Hírek

2008.10.18. 02:28

Majd később vitáznak?

<b>Zalaegerszeg</b> (va) - Ha a városi stranddal kapcsolatos elképzelések megvalósulnak, jelentősen megváltozik majd a terület funkciója - hangzott el a városházán tegnap, a hagyományos, közgyűlés utáni sajtótájékoztatón.

Varga Andor

Dr. Gyimesi Endre elsőként elmondta: őt magát is meglepte, hogy az előterjesztés - melynek keretében a testület forgalomképessé nyilvánította a fürdő területének egy részét, illetve döntött, hogy nyílt pályázatot ír ki annak értékesítésére - hozzászólás nélkül elfogadásra került csütörtökön. Hozzátette: a viták tán majd akkor következnek, amikor a nyertes személyéről dönteni kell. A leendő győztes kötelezettségei közül kiemelte: a kinti medencét versenysportra is alkalmassá kell tennie, illetve gondoskodni arról, hogy télre befedhető legyen.

Gyutai Csaba alpolgármester a Térségi Integrált Szakképző Központ szervezeti átalakításának napirendje kapcsán azt mondta el: erre azért volt szükség, mert a korán megalakult TISZK-ek esetében (az egerszegi az országban az elsők közt volt) a minisztérium kérte: hogy szakképzési támogatásokat fogadhassanak, alakuljanak át kiemelten közhasznú nonprofit társaságokká. A városvezető rámutatott: anno szintén a minisztérium útmutatása alapján hozták létre a szervezetet eredeti formájában.

Ezek is érdekelhetik