat Markója László plébánostól kaptuk, aki Szentmárki László néven könyveket is írt – mondja Renáta, Márta mindezt azzal egészíti ki, hogy bemutatja a lelkipásztor édesapját, Markója Ferencet, akit 1920-ban választottak meg az első tanítói állásra. Az akkor fiatal tanító, a trianoni határon szökött át a Jugoszláv Cserföldről Magyarországra, hogy a hazájában taníthasson.

- Markója Ferenc házát felújítottuk a falu központjában, s róla neveztük el a benne lévő könyvtárunkat – teszi hozzá Márta, aki a könyvtárat is vezeti.

A zártkertek neveit böngésszük, a térképen fellelt Kőhegy felől érdeklődöm, amikor betoppan Lepsényi József, a helyi egyházközség világi elnöke.

- Az a Szentegyház dűlő! A török kor előtt ott volt a falu. Amikor a török elpusztította a települést, a lakók a völgyben lévő mocsáron, illetve a mostani a Principális csatornán innen, ezen a dobon építették fel a házaikat – mondja Lepsényi József.

Nemesrádó ősi elődje, Raduh neve 1251-ben, IV. Béla, Pál zalai főispánhoz írt levelében fordul elő először. A história szerint az első lakók a Szent László király által legyőzött és idetelepített besenyők voltak. A büszkén őrzött „nemes” titulus 1273-ban, IV. (kun) László királlyal kapcsolatos, aki állítólag több jobbágyot nemesített, s ettől kezdve Raduh nemesi fészeknek számított. A török pusztítás után németeket is telepítettek a faluba, s a község nevét Rádra változtatták, melyet az 1800-as évek végéig használta a falu, amit ezt követően Nemesrádónak hívtak. A névvel azonban később is baj volt, 1952-ben a Rákosi rendszer megfosztotta Rádót a „nemes” névrésztől, amit csak 1991. október 1-én kaptak vissza, s lett, most már remélhetőleg véglegesen Nemesrádó a település neve.

- A régi falu helyén talált építési maradványok jelzik, a török előtt is volt a falunak temploma. Az új helyen 1760-ban kezdték építeni a templomot, amit 1777-ben fejeztek be – mondja Lepsényi József. Kiderül, az első plébános 1792-ben érkezett a faluba, a II. József által feloszlatott Pálos rend tagjaiból, a világi pappá lett Óhidy András, akit 19 paptársa követte 1974-ig. A dombra épült templom két oldalán kő támfalat építettek, s ezek egyikén a keresztút stációinak domborműveit helyezték el, míg a másik erősítésen az apostolok képmásai állítják meg az arra járókat. A templomkertben állnak a hősök és a Gulagra, kényszermunkára hurcoltak emlékművei, a falutól nagy életáldozatot követeltek ezek az események, az I. Világháborúban 23-an, a másodikban 40-en estek el. Itt állítottak emléket híres szülöttüknek, Gönczi Ferenc néprajzkutatónak, sajnos a szülőháza már nincs meg.

A szépen gondozott temetőben további meghökkentő feliratokra, s több, száz évesnél is idősebb síremlékekre bukkanunk. Az egyik síron ez olvasható: „Tóth László hadnagy 1927-1955 / Elmentél tőlünk! Isten velük! – szóval hazahoztak hozzánk lezárt koporsóban! Mennyben legyen békességed!” Egy méreteiben is figyelemreméltó, de félig összedőlt emlékmű felirata: „Itt nyugszik Nagy Ferencz, meghalt 1884-ben…”. Egy romos kőkert védte, viharvert oszlop alján pedig ez vehető ki: „Itt pihennek az úrban, Farkas József élt 68 évet, elhunyt 1875-ben, és neje Tóth Ágnes…” Kik voltak ők, s mi lesz az emlékükkel?

A temetőből a Rádihegyre autózunk. A hegy bejáratánál felújított kereszt, lenyírt fű, madárhálóval behúzott szőlősorok fogadnak. Beljebb azonban siralmas a kép. Burjánzó vadnövényzet szorongatja a még művelt parcellákat. Egy régi pince tulajdonosa, Pálfi Rudolf az egészségi állapota miatt nem tudja már művelni a szőlőt, erről így beszél:

- Az enyészet meg a betegség úrrá lesz ezen a hegyen is, mint a többin. Nagyon sajnálom az egész hegyet, de legjobban a magamét, hogy nem tudom megművelni. Olyan emberek nincsenek már, akik ilyen területeket kézzel gondoznának. Próbálkozások vannak, de az nagyon kevés. Jön a bozót, az erdő csak a két fogalom nem azonos, mert ahhoz, hogy egy területen erdő legyen komoly munka, befektetés szükséges…

- Nagyon sok tennivalónk lenne. Holnap megyünk Őrbottyánba a lélekharangunkért, amit a ravatalozó ácsolatában helyezünk el. Már tervbe vettük, hogy a régi síremlékeket megújítjuk, a romosakat újra építjük, felkutatjuk, hogy kik voltak a tulajdonosaik, s mi jót cselekedtek Nemesrádóért. Elindultak visszafordíthatatlanak tűnő folyamatok. A zártkertünk 238 hektár, nagy része elhanyagolt, erdősödött terület, úgy húsz gazda, a vadakkal küzdve műveli csak a kertjét. Azért annak örülök, hogy az autópályához hamarosan épülő autóút nem szakítja szét a zártkertünket, s annak is, hogy itt lesz az autóút lehajtója, valamint itt létesül az utópálya mérnökség, amihez munkaerő, 75 alkalmazott kell – mondja Gazdagné Gecse Anna polgármester, majd azt említi, hogy próbálják megszerettetni a túrázást. Legutóbb ilyen támogatásért pályáztak, létre is jött egy túra, ami felölelte a környéket, vagy negyvenen gyönyörködtek a saját környékükben a Nemesrádó-Nemessándorháza-Búcsúszentlászló-Nemesszentandrás-Nemesrádó útvonalon. Szép helyen élnek, amit óvni is kell. Csatlakoztak a TeSzedd mozgalomhoz, háromszáz (!) zsák nem volt elég az összegyűjtött szemétnek.

- Igen jó jel, hogy amikor már-már végeztünk, egy hatéves kisfiú, Angyal Zolika megszólított: „Anna néni, tudod, hol kellene még szemetet szedni? A horhosban?” Hát onnét temérdek szemét, tévék, mosógépek, porszívók, kerültek elő nagy mennyiségben. Magunknak kell rendet tennünk körülöttünk, mielőtt a vendégek jönnének. Nagy, tömegeket vonzó attrakciónk nincs, de azért vendégfogadásban gondolkozunk, hiszen az autóút növeli a lehetőségeinket. Sajnos a kézműves házunk leégett, amit példás összefogással most állítunk helyre, s vendégszobákat is kialakítunk benne. Szeretnék az önkormányzat székházát felújítani, s ennek a tetőterében kiállítási teret létrehozni. Itt mutathatnánk be Markója László Szentháromság gyűjteményét, ami a zarándok turizmus számára lehet vonzó. Nemesrádó a bucsuszentlászlói Mária útnak egy leágazása lehetne. Turistautat tervezünk kiépíteni a Nagykapornak melletti Remetekert felé is. Amire odafigyelünk, szeretnénk megőrizni Nemesrádó nyugodt, csendes, barátságos hangulatát – köszön el Gazdagné Gecse Anna .