Hírek

2015.12.16. 15:55

19-es udvar: Nem a bontás a kérdés - Az önkormányzat egyelőre kivár, hátha akad más forrás is

Nagykanizsa – Az önkormányzat az idei költségvetésben különített el forrást a 19-es udvar és egyéb ingatlanok elbontására, ám a szanálás még nem valósult meg.

Pásztor András

A 19-es udvarként ismert belvárosi tömb szanálásával kapcsolatban Dénes Sándor polgármestert kérdeztük, aki elmondta: a kanizsai önkormányzat valóban külön keretet biztosított az épületegyüttes, illetve a város más pontján lévő romos épületek szanálására, ám azóta sok dolog változott.

- A Modern Városok Program keretében a kormány és az önkormányzat között olyan megállapodás született, miszerint az Erzsébet tér északi részén - olt nyomdaépület és 19-es udvar - egy komoly konferenciaközpont létesülhet - hangsúlyozta a polgármester. - A munkabizottság már többször is egyeztetett e tárgykörben, sőt rövidesen egy előzetes magvalósíthatósági és fenntarthatósági tanulmány is készül. Amennyiben a tervek megfelelők lesznek és sikerült kormányzati támogatást szerezni a beruházáshoz, akkor ebből a keretből szeretnénk finanszírozni a valóban romos 19-es udvar bontási költségeit is. Nyilván ez egy távolabbi időpontot jelent, de ha van rá mód és lehetőség, akkor állami vagy uniós forrásból finanszíroznánk a bontást is.

Dénes Sándor polgármester ugyanakkor egyértelművé tette: ha a konferenciaközpont ötlete mégsem valósulna meg, akkor készek anyagi áldozatot is vállalni, hogy a belváros ezen része is rendezett legyen.

Ezek is érdekelhetik