Bögre kakaó Sándor Gyurival

- Régen történt, még nem volt ennyire mákos a szakállam. Szent hittel mondtam a műsoromat, az első sorban meg felállt egy nő, s ment kifelé. Mitévő ilyenkor az ember? Ha nem veszem észre, ügyetlen, ha lereagálom, ripacs vagyok. Az utóbbit választottam. Még az agresszív korszakomat éltem. Utánaszóltam, talán kihívóan, nem tetszik? Visszanézett: nemművész úr . Várj, ezt írd egybe, mert nem azt mondta, hogy nem művész az úr, hanem, hogy nem a műsor nem tetszik, hanem... áldott állapotban van, egy darabig nem tud majd Sándor György-estre járni. Ott álltam, a közönség kárörvendve figyelt. Majd mesélje el neki, mondtam, gondolván a gyerekre. A történet folytatása: 18 év múlva ugyanott, a műsor után odajött egy két méter magas, kajla mosolyú fiatalember: én már voltam ám a műsorodon.

- Régen történt, még nem volt ennyire mákos a szakállam. Szent hittel mondtam a műsoromat, az első sorban meg felállt egy nő, s ment kifelé. Mitévő ilyenkor az ember? Ha nem veszem észre, ügyetlen, ha lereagálom, ripacs vagyok. Az utóbbit választottam. Még az agresszív korszakomat éltem. Utánaszóltam, talán kihívóan, nem tetszik? Visszanézett: nemművész úr . Várj, ezt írd egybe, mert nem azt mondta, hogy nem művész az úr, hanem, hogy nem a műsor nem tetszik, hanem... áldott állapotban van, egy darabig nem tud majd Sándor György-estre járni. Ott álltam, a közönség kárörvendve figyelt. Majd mesélje el neki, mondtam, gondolván a gyerekre. A történet folytatása: 18 év múlva ugyanott, a műsor után odajött egy két méter magas, kajla mosolyú fiatalember: én már voltam ám a műsorodon.

Nem hiszik el, e sorok írója Veszprémben 1987. április 22-én szintén várandósan hallgatta Sándor Gyurit. Ugyanezt javasolta akkor is. Másnap nálunk születés volt.

Tegyük rá a harmadik sztorit. Amihez Gyuri a találkának helyt adó presszóban az ő kakaójával épp megérkező pincért is marasztalta.

- Egy ifjú apa azt mondta egyszer, megmentettem a gyereke életét, mert a felesége annyit kacagott a poénjaimon, hogy megfordult a hasában a gyerek, így letekeredett a köldökzsinór a nyakáról.

Szép. Míg hűlt az ital, Egerszegről kérdeztem. A reggelét mesélte helyette: templomban volt, virágot, bort vett, vendégségbe hivatalos, remélte jól választott. És cipőt. Németországba megy, kell a kényelmes lábbeli.

- A Kossuth-díjjal hogy van?

- Tizenkét évig voltam felterjesztve. Annak ellenére, hogy a Kossuth-díj devalválódott, mert nagyon sok méltatlan ember kapta meg, látod, most már én is...

-...ne vicceljen...

- ... na , ennek ellenére ez A DÍJ. 1948-ban elsőnek élőként Kodály kapta. Később egy kérdőíven válaszolnia kellett arra a kérdésre, mely tömegszervezet tagja. Mire beírta, a Kossuth-díjasokénak. Tény és való, amíg nem találnak ki jobbat, Corvin-lánc ide vagy oda, művészeti díjban nincs nálunk nagyobb.

A humorista két éve megkapta a középkeresztet is.

- Akkor csodálkoztak, hogy én, a fenegyerek, a nonkonformista, Gyurcsánytól átveszem. G.B. Show-val válaszoltam: kitüntetést udvariatlanság visszautasítani, már eleve úgy kell élni, hogy ne érdemeljük ki.

Jászai-díj, tisztikereszt, Príma is van a tarsolyában. A Magyar Örökség díjat ötvenhatodikként vehette át. Pongrácz Gergelytől 56-os díjat kapott, aki hangsúlyozta, nem meg-, hanem kiérdemelte.

- A Kossuth-díjat egyébként még nem dolgoztam fel. 73 éves vagyok, április 4-én születtem. A Kossuth-díjat ebben a korban általában hanyatló ágazatban lévő embernek adják az életművéért. Nekem nem savanyú a szőlő, az estjeim rendben vannak. Köszönöm, jól vagyok.

- A műsorról. Nagyon sok elem szerepel benne az elmúlt évtizedek önálló estjeinek szövegeiből, amikre ráismer a közönség, s amikkel pontosabban lehet leírni például a Kádár-korszakot, mint tíz történelemkönyvvel. De mintha az utolsó éveinket kevésbé venné kritikai górcső alá...

Nem értett egyet. Visszakérdezett.

- A kritikai élem nem olyan éles? Akkor fölskiccelek valamit. Elmondom a műsorban, hogy vadnyugat és szelídkelet, vártuk már a seriffeket. Hát megjöttek, de siketek maradtak Tiborc panaszaira a Bank... ban . Akkor én lennék a hazai vállalkozásokban megcsúfolt, bruttósítottan szenvedő adóalany? Ugyanakkor a rajtam élősködő, nem a hazai ipart támogató, a nem teremtő, az effektív alkotástól, produktumtól végképp elidegenedett, hideg, számító, számoló, gépcsoda is? Egyszemélyben? A virtuális villogásból sápfölőző, belőlünk busás hasznot húzó, tőkét izgető-mozgató, profitot púpozottan felhalmozott, láthatatlan, égbekiáltó vagyonú fel- és megfoghatatlan? Politikai hatalomra, egyeduralomra törő, élet-halál fölé emelkedő, világcsendőrködő, éjjel-nappal spekuláló és ellenőrizhetetlenül blöffölő tőzsdekrach? Grandiózus pökhendikeppel? De félre a pityergéssel, sírni csak a győztesnek szabad, a nemzet egyfolytában azért még nem röhöghet.

- Lehet, hogy tévedtem?

- És még azt is mondom: Gyerekek, esküszöm, hogy visszasírom, ez után a vad után, a szelíd kapitalizmusnak azt a fénykorát. Jön aztán egy szürrealista látomás, aztán jön dr. Schwarz, akinek az ablaka Baranya megyére néz. Kérdezem: ez a dr. Schwarz, ez politikailag korrekt? Aztán: Karinthy már mikor megírta, 1926-ban, hogy két ember közt nagyobb különség van, mint két fajta között. Utána belemegyek a nagyon kényes zsidó-keresztény ellentét kibeszéletlenségébe és kimondom, az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ezért nagyobb bűn talán, ha ártatlanokat is sújtanak ezzel. Azt kérdem, nálunk most a többség van kisebbségben, vagy a kisebbség többségben? És mi belgák, hova álljunk? S az van a legkisebb kisebbségben, akinek mindenkitől eltérő a véleménye?

Lendületbe jött, hallgattam. Műsor, csak nekem. Illetve így most azoknak is, akik nem lehettek ott.

- És jön tovább. Mikor megírtam már, mindjárt kiderül, mert így kezdődik: Engedjék meg, hogy mi, mai fiatalok legalább a tudományban hadd csináljunk forradalmat. Én például minden meglévő nagyobb közösséget lebontanék egy sejtre, s aztán csírájában fojtanám el...

Lelépett a képzelt színpadról, visszaült mellém.

- Mondok én dolgokat, csak alighanem tömény, sűrű, elevenbe, húsba vág.

Megegyeztünk, korábban csak egy tábor volt, amely egyetértett a rendszerkritikában, de az most durván kettéosztott, s mindegyik oldalnak megvannak a tehetségei.

- Ma is komolyan veszi azt a hídszerepet, amelyet a két tábor közt felvállalt?

- Persze, nem adtam fel, de nagy csapda, mert ugyanakkor nem alkudhatok meg. Méregetjük egymást, míg én őszinte vagyok, addig más árulónak tarthat.

Ehhez képest arra kért, ne politizáljunk. Helyette dicsérte az ifjú humorista nemzedéket, közülük kiemelve Bödőcs Tibort - akinek a szüleihez azon a szombaton ebédre volt hivatalos. Így adtuk Sándor Gyurit kézről kézre Zalában. És ez is szép volt.

Nem hiszik el, e sorok írója Veszprémben 1987. április 22-én szintén várandósan hallgatta Sándor Gyurit. Ugyanezt javasolta akkor is. Másnap nálunk születés volt.

Tegyük rá a harmadik sztorit. Amihez Gyuri a találkának helyt adó presszóban az ő kakaójával épp megérkező pincért is marasztalta.

- Egy ifjú apa azt mondta egyszer, megmentettem a gyereke életét, mert a felesége annyit kacagott a poénjaimon, hogy megfordult a hasában a gyerek, így letekeredett a köldökzsinór a nyakáról.

Szép. Míg hűlt az ital, Egerszegről kérdeztem. A reggelét mesélte helyette: templomban volt, virágot, bort vett, vendégségbe hivatalos, remélte jól választott. És cipőt. Németországba megy, kell a kényelmes lábbeli.

- A Kossuth-díjjal hogy van?

- Tizenkét évig voltam felterjesztve. Annak ellenére, hogy a Kossuth-díj devalválódott, mert nagyon sok méltatlan ember kapta meg, látod, most már én is...

-...ne vicceljen...

- ... na , ennek ellenére ez A DÍJ. 1948-ban elsőnek élőként Kodály kapta. Később egy kérdőíven válaszolnia kellett arra a kérdésre, mely tömegszervezet tagja. Mire beírta, a Kossuth-díjasokénak. Tény és való, amíg nem találnak ki jobbat, Corvin-lánc ide vagy oda, művészeti díjban nincs nálunk nagyobb.

A humorista két éve megkapta a középkeresztet is.

- Akkor csodálkoztak, hogy én, a fenegyerek, a nonkonformista, Gyurcsánytól átveszem. G.B. Show-val válaszoltam: kitüntetést udvariatlanság visszautasítani, már eleve úgy kell élni, hogy ne érdemeljük ki.

Jászai-díj, tisztikereszt, Príma is van a tarsolyában. A Magyar Örökség díjat ötvenhatodikként vehette át. Pongrácz Gergelytől 56-os díjat kapott, aki hangsúlyozta, nem meg-, hanem kiérdemelte.

- A Kossuth-díjat egyébként még nem dolgoztam fel. 73 éves vagyok, április 4-én születtem. A Kossuth-díjat ebben a korban általában hanyatló ágazatban lévő embernek adják az életművéért. Nekem nem savanyú a szőlő, az estjeim rendben vannak. Köszönöm, jól vagyok.

- A műsorról. Nagyon sok elem szerepel benne az elmúlt évtizedek önálló estjeinek szövegeiből, amikre ráismer a közönség, s amikkel pontosabban lehet leírni például a Kádár-korszakot, mint tíz történelemkönyvvel. De mintha az utolsó éveinket kevésbé venné kritikai górcső alá...

Nem értett egyet. Visszakérdezett.

- A kritikai élem nem olyan éles? Akkor fölskiccelek valamit. Elmondom a műsorban, hogy vadnyugat és szelídkelet, vártuk már a seriffeket. Hát megjöttek, de siketek maradtak Tiborc panaszaira a Bank... ban . Akkor én lennék a hazai vállalkozásokban megcsúfolt, bruttósítottan szenvedő adóalany? Ugyanakkor a rajtam élősködő, nem a hazai ipart támogató, a nem teremtő, az effektív alkotástól, produktumtól végképp elidegenedett, hideg, számító, számoló, gépcsoda is? Egyszemélyben? A virtuális villogásból sápfölőző, belőlünk busás hasznot húzó, tőkét izgető-mozgató, profitot púpozottan felhalmozott, láthatatlan, égbekiáltó vagyonú fel- és megfoghatatlan? Politikai hatalomra, egyeduralomra törő, élet-halál fölé emelkedő, világcsendőrködő, éjjel-nappal spekuláló és ellenőrizhetetlenül blöffölő tőzsdekrach? Grandiózus pökhendikeppel? De félre a pityergéssel, sírni csak a győztesnek szabad, a nemzet egyfolytában azért még nem röhöghet.

- Lehet, hogy tévedtem?

- És még azt is mondom: Gyerekek, esküszöm, hogy visszasírom, ez után a vad után, a szelíd kapitalizmusnak azt a fénykorát. Jön aztán egy szürrealista látomás, aztán jön dr. Schwarz, akinek az ablaka Baranya megyére néz. Kérdezem: ez a dr. Schwarz, ez politikailag korrekt? Aztán: Karinthy már mikor megírta, 1926-ban, hogy két ember közt nagyobb különség van, mint két fajta között. Utána belemegyek a nagyon kényes zsidó-keresztény ellentét kibeszéletlenségébe és kimondom, az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ezért nagyobb bűn talán, ha ártatlanokat is sújtanak ezzel. Azt kérdem, nálunk most a többség van kisebbségben, vagy a kisebbség többségben? És mi belgák, hova álljunk? S az van a legkisebb kisebbségben, akinek mindenkitől eltérő a véleménye?

Lendületbe jött, hallgattam. Műsor, csak nekem. Illetve így most azoknak is, akik nem lehettek ott.

- És jön tovább. Mikor megírtam már, mindjárt kiderül, mert így kezdődik: Engedjék meg, hogy mi, mai fiatalok legalább a tudományban hadd csináljunk forradalmat. Én például minden meglévő nagyobb közösséget lebontanék egy sejtre, s aztán csírájában fojtanám el...

Lelépett a képzelt színpadról, visszaült mellém.

- Mondok én dolgokat, csak alighanem tömény, sűrű, elevenbe, húsba vág.

Megegyeztünk, korábban csak egy tábor volt, amely egyetértett a rendszerkritikában, de az most durván kettéosztott, s mindegyik oldalnak megvannak a tehetségei.

- Ma is komolyan veszi azt a hídszerepet, amelyet a két tábor közt felvállalt?

- Persze, nem adtam fel, de nagy csapda, mert ugyanakkor nem alkudhatok meg. Méregetjük egymást, míg én őszinte vagyok, addig más árulónak tarthat.

Ehhez képest arra kért, ne politizáljunk. Helyette dicsérte az ifjú humorista nemzedéket, közülük kiemelve Bödőcs Tibort - akinek a szüleihez azon a szombaton ebédre volt hivatalos. Így adtuk Sándor Gyurit kézről kézre Zalában. És ez is szép volt.

Nem hiszik el, e sorok írója Veszprémben 1987. április 22-én szintén várandósan hallgatta Sándor Gyurit. Ugyanezt javasolta akkor is. Másnap nálunk születés volt.

Tegyük rá a harmadik sztorit. Amihez Gyuri a találkának helyt adó presszóban az ő kakaójával épp megérkező pincért is marasztalta.

- Egy ifjú apa azt mondta egyszer, megmentettem a gyereke életét, mert a felesége annyit kacagott a poénjaimon, hogy megfordult a hasában a gyerek, így letekeredett a köldökzsinór a nyakáról.

Szép. Míg hűlt az ital, Egerszegről kérdeztem. A reggelét mesélte helyette: templomban volt, virágot, bort vett, vendégségbe hivatalos, remélte jól választott. És cipőt. Németországba megy, kell a kényelmes lábbeli.

- A Kossuth-díjjal hogy van?

- Tizenkét évig voltam felterjesztve. Annak ellenére, hogy a Kossuth-díj devalválódott, mert nagyon sok méltatlan ember kapta meg, látod, most már én is...

-...ne vicceljen...

- ... na , ennek ellenére ez A DÍJ. 1948-ban elsőnek élőként Kodály kapta. Később egy kérdőíven válaszolnia kellett arra a kérdésre, mely tömegszervezet tagja. Mire beírta, a Kossuth-díjasokénak. Tény és való, amíg nem találnak ki jobbat, Corvin-lánc ide vagy oda, művészeti díjban nincs nálunk nagyobb.

A humorista két éve megkapta a középkeresztet is.

- Akkor csodálkoztak, hogy én, a fenegyerek, a nonkonformista, Gyurcsánytól átveszem. G.B. Show-val válaszoltam: kitüntetést udvariatlanság visszautasítani, már eleve úgy kell élni, hogy ne érdemeljük ki.

Jászai-díj, tisztikereszt, Príma is van a tarsolyában. A Magyar Örökség díjat ötvenhatodikként vehette át. Pongrácz Gergelytől 56-os díjat kapott, aki hangsúlyozta, nem meg-, hanem kiérdemelte.

- A Kossuth-díjat egyébként még nem dolgoztam fel. 73 éves vagyok, április 4-én születtem. A Kossuth-díjat ebben a korban általában hanyatló ágazatban lévő embernek adják az életművéért. Nekem nem savanyú a szőlő, az estjeim rendben vannak. Köszönöm, jól vagyok.

- A műsorról. Nagyon sok elem szerepel benne az elmúlt évtizedek önálló estjeinek szövegeiből, amikre ráismer a közönség, s amikkel pontosabban lehet leírni például a Kádár-korszakot, mint tíz történelemkönyvvel. De mintha az utolsó éveinket kevésbé venné kritikai górcső alá...

Nem értett egyet. Visszakérdezett.

- A kritikai élem nem olyan éles? Akkor fölskiccelek valamit. Elmondom a műsorban, hogy vadnyugat és szelídkelet, vártuk már a seriffeket. Hát megjöttek, de siketek maradtak Tiborc panaszaira a Bank... ban . Akkor én lennék a hazai vállalkozásokban megcsúfolt, bruttósítottan szenvedő adóalany? Ugyanakkor a rajtam élősködő, nem a hazai ipart támogató, a nem teremtő, az effektív alkotástól, produktumtól végképp elidegenedett, hideg, számító, számoló, gépcsoda is? Egyszemélyben? A virtuális villogásból sápfölőző, belőlünk busás hasznot húzó, tőkét izgető-mozgató, profitot púpozottan felhalmozott, láthatatlan, égbekiáltó vagyonú fel- és megfoghatatlan? Politikai hatalomra, egyeduralomra törő, élet-halál fölé emelkedő, világcsendőrködő, éjjel-nappal spekuláló és ellenőrizhetetlenül blöffölő tőzsdekrach? Grandiózus pökhendikeppel? De félre a pityergéssel, sírni csak a győztesnek szabad, a nemzet egyfolytában azért még nem röhöghet.

- Lehet, hogy tévedtem?

- És még azt is mondom: Gyerekek, esküszöm, hogy visszasírom, ez után a vad után, a szelíd kapitalizmusnak azt a fénykorát. Jön aztán egy szürrealista látomás, aztán jön dr. Schwarz, akinek az ablaka Baranya megyére néz. Kérdezem: ez a dr. Schwarz, ez politikailag korrekt? Aztán: Karinthy már mikor megírta, 1926-ban, hogy két ember közt nagyobb különség van, mint két fajta között. Utána belemegyek a nagyon kényes zsidó-keresztény ellentét kibeszéletlenségébe és kimondom, az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ezért nagyobb bűn talán, ha ártatlanokat is sújtanak ezzel. Azt kérdem, nálunk most a többség van kisebbségben, vagy a kisebbség többségben? És mi belgák, hova álljunk? S az van a legkisebb kisebbségben, akinek mindenkitől eltérő a véleménye?

Lendületbe jött, hallgattam. Műsor, csak nekem. Illetve így most azoknak is, akik nem lehettek ott.

- És jön tovább. Mikor megírtam már, mindjárt kiderül, mert így kezdődik: Engedjék meg, hogy mi, mai fiatalok legalább a tudományban hadd csináljunk forradalmat. Én például minden meglévő nagyobb közösséget lebontanék egy sejtre, s aztán csírájában fojtanám el...

Lelépett a képzelt színpadról, visszaült mellém.

- Mondok én dolgokat, csak alighanem tömény, sűrű, elevenbe, húsba vág.

Megegyeztünk, korábban csak egy tábor volt, amely egyetértett a rendszerkritikában, de az most durván kettéosztott, s mindegyik oldalnak megvannak a tehetségei.

- Ma is komolyan veszi azt a hídszerepet, amelyet a két tábor közt felvállalt?

- Persze, nem adtam fel, de nagy csapda, mert ugyanakkor nem alkudhatok meg. Méregetjük egymást, míg én őszinte vagyok, addig más árulónak tarthat.

Ehhez képest arra kért, ne politizáljunk. Helyette dicsérte az ifjú humorista nemzedéket, közülük kiemelve Bödőcs Tibort - akinek a szüleihez azon a szombaton ebédre volt hivatalos. Így adtuk Sándor Gyurit kézről kézre Zalában. És ez is szép volt.

Tegyük rá a harmadik sztorit. Amihez Gyuri a találkának helyt adó presszóban az ő kakaójával épp megérkező pincért is marasztalta.

- Egy ifjú apa azt mondta egyszer, megmentettem a gyereke életét, mert a felesége annyit kacagott a poénjaimon, hogy megfordult a hasában a gyerek, így letekeredett a köldökzsinór a nyakáról.

Szép. Míg hűlt az ital, Egerszegről kérdeztem. A reggelét mesélte helyette: templomban volt, virágot, bort vett, vendégségbe hivatalos, remélte jól választott. És cipőt. Németországba megy, kell a kényelmes lábbeli.

- A Kossuth-díjjal hogy van?

- Tizenkét évig voltam felterjesztve. Annak ellenére, hogy a Kossuth-díj devalválódott, mert nagyon sok méltatlan ember kapta meg, látod, most már én is...

-...ne vicceljen...

- ... na , ennek ellenére ez A DÍJ. 1948-ban elsőnek élőként Kodály kapta. Később egy kérdőíven válaszolnia kellett arra a kérdésre, mely tömegszervezet tagja. Mire beírta, a Kossuth-díjasokénak. Tény és való, amíg nem találnak ki jobbat, Corvin-lánc ide vagy oda, művészeti díjban nincs nálunk nagyobb.

A humorista két éve megkapta a középkeresztet is.

- Akkor csodálkoztak, hogy én, a fenegyerek, a nonkonformista, Gyurcsánytól átveszem. G.B. Show-val válaszoltam: kitüntetést udvariatlanság visszautasítani, már eleve úgy kell élni, hogy ne érdemeljük ki.

Jászai-díj, tisztikereszt, Príma is van a tarsolyában. A Magyar Örökség díjat ötvenhatodikként vehette át. Pongrácz Gergelytől 56-os díjat kapott, aki hangsúlyozta, nem meg-, hanem kiérdemelte.

- A Kossuth-díjat egyébként még nem dolgoztam fel. 73 éves vagyok, április 4-én születtem. A Kossuth-díjat ebben a korban általában hanyatló ágazatban lévő embernek adják az életművéért. Nekem nem savanyú a szőlő, az estjeim rendben vannak. Köszönöm, jól vagyok.

- A műsorról. Nagyon sok elem szerepel benne az elmúlt évtizedek önálló estjeinek szövegeiből, amikre ráismer a közönség, s amikkel pontosabban lehet leírni például a Kádár-korszakot, mint tíz történelemkönyvvel. De mintha az utolsó éveinket kevésbé venné kritikai górcső alá...

Nem értett egyet. Visszakérdezett.

- A kritikai élem nem olyan éles? Akkor fölskiccelek valamit. Elmondom a műsorban, hogy vadnyugat és szelídkelet, vártuk már a seriffeket. Hát megjöttek, de siketek maradtak Tiborc panaszaira a Bank... ban . Akkor én lennék a hazai vállalkozásokban megcsúfolt, bruttósítottan szenvedő adóalany? Ugyanakkor a rajtam élősködő, nem a hazai ipart támogató, a nem teremtő, az effektív alkotástól, produktumtól végképp elidegenedett, hideg, számító, számoló, gépcsoda is? Egyszemélyben? A virtuális villogásból sápfölőző, belőlünk busás hasznot húzó, tőkét izgető-mozgató, profitot púpozottan felhalmozott, láthatatlan, égbekiáltó vagyonú fel- és megfoghatatlan? Politikai hatalomra, egyeduralomra törő, élet-halál fölé emelkedő, világcsendőrködő, éjjel-nappal spekuláló és ellenőrizhetetlenül blöffölő tőzsdekrach? Grandiózus pökhendikeppel? De félre a pityergéssel, sírni csak a győztesnek szabad, a nemzet egyfolytában azért még nem röhöghet.

- Lehet, hogy tévedtem?

- És még azt is mondom: Gyerekek, esküszöm, hogy visszasírom, ez után a vad után, a szelíd kapitalizmusnak azt a fénykorát. Jön aztán egy szürrealista látomás, aztán jön dr. Schwarz, akinek az ablaka Baranya megyére néz. Kérdezem: ez a dr. Schwarz, ez politikailag korrekt? Aztán: Karinthy már mikor megírta, 1926-ban, hogy két ember közt nagyobb különség van, mint két fajta között. Utána belemegyek a nagyon kényes zsidó-keresztény ellentét kibeszéletlenségébe és kimondom, az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ezért nagyobb bűn talán, ha ártatlanokat is sújtanak ezzel. Azt kérdem, nálunk most a többség van kisebbségben, vagy a kisebbség többségben? És mi belgák, hova álljunk? S az van a legkisebb kisebbségben, akinek mindenkitől eltérő a véleménye?

Lendületbe jött, hallgattam. Műsor, csak nekem. Illetve így most azoknak is, akik nem lehettek ott.

- És jön tovább. Mikor megírtam már, mindjárt kiderül, mert így kezdődik: Engedjék meg, hogy mi, mai fiatalok legalább a tudományban hadd csináljunk forradalmat. Én például minden meglévő nagyobb közösséget lebontanék egy sejtre, s aztán csírájában fojtanám el...

Lelépett a képzelt színpadról, visszaült mellém.

- Mondok én dolgokat, csak alighanem tömény, sűrű, elevenbe, húsba vág.

Megegyeztünk, korábban csak egy tábor volt, amely egyetértett a rendszerkritikában, de az most durván kettéosztott, s mindegyik oldalnak megvannak a tehetségei.

- Ma is komolyan veszi azt a hídszerepet, amelyet a két tábor közt felvállalt?

- Persze, nem adtam fel, de nagy csapda, mert ugyanakkor nem alkudhatok meg. Méregetjük egymást, míg én őszinte vagyok, addig más árulónak tarthat.

Ehhez képest arra kért, ne politizáljunk. Helyette dicsérte az ifjú humorista nemzedéket, közülük kiemelve Bödőcs Tibort - akinek a szüleihez azon a szombaton ebédre volt hivatalos. Így adtuk Sándor Gyurit kézről kézre Zalában. És ez is szép volt.

Tegyük rá a harmadik sztorit. Amihez Gyuri a találkának helyt adó presszóban az ő kakaójával épp megérkező pincért is marasztalta.

- Egy ifjú apa azt mondta egyszer, megmentettem a gyereke életét, mert a felesége annyit kacagott a poénjaimon, hogy megfordult a hasában a gyerek, így letekeredett a köldökzsinór a nyakáról.

Szép. Míg hűlt az ital, Egerszegről kérdeztem. A reggelét mesélte helyette: templomban volt, virágot, bort vett, vendégségbe hivatalos, remélte jól választott. És cipőt. Németországba megy, kell a kényelmes lábbeli.

- A Kossuth-díjjal hogy van?

- Tizenkét évig voltam felterjesztve. Annak ellenére, hogy a Kossuth-díj devalválódott, mert nagyon sok méltatlan ember kapta meg, látod, most már én is...

-...ne vicceljen...

- ... na , ennek ellenére ez A DÍJ. 1948-ban elsőnek élőként Kodály kapta. Később egy kérdőíven válaszolnia kellett arra a kérdésre, mely tömegszervezet tagja. Mire beírta, a Kossuth-díjasokénak. Tény és való, amíg nem találnak ki jobbat, Corvin-lánc ide vagy oda, művészeti díjban nincs nálunk nagyobb.

A humorista két éve megkapta a középkeresztet is.

- Akkor csodálkoztak, hogy én, a fenegyerek, a nonkonformista, Gyurcsánytól átveszem. G.B. Show-val válaszoltam: kitüntetést udvariatlanság visszautasítani, már eleve úgy kell élni, hogy ne érdemeljük ki.

Jászai-díj, tisztikereszt, Príma is van a tarsolyában. A Magyar Örökség díjat ötvenhatodikként vehette át. Pongrácz Gergelytől 56-os díjat kapott, aki hangsúlyozta, nem meg-, hanem kiérdemelte.

- A Kossuth-díjat egyébként még nem dolgoztam fel. 73 éves vagyok, április 4-én születtem. A Kossuth-díjat ebben a korban általában hanyatló ágazatban lévő embernek adják az életművéért. Nekem nem savanyú a szőlő, az estjeim rendben vannak. Köszönöm, jól vagyok.

- A műsorról. Nagyon sok elem szerepel benne az elmúlt évtizedek önálló estjeinek szövegeiből, amikre ráismer a közönség, s amikkel pontosabban lehet leírni például a Kádár-korszakot, mint tíz történelemkönyvvel. De mintha az utolsó éveinket kevésbé venné kritikai górcső alá...

Nem értett egyet. Visszakérdezett.

- A kritikai élem nem olyan éles? Akkor fölskiccelek valamit. Elmondom a műsorban, hogy vadnyugat és szelídkelet, vártuk már a seriffeket. Hát megjöttek, de siketek maradtak Tiborc panaszaira a Bank... ban . Akkor én lennék a hazai vállalkozásokban megcsúfolt, bruttósítottan szenvedő adóalany? Ugyanakkor a rajtam élősködő, nem a hazai ipart támogató, a nem teremtő, az effektív alkotástól, produktumtól végképp elidegenedett, hideg, számító, számoló, gépcsoda is? Egyszemélyben? A virtuális villogásból sápfölőző, belőlünk busás hasznot húzó, tőkét izgető-mozgató, profitot púpozottan felhalmozott, láthatatlan, égbekiáltó vagyonú fel- és megfoghatatlan? Politikai hatalomra, egyeduralomra törő, élet-halál fölé emelkedő, világcsendőrködő, éjjel-nappal spekuláló és ellenőrizhetetlenül blöffölő tőzsdekrach? Grandiózus pökhendikeppel? De félre a pityergéssel, sírni csak a győztesnek szabad, a nemzet egyfolytában azért még nem röhöghet.

- Lehet, hogy tévedtem?

- És még azt is mondom: Gyerekek, esküszöm, hogy visszasírom, ez után a vad után, a szelíd kapitalizmusnak azt a fénykorát. Jön aztán egy szürrealista látomás, aztán jön dr. Schwarz, akinek az ablaka Baranya megyére néz. Kérdezem: ez a dr. Schwarz, ez politikailag korrekt? Aztán: Karinthy már mikor megírta, 1926-ban, hogy két ember közt nagyobb különség van, mint két fajta között. Utána belemegyek a nagyon kényes zsidó-keresztény ellentét kibeszéletlenségébe és kimondom, az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ezért nagyobb bűn talán, ha ártatlanokat is sújtanak ezzel. Azt kérdem, nálunk most a többség van kisebbségben, vagy a kisebbség többségben? És mi belgák, hova álljunk? S az van a legkisebb kisebbségben, akinek mindenkitől eltérő a véleménye?

Lendületbe jött, hallgattam. Műsor, csak nekem. Illetve így most azoknak is, akik nem lehettek ott.

- És jön tovább. Mikor megírtam már, mindjárt kiderül, mert így kezdődik: Engedjék meg, hogy mi, mai fiatalok legalább a tudományban hadd csináljunk forradalmat. Én például minden meglévő nagyobb közösséget lebontanék egy sejtre, s aztán csírájában fojtanám el...

Lelépett a képzelt színpadról, visszaült mellém.

- Mondok én dolgokat, csak alighanem tömény, sűrű, elevenbe, húsba vág.

Megegyeztünk, korábban csak egy tábor volt, amely egyetértett a rendszerkritikában, de az most durván kettéosztott, s mindegyik oldalnak megvannak a tehetségei.

- Ma is komolyan veszi azt a hídszerepet, amelyet a két tábor közt felvállalt?

- Persze, nem adtam fel, de nagy csapda, mert ugyanakkor nem alkudhatok meg. Méregetjük egymást, míg én őszinte vagyok, addig más árulónak tarthat.

Ehhez képest arra kért, ne politizáljunk. Helyette dicsérte az ifjú humorista nemzedéket, közülük kiemelve Bödőcs Tibort - akinek a szüleihez azon a szombaton ebédre volt hivatalos. Így adtuk Sándor Gyurit kézről kézre Zalában. És ez is szép volt.

- Egy ifjú apa azt mondta egyszer, megmentettem a gyereke életét, mert a felesége annyit kacagott a poénjaimon, hogy megfordult a hasában a gyerek, így letekeredett a köldökzsinór a nyakáról.

Szép. Míg hűlt az ital, Egerszegről kérdeztem. A reggelét mesélte helyette: templomban volt, virágot, bort vett, vendégségbe hivatalos, remélte jól választott. És cipőt. Németországba megy, kell a kényelmes lábbeli.

- A Kossuth-díjjal hogy van?

- Tizenkét évig voltam felterjesztve. Annak ellenére, hogy a Kossuth-díj devalválódott, mert nagyon sok méltatlan ember kapta meg, látod, most már én is...

-...ne vicceljen...

- ... na , ennek ellenére ez A DÍJ. 1948-ban elsőnek élőként Kodály kapta. Később egy kérdőíven válaszolnia kellett arra a kérdésre, mely tömegszervezet tagja. Mire beírta, a Kossuth-díjasokénak. Tény és való, amíg nem találnak ki jobbat, Corvin-lánc ide vagy oda, művészeti díjban nincs nálunk nagyobb.

A humorista két éve megkapta a középkeresztet is.

- Akkor csodálkoztak, hogy én, a fenegyerek, a nonkonformista, Gyurcsánytól átveszem. G.B. Show-val válaszoltam: kitüntetést udvariatlanság visszautasítani, már eleve úgy kell élni, hogy ne érdemeljük ki.

Jászai-díj, tisztikereszt, Príma is van a tarsolyában. A Magyar Örökség díjat ötvenhatodikként vehette át. Pongrácz Gergelytől 56-os díjat kapott, aki hangsúlyozta, nem meg-, hanem kiérdemelte.

- A Kossuth-díjat egyébként még nem dolgoztam fel. 73 éves vagyok, április 4-én születtem. A Kossuth-díjat ebben a korban általában hanyatló ágazatban lévő embernek adják az életművéért. Nekem nem savanyú a szőlő, az estjeim rendben vannak. Köszönöm, jól vagyok.

- A műsorról. Nagyon sok elem szerepel benne az elmúlt évtizedek önálló estjeinek szövegeiből, amikre ráismer a közönség, s amikkel pontosabban lehet leírni például a Kádár-korszakot, mint tíz történelemkönyvvel. De mintha az utolsó éveinket kevésbé venné kritikai górcső alá...

Nem értett egyet. Visszakérdezett.

- A kritikai élem nem olyan éles? Akkor fölskiccelek valamit. Elmondom a műsorban, hogy vadnyugat és szelídkelet, vártuk már a seriffeket. Hát megjöttek, de siketek maradtak Tiborc panaszaira a Bank... ban . Akkor én lennék a hazai vállalkozásokban megcsúfolt, bruttósítottan szenvedő adóalany? Ugyanakkor a rajtam élősködő, nem a hazai ipart támogató, a nem teremtő, az effektív alkotástól, produktumtól végképp elidegenedett, hideg, számító, számoló, gépcsoda is? Egyszemélyben? A virtuális villogásból sápfölőző, belőlünk busás hasznot húzó, tőkét izgető-mozgató, profitot púpozottan felhalmozott, láthatatlan, égbekiáltó vagyonú fel- és megfoghatatlan? Politikai hatalomra, egyeduralomra törő, élet-halál fölé emelkedő, világcsendőrködő, éjjel-nappal spekuláló és ellenőrizhetetlenül blöffölő tőzsdekrach? Grandiózus pökhendikeppel? De félre a pityergéssel, sírni csak a győztesnek szabad, a nemzet egyfolytában azért még nem röhöghet.

- Lehet, hogy tévedtem?

- És még azt is mondom: Gyerekek, esküszöm, hogy visszasírom, ez után a vad után, a szelíd kapitalizmusnak azt a fénykorát. Jön aztán egy szürrealista látomás, aztán jön dr. Schwarz, akinek az ablaka Baranya megyére néz. Kérdezem: ez a dr. Schwarz, ez politikailag korrekt? Aztán: Karinthy már mikor megírta, 1926-ban, hogy két ember közt nagyobb különség van, mint két fajta között. Utána belemegyek a nagyon kényes zsidó-keresztény ellentét kibeszéletlenségébe és kimondom, az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ezért nagyobb bűn talán, ha ártatlanokat is sújtanak ezzel. Azt kérdem, nálunk most a többség van kisebbségben, vagy a kisebbség többségben? És mi belgák, hova álljunk? S az van a legkisebb kisebbségben, akinek mindenkitől eltérő a véleménye?

Lendületbe jött, hallgattam. Műsor, csak nekem. Illetve így most azoknak is, akik nem lehettek ott.

- És jön tovább. Mikor megírtam már, mindjárt kiderül, mert így kezdődik: Engedjék meg, hogy mi, mai fiatalok legalább a tudományban hadd csináljunk forradalmat. Én például minden meglévő nagyobb közösséget lebontanék egy sejtre, s aztán csírájában fojtanám el...

Lelépett a képzelt színpadról, visszaült mellém.

- Mondok én dolgokat, csak alighanem tömény, sűrű, elevenbe, húsba vág.

Megegyeztünk, korábban csak egy tábor volt, amely egyetértett a rendszerkritikában, de az most durván kettéosztott, s mindegyik oldalnak megvannak a tehetségei.

- Ma is komolyan veszi azt a hídszerepet, amelyet a két tábor közt felvállalt?

- Persze, nem adtam fel, de nagy csapda, mert ugyanakkor nem alkudhatok meg. Méregetjük egymást, míg én őszinte vagyok, addig más árulónak tarthat.

Ehhez képest arra kért, ne politizáljunk. Helyette dicsérte az ifjú humorista nemzedéket, közülük kiemelve Bödőcs Tibort - akinek a szüleihez azon a szombaton ebédre volt hivatalos. Így adtuk Sándor Gyurit kézről kézre Zalában. És ez is szép volt.

- Egy ifjú apa azt mondta egyszer, megmentettem a gyereke életét, mert a felesége annyit kacagott a poénjaimon, hogy megfordult a hasában a gyerek, így letekeredett a köldökzsinór a nyakáról.

Szép. Míg hűlt az ital, Egerszegről kérdeztem. A reggelét mesélte helyette: templomban volt, virágot, bort vett, vendégségbe hivatalos, remélte jól választott. És cipőt. Németországba megy, kell a kényelmes lábbeli.

- A Kossuth-díjjal hogy van?

- Tizenkét évig voltam felterjesztve. Annak ellenére, hogy a Kossuth-díj devalválódott, mert nagyon sok méltatlan ember kapta meg, látod, most már én is...

-...ne vicceljen...

- ... na , ennek ellenére ez A DÍJ. 1948-ban elsőnek élőként Kodály kapta. Később egy kérdőíven válaszolnia kellett arra a kérdésre, mely tömegszervezet tagja. Mire beírta, a Kossuth-díjasokénak. Tény és való, amíg nem találnak ki jobbat, Corvin-lánc ide vagy oda, művészeti díjban nincs nálunk nagyobb.

A humorista két éve megkapta a középkeresztet is.

- Akkor csodálkoztak, hogy én, a fenegyerek, a nonkonformista, Gyurcsánytól átveszem. G.B. Show-val válaszoltam: kitüntetést udvariatlanság visszautasítani, már eleve úgy kell élni, hogy ne érdemeljük ki.

Jászai-díj, tisztikereszt, Príma is van a tarsolyában. A Magyar Örökség díjat ötvenhatodikként vehette át. Pongrácz Gergelytől 56-os díjat kapott, aki hangsúlyozta, nem meg-, hanem kiérdemelte.

- A Kossuth-díjat egyébként még nem dolgoztam fel. 73 éves vagyok, április 4-én születtem. A Kossuth-díjat ebben a korban általában hanyatló ágazatban lévő embernek adják az életművéért. Nekem nem savanyú a szőlő, az estjeim rendben vannak. Köszönöm, jól vagyok.

- A műsorról. Nagyon sok elem szerepel benne az elmúlt évtizedek önálló estjeinek szövegeiből, amikre ráismer a közönség, s amikkel pontosabban lehet leírni például a Kádár-korszakot, mint tíz történelemkönyvvel. De mintha az utolsó éveinket kevésbé venné kritikai górcső alá...

Nem értett egyet. Visszakérdezett.

- A kritikai élem nem olyan éles? Akkor fölskiccelek valamit. Elmondom a műsorban, hogy vadnyugat és szelídkelet, vártuk már a seriffeket. Hát megjöttek, de siketek maradtak Tiborc panaszaira a Bank... ban . Akkor én lennék a hazai vállalkozásokban megcsúfolt, bruttósítottan szenvedő adóalany? Ugyanakkor a rajtam élősködő, nem a hazai ipart támogató, a nem teremtő, az effektív alkotástól, produktumtól végképp elidegenedett, hideg, számító, számoló, gépcsoda is? Egyszemélyben? A virtuális villogásból sápfölőző, belőlünk busás hasznot húzó, tőkét izgető-mozgató, profitot púpozottan felhalmozott, láthatatlan, égbekiáltó vagyonú fel- és megfoghatatlan? Politikai hatalomra, egyeduralomra törő, élet-halál fölé emelkedő, világcsendőrködő, éjjel-nappal spekuláló és ellenőrizhetetlenül blöffölő tőzsdekrach? Grandiózus pökhendikeppel? De félre a pityergéssel, sírni csak a győztesnek szabad, a nemzet egyfolytában azért még nem röhöghet.

- Lehet, hogy tévedtem?

- És még azt is mondom: Gyerekek, esküszöm, hogy visszasírom, ez után a vad után, a szelíd kapitalizmusnak azt a fénykorát. Jön aztán egy szürrealista látomás, aztán jön dr. Schwarz, akinek az ablaka Baranya megyére néz. Kérdezem: ez a dr. Schwarz, ez politikailag korrekt? Aztán: Karinthy már mikor megírta, 1926-ban, hogy két ember közt nagyobb különség van, mint két fajta között. Utána belemegyek a nagyon kényes zsidó-keresztény ellentét kibeszéletlenségébe és kimondom, az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ezért nagyobb bűn talán, ha ártatlanokat is sújtanak ezzel. Azt kérdem, nálunk most a többség van kisebbségben, vagy a kisebbség többségben? És mi belgák, hova álljunk? S az van a legkisebb kisebbségben, akinek mindenkitől eltérő a véleménye?

Lendületbe jött, hallgattam. Műsor, csak nekem. Illetve így most azoknak is, akik nem lehettek ott.

- És jön tovább. Mikor megírtam már, mindjárt kiderül, mert így kezdődik: Engedjék meg, hogy mi, mai fiatalok legalább a tudományban hadd csináljunk forradalmat. Én például minden meglévő nagyobb közösséget lebontanék egy sejtre, s aztán csírájában fojtanám el...

Lelépett a képzelt színpadról, visszaült mellém.

- Mondok én dolgokat, csak alighanem tömény, sűrű, elevenbe, húsba vág.

Megegyeztünk, korábban csak egy tábor volt, amely egyetértett a rendszerkritikában, de az most durván kettéosztott, s mindegyik oldalnak megvannak a tehetségei.

- Ma is komolyan veszi azt a hídszerepet, amelyet a két tábor közt felvállalt?

- Persze, nem adtam fel, de nagy csapda, mert ugyanakkor nem alkudhatok meg. Méregetjük egymást, míg én őszinte vagyok, addig más árulónak tarthat.

Ehhez képest arra kért, ne politizáljunk. Helyette dicsérte az ifjú humorista nemzedéket, közülük kiemelve Bödőcs Tibort - akinek a szüleihez azon a szombaton ebédre volt hivatalos. Így adtuk Sándor Gyurit kézről kézre Zalában. És ez is szép volt.

Szép. Míg hűlt az ital, Egerszegről kérdeztem. A reggelét mesélte helyette: templomban volt, virágot, bort vett, vendégségbe hivatalos, remélte jól választott. És cipőt. Németországba megy, kell a kényelmes lábbeli.

- A Kossuth-díjjal hogy van?

- Tizenkét évig voltam felterjesztve. Annak ellenére, hogy a Kossuth-díj devalválódott, mert nagyon sok méltatlan ember kapta meg, látod, most már én is...

-...ne vicceljen...

- ... na , ennek ellenére ez A DÍJ. 1948-ban elsőnek élőként Kodály kapta. Később egy kérdőíven válaszolnia kellett arra a kérdésre, mely tömegszervezet tagja. Mire beírta, a Kossuth-díjasokénak. Tény és való, amíg nem találnak ki jobbat, Corvin-lánc ide vagy oda, művészeti díjban nincs nálunk nagyobb.

A humorista két éve megkapta a középkeresztet is.

- Akkor csodálkoztak, hogy én, a fenegyerek, a nonkonformista, Gyurcsánytól átveszem. G.B. Show-val válaszoltam: kitüntetést udvariatlanság visszautasítani, már eleve úgy kell élni, hogy ne érdemeljük ki.

Jászai-díj, tisztikereszt, Príma is van a tarsolyában. A Magyar Örökség díjat ötvenhatodikként vehette át. Pongrácz Gergelytől 56-os díjat kapott, aki hangsúlyozta, nem meg-, hanem kiérdemelte.

- A Kossuth-díjat egyébként még nem dolgoztam fel. 73 éves vagyok, április 4-én születtem. A Kossuth-díjat ebben a korban általában hanyatló ágazatban lévő embernek adják az életművéért. Nekem nem savanyú a szőlő, az estjeim rendben vannak. Köszönöm, jól vagyok.

- A műsorról. Nagyon sok elem szerepel benne az elmúlt évtizedek önálló estjeinek szövegeiből, amikre ráismer a közönség, s amikkel pontosabban lehet leírni például a Kádár-korszakot, mint tíz történelemkönyvvel. De mintha az utolsó éveinket kevésbé venné kritikai górcső alá...

Nem értett egyet. Visszakérdezett.

- A kritikai élem nem olyan éles? Akkor fölskiccelek valamit. Elmondom a műsorban, hogy vadnyugat és szelídkelet, vártuk már a seriffeket. Hát megjöttek, de siketek maradtak Tiborc panaszaira a Bank... ban . Akkor én lennék a hazai vállalkozásokban megcsúfolt, bruttósítottan szenvedő adóalany? Ugyanakkor a rajtam élősködő, nem a hazai ipart támogató, a nem teremtő, az effektív alkotástól, produktumtól végképp elidegenedett, hideg, számító, számoló, gépcsoda is? Egyszemélyben? A virtuális villogásból sápfölőző, belőlünk busás hasznot húzó, tőkét izgető-mozgató, profitot púpozottan felhalmozott, láthatatlan, égbekiáltó vagyonú fel- és megfoghatatlan? Politikai hatalomra, egyeduralomra törő, élet-halál fölé emelkedő, világcsendőrködő, éjjel-nappal spekuláló és ellenőrizhetetlenül blöffölő tőzsdekrach? Grandiózus pökhendikeppel? De félre a pityergéssel, sírni csak a győztesnek szabad, a nemzet egyfolytában azért még nem röhöghet.

- Lehet, hogy tévedtem?

- És még azt is mondom: Gyerekek, esküszöm, hogy visszasírom, ez után a vad után, a szelíd kapitalizmusnak azt a fénykorát. Jön aztán egy szürrealista látomás, aztán jön dr. Schwarz, akinek az ablaka Baranya megyére néz. Kérdezem: ez a dr. Schwarz, ez politikailag korrekt? Aztán: Karinthy már mikor megírta, 1926-ban, hogy két ember közt nagyobb különség van, mint két fajta között. Utána belemegyek a nagyon kényes zsidó-keresztény ellentét kibeszéletlenségébe és kimondom, az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ezért nagyobb bűn talán, ha ártatlanokat is sújtanak ezzel. Azt kérdem, nálunk most a többség van kisebbségben, vagy a kisebbség többségben? És mi belgák, hova álljunk? S az van a legkisebb kisebbségben, akinek mindenkitől eltérő a véleménye?

Lendületbe jött, hallgattam. Műsor, csak nekem. Illetve így most azoknak is, akik nem lehettek ott.

- És jön tovább. Mikor megírtam már, mindjárt kiderül, mert így kezdődik: Engedjék meg, hogy mi, mai fiatalok legalább a tudományban hadd csináljunk forradalmat. Én például minden meglévő nagyobb közösséget lebontanék egy sejtre, s aztán csírájában fojtanám el...

Lelépett a képzelt színpadról, visszaült mellém.

- Mondok én dolgokat, csak alighanem tömény, sűrű, elevenbe, húsba vág.

Megegyeztünk, korábban csak egy tábor volt, amely egyetértett a rendszerkritikában, de az most durván kettéosztott, s mindegyik oldalnak megvannak a tehetségei.

- Ma is komolyan veszi azt a hídszerepet, amelyet a két tábor közt felvállalt?

- Persze, nem adtam fel, de nagy csapda, mert ugyanakkor nem alkudhatok meg. Méregetjük egymást, míg én őszinte vagyok, addig más árulónak tarthat.

Ehhez képest arra kért, ne politizáljunk. Helyette dicsérte az ifjú humorista nemzedéket, közülük kiemelve Bödőcs Tibort - akinek a szüleihez azon a szombaton ebédre volt hivatalos. Így adtuk Sándor Gyurit kézről kézre Zalában. És ez is szép volt.

Szép. Míg hűlt az ital, Egerszegről kérdeztem. A reggelét mesélte helyette: templomban volt, virágot, bort vett, vendégségbe hivatalos, remélte jól választott. És cipőt. Németországba megy, kell a kényelmes lábbeli.

- A Kossuth-díjjal hogy van?

- Tizenkét évig voltam felterjesztve. Annak ellenére, hogy a Kossuth-díj devalválódott, mert nagyon sok méltatlan ember kapta meg, látod, most már én is...

-...ne vicceljen...

- ... na , ennek ellenére ez A DÍJ. 1948-ban elsőnek élőként Kodály kapta. Később egy kérdőíven válaszolnia kellett arra a kérdésre, mely tömegszervezet tagja. Mire beírta, a Kossuth-díjasokénak. Tény és való, amíg nem találnak ki jobbat, Corvin-lánc ide vagy oda, művészeti díjban nincs nálunk nagyobb.

A humorista két éve megkapta a középkeresztet is.

- Akkor csodálkoztak, hogy én, a fenegyerek, a nonkonformista, Gyurcsánytól átveszem. G.B. Show-val válaszoltam: kitüntetést udvariatlanság visszautasítani, már eleve úgy kell élni, hogy ne érdemeljük ki.

Jászai-díj, tisztikereszt, Príma is van a tarsolyában. A Magyar Örökség díjat ötvenhatodikként vehette át. Pongrácz Gergelytől 56-os díjat kapott, aki hangsúlyozta, nem meg-, hanem kiérdemelte.

- A Kossuth-díjat egyébként még nem dolgoztam fel. 73 éves vagyok, április 4-én születtem. A Kossuth-díjat ebben a korban általában hanyatló ágazatban lévő embernek adják az életművéért. Nekem nem savanyú a szőlő, az estjeim rendben vannak. Köszönöm, jól vagyok.

- A műsorról. Nagyon sok elem szerepel benne az elmúlt évtizedek önálló estjeinek szövegeiből, amikre ráismer a közönség, s amikkel pontosabban lehet leírni például a Kádár-korszakot, mint tíz történelemkönyvvel. De mintha az utolsó éveinket kevésbé venné kritikai górcső alá...

Nem értett egyet. Visszakérdezett.

- A kritikai élem nem olyan éles? Akkor fölskiccelek valamit. Elmondom a műsorban, hogy vadnyugat és szelídkelet, vártuk már a seriffeket. Hát megjöttek, de siketek maradtak Tiborc panaszaira a Bank... ban . Akkor én lennék a hazai vállalkozásokban megcsúfolt, bruttósítottan szenvedő adóalany? Ugyanakkor a rajtam élősködő, nem a hazai ipart támogató, a nem teremtő, az effektív alkotástól, produktumtól végképp elidegenedett, hideg, számító, számoló, gépcsoda is? Egyszemélyben? A virtuális villogásból sápfölőző, belőlünk busás hasznot húzó, tőkét izgető-mozgató, profitot púpozottan felhalmozott, láthatatlan, égbekiáltó vagyonú fel- és megfoghatatlan? Politikai hatalomra, egyeduralomra törő, élet-halál fölé emelkedő, világcsendőrködő, éjjel-nappal spekuláló és ellenőrizhetetlenül blöffölő tőzsdekrach? Grandiózus pökhendikeppel? De félre a pityergéssel, sírni csak a győztesnek szabad, a nemzet egyfolytában azért még nem röhöghet.

- Lehet, hogy tévedtem?

- És még azt is mondom: Gyerekek, esküszöm, hogy visszasírom, ez után a vad után, a szelíd kapitalizmusnak azt a fénykorát. Jön aztán egy szürrealista látomás, aztán jön dr. Schwarz, akinek az ablaka Baranya megyére néz. Kérdezem: ez a dr. Schwarz, ez politikailag korrekt? Aztán: Karinthy már mikor megírta, 1926-ban, hogy két ember közt nagyobb különség van, mint két fajta között. Utána belemegyek a nagyon kényes zsidó-keresztény ellentét kibeszéletlenségébe és kimondom, az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ezért nagyobb bűn talán, ha ártatlanokat is sújtanak ezzel. Azt kérdem, nálunk most a többség van kisebbségben, vagy a kisebbség többségben? És mi belgák, hova álljunk? S az van a legkisebb kisebbségben, akinek mindenkitől eltérő a véleménye?

Lendületbe jött, hallgattam. Műsor, csak nekem. Illetve így most azoknak is, akik nem lehettek ott.

- És jön tovább. Mikor megírtam már, mindjárt kiderül, mert így kezdődik: Engedjék meg, hogy mi, mai fiatalok legalább a tudományban hadd csináljunk forradalmat. Én például minden meglévő nagyobb közösséget lebontanék egy sejtre, s aztán csírájában fojtanám el...

Lelépett a képzelt színpadról, visszaült mellém.

- Mondok én dolgokat, csak alighanem tömény, sűrű, elevenbe, húsba vág.

Megegyeztünk, korábban csak egy tábor volt, amely egyetértett a rendszerkritikában, de az most durván kettéosztott, s mindegyik oldalnak megvannak a tehetségei.

- Ma is komolyan veszi azt a hídszerepet, amelyet a két tábor közt felvállalt?

- Persze, nem adtam fel, de nagy csapda, mert ugyanakkor nem alkudhatok meg. Méregetjük egymást, míg én őszinte vagyok, addig más árulónak tarthat.

Ehhez képest arra kért, ne politizáljunk. Helyette dicsérte az ifjú humorista nemzedéket, közülük kiemelve Bödőcs Tibort - akinek a szüleihez azon a szombaton ebédre volt hivatalos. Így adtuk Sándor Gyurit kézről kézre Zalában. És ez is szép volt.

- A Kossuth-díjjal hogy van?

- Tizenkét évig voltam felterjesztve. Annak ellenére, hogy a Kossuth-díj devalválódott, mert nagyon sok méltatlan ember kapta meg, látod, most már én is...

-...ne vicceljen...

- ... na , ennek ellenére ez A DÍJ. 1948-ban elsőnek élőként Kodály kapta. Később egy kérdőíven válaszolnia kellett arra a kérdésre, mely tömegszervezet tagja. Mire beírta, a Kossuth-díjasokénak. Tény és való, amíg nem találnak ki jobbat, Corvin-lánc ide vagy oda, művészeti díjban nincs nálunk nagyobb.

A humorista két éve megkapta a középkeresztet is.

- Akkor csodálkoztak, hogy én, a fenegyerek, a nonkonformista, Gyurcsánytól átveszem. G.B. Show-val válaszoltam: kitüntetést udvariatlanság visszautasítani, már eleve úgy kell élni, hogy ne érdemeljük ki.

Jászai-díj, tisztikereszt, Príma is van a tarsolyában. A Magyar Örökség díjat ötvenhatodikként vehette át. Pongrácz Gergelytől 56-os díjat kapott, aki hangsúlyozta, nem meg-, hanem kiérdemelte.

- A Kossuth-díjat egyébként még nem dolgoztam fel. 73 éves vagyok, április 4-én születtem. A Kossuth-díjat ebben a korban általában hanyatló ágazatban lévő embernek adják az életművéért. Nekem nem savanyú a szőlő, az estjeim rendben vannak. Köszönöm, jól vagyok.

- A műsorról. Nagyon sok elem szerepel benne az elmúlt évtizedek önálló estjeinek szövegeiből, amikre ráismer a közönség, s amikkel pontosabban lehet leírni például a Kádár-korszakot, mint tíz történelemkönyvvel. De mintha az utolsó éveinket kevésbé venné kritikai górcső alá...

Nem értett egyet. Visszakérdezett.

- A kritikai élem nem olyan éles? Akkor fölskiccelek valamit. Elmondom a műsorban, hogy vadnyugat és szelídkelet, vártuk már a seriffeket. Hát megjöttek, de siketek maradtak Tiborc panaszaira a Bank... ban . Akkor én lennék a hazai vállalkozásokban megcsúfolt, bruttósítottan szenvedő adóalany? Ugyanakkor a rajtam élősködő, nem a hazai ipart támogató, a nem teremtő, az effektív alkotástól, produktumtól végképp elidegenedett, hideg, számító, számoló, gépcsoda is? Egyszemélyben? A virtuális villogásból sápfölőző, belőlünk busás hasznot húzó, tőkét izgető-mozgató, profitot púpozottan felhalmozott, láthatatlan, égbekiáltó vagyonú fel- és megfoghatatlan? Politikai hatalomra, egyeduralomra törő, élet-halál fölé emelkedő, világcsendőrködő, éjjel-nappal spekuláló és ellenőrizhetetlenül blöffölő tőzsdekrach? Grandiózus pökhendikeppel? De félre a pityergéssel, sírni csak a győztesnek szabad, a nemzet egyfolytában azért még nem röhöghet.

- Lehet, hogy tévedtem?

- És még azt is mondom: Gyerekek, esküszöm, hogy visszasírom, ez után a vad után, a szelíd kapitalizmusnak azt a fénykorát. Jön aztán egy szürrealista látomás, aztán jön dr. Schwarz, akinek az ablaka Baranya megyére néz. Kérdezem: ez a dr. Schwarz, ez politikailag korrekt? Aztán: Karinthy már mikor megírta, 1926-ban, hogy két ember közt nagyobb különség van, mint két fajta között. Utána belemegyek a nagyon kényes zsidó-keresztény ellentét kibeszéletlenségébe és kimondom, az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ezért nagyobb bűn talán, ha ártatlanokat is sújtanak ezzel. Azt kérdem, nálunk most a többség van kisebbségben, vagy a kisebbség többségben? És mi belgák, hova álljunk? S az van a legkisebb kisebbségben, akinek mindenkitől eltérő a véleménye?

Lendületbe jött, hallgattam. Műsor, csak nekem. Illetve így most azoknak is, akik nem lehettek ott.

- És jön tovább. Mikor megírtam már, mindjárt kiderül, mert így kezdődik: Engedjék meg, hogy mi, mai fiatalok legalább a tudományban hadd csináljunk forradalmat. Én például minden meglévő nagyobb közösséget lebontanék egy sejtre, s aztán csírájában fojtanám el...

Lelépett a képzelt színpadról, visszaült mellém.

- Mondok én dolgokat, csak alighanem tömény, sűrű, elevenbe, húsba vág.

Megegyeztünk, korábban csak egy tábor volt, amely egyetértett a rendszerkritikában, de az most durván kettéosztott, s mindegyik oldalnak megvannak a tehetségei.

- Ma is komolyan veszi azt a hídszerepet, amelyet a két tábor közt felvállalt?

- Persze, nem adtam fel, de nagy csapda, mert ugyanakkor nem alkudhatok meg. Méregetjük egymást, míg én őszinte vagyok, addig más árulónak tarthat.

Ehhez képest arra kért, ne politizáljunk. Helyette dicsérte az ifjú humorista nemzedéket, közülük kiemelve Bödőcs Tibort - akinek a szüleihez azon a szombaton ebédre volt hivatalos. Így adtuk Sándor Gyurit kézről kézre Zalában. És ez is szép volt.

- A Kossuth-díjjal hogy van?

- Tizenkét évig voltam felterjesztve. Annak ellenére, hogy a Kossuth-díj devalválódott, mert nagyon sok méltatlan ember kapta meg, látod, most már én is...

-...ne vicceljen...

- ... na , ennek ellenére ez A DÍJ. 1948-ban elsőnek élőként Kodály kapta. Később egy kérdőíven válaszolnia kellett arra a kérdésre, mely tömegszervezet tagja. Mire beírta, a Kossuth-díjasokénak. Tény és való, amíg nem találnak ki jobbat, Corvin-lánc ide vagy oda, művészeti díjban nincs nálunk nagyobb.

A humorista két éve megkapta a középkeresztet is.

- Akkor csodálkoztak, hogy én, a fenegyerek, a nonkonformista, Gyurcsánytól átveszem. G.B. Show-val válaszoltam: kitüntetést udvariatlanság visszautasítani, már eleve úgy kell élni, hogy ne érdemeljük ki.

Jászai-díj, tisztikereszt, Príma is van a tarsolyában. A Magyar Örökség díjat ötvenhatodikként vehette át. Pongrácz Gergelytől 56-os díjat kapott, aki hangsúlyozta, nem meg-, hanem kiérdemelte.

- A Kossuth-díjat egyébként még nem dolgoztam fel. 73 éves vagyok, április 4-én születtem. A Kossuth-díjat ebben a korban általában hanyatló ágazatban lévő embernek adják az életművéért. Nekem nem savanyú a szőlő, az estjeim rendben vannak. Köszönöm, jól vagyok.

- A műsorról. Nagyon sok elem szerepel benne az elmúlt évtizedek önálló estjeinek szövegeiből, amikre ráismer a közönség, s amikkel pontosabban lehet leírni például a Kádár-korszakot, mint tíz történelemkönyvvel. De mintha az utolsó éveinket kevésbé venné kritikai górcső alá...

Nem értett egyet. Visszakérdezett.

- A kritikai élem nem olyan éles? Akkor fölskiccelek valamit. Elmondom a műsorban, hogy vadnyugat és szelídkelet, vártuk már a seriffeket. Hát megjöttek, de siketek maradtak Tiborc panaszaira a Bank... ban . Akkor én lennék a hazai vállalkozásokban megcsúfolt, bruttósítottan szenvedő adóalany? Ugyanakkor a rajtam élősködő, nem a hazai ipart támogató, a nem teremtő, az effektív alkotástól, produktumtól végképp elidegenedett, hideg, számító, számoló, gépcsoda is? Egyszemélyben? A virtuális villogásból sápfölőző, belőlünk busás hasznot húzó, tőkét izgető-mozgató, profitot púpozottan felhalmozott, láthatatlan, égbekiáltó vagyonú fel- és megfoghatatlan? Politikai hatalomra, egyeduralomra törő, élet-halál fölé emelkedő, világcsendőrködő, éjjel-nappal spekuláló és ellenőrizhetetlenül blöffölő tőzsdekrach? Grandiózus pökhendikeppel? De félre a pityergéssel, sírni csak a győztesnek szabad, a nemzet egyfolytában azért még nem röhöghet.

- Lehet, hogy tévedtem?

- És még azt is mondom: Gyerekek, esküszöm, hogy visszasírom, ez után a vad után, a szelíd kapitalizmusnak azt a fénykorát. Jön aztán egy szürrealista látomás, aztán jön dr. Schwarz, akinek az ablaka Baranya megyére néz. Kérdezem: ez a dr. Schwarz, ez politikailag korrekt? Aztán: Karinthy már mikor megírta, 1926-ban, hogy két ember közt nagyobb különség van, mint két fajta között. Utána belemegyek a nagyon kényes zsidó-keresztény ellentét kibeszéletlenségébe és kimondom, az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ezért nagyobb bűn talán, ha ártatlanokat is sújtanak ezzel. Azt kérdem, nálunk most a többség van kisebbségben, vagy a kisebbség többségben? És mi belgák, hova álljunk? S az van a legkisebb kisebbségben, akinek mindenkitől eltérő a véleménye?

Lendületbe jött, hallgattam. Műsor, csak nekem. Illetve így most azoknak is, akik nem lehettek ott.

- És jön tovább. Mikor megírtam már, mindjárt kiderül, mert így kezdődik: Engedjék meg, hogy mi, mai fiatalok legalább a tudományban hadd csináljunk forradalmat. Én például minden meglévő nagyobb közösséget lebontanék egy sejtre, s aztán csírájában fojtanám el...

Lelépett a képzelt színpadról, visszaült mellém.

- Mondok én dolgokat, csak alighanem tömény, sűrű, elevenbe, húsba vág.

Megegyeztünk, korábban csak egy tábor volt, amely egyetértett a rendszerkritikában, de az most durván kettéosztott, s mindegyik oldalnak megvannak a tehetségei.

- Ma is komolyan veszi azt a hídszerepet, amelyet a két tábor közt felvállalt?

- Persze, nem adtam fel, de nagy csapda, mert ugyanakkor nem alkudhatok meg. Méregetjük egymást, míg én őszinte vagyok, addig más árulónak tarthat.

Ehhez képest arra kért, ne politizáljunk. Helyette dicsérte az ifjú humorista nemzedéket, közülük kiemelve Bödőcs Tibort - akinek a szüleihez azon a szombaton ebédre volt hivatalos. Így adtuk Sándor Gyurit kézről kézre Zalában. És ez is szép volt.

- Tizenkét évig voltam felterjesztve. Annak ellenére, hogy a Kossuth-díj devalválódott, mert nagyon sok méltatlan ember kapta meg, látod, most már én is...

-...ne vicceljen...

- ... na , ennek ellenére ez A DÍJ. 1948-ban elsőnek élőként Kodály kapta. Később egy kérdőíven válaszolnia kellett arra a kérdésre, mely tömegszervezet tagja. Mire beírta, a Kossuth-díjasokénak. Tény és való, amíg nem találnak ki jobbat, Corvin-lánc ide vagy oda, művészeti díjban nincs nálunk nagyobb.

A humorista két éve megkapta a középkeresztet is.

- Akkor csodálkoztak, hogy én, a fenegyerek, a nonkonformista, Gyurcsánytól átveszem. G.B. Show-val válaszoltam: kitüntetést udvariatlanság visszautasítani, már eleve úgy kell élni, hogy ne érdemeljük ki.

Jászai-díj, tisztikereszt, Príma is van a tarsolyában. A Magyar Örökség díjat ötvenhatodikként vehette át. Pongrácz Gergelytől 56-os díjat kapott, aki hangsúlyozta, nem meg-, hanem kiérdemelte.

- A Kossuth-díjat egyébként még nem dolgoztam fel. 73 éves vagyok, április 4-én születtem. A Kossuth-díjat ebben a korban általában hanyatló ágazatban lévő embernek adják az életművéért. Nekem nem savanyú a szőlő, az estjeim rendben vannak. Köszönöm, jól vagyok.

- A műsorról. Nagyon sok elem szerepel benne az elmúlt évtizedek önálló estjeinek szövegeiből, amikre ráismer a közönség, s amikkel pontosabban lehet leírni például a Kádár-korszakot, mint tíz történelemkönyvvel. De mintha az utolsó éveinket kevésbé venné kritikai górcső alá...

Nem értett egyet. Visszakérdezett.

- A kritikai élem nem olyan éles? Akkor fölskiccelek valamit. Elmondom a műsorban, hogy vadnyugat és szelídkelet, vártuk már a seriffeket. Hát megjöttek, de siketek maradtak Tiborc panaszaira a Bank... ban . Akkor én lennék a hazai vállalkozásokban megcsúfolt, bruttósítottan szenvedő adóalany? Ugyanakkor a rajtam élősködő, nem a hazai ipart támogató, a nem teremtő, az effektív alkotástól, produktumtól végképp elidegenedett, hideg, számító, számoló, gépcsoda is? Egyszemélyben? A virtuális villogásból sápfölőző, belőlünk busás hasznot húzó, tőkét izgető-mozgató, profitot púpozottan felhalmozott, láthatatlan, égbekiáltó vagyonú fel- és megfoghatatlan? Politikai hatalomra, egyeduralomra törő, élet-halál fölé emelkedő, világcsendőrködő, éjjel-nappal spekuláló és ellenőrizhetetlenül blöffölő tőzsdekrach? Grandiózus pökhendikeppel? De félre a pityergéssel, sírni csak a győztesnek szabad, a nemzet egyfolytában azért még nem röhöghet.

- Lehet, hogy tévedtem?

- És még azt is mondom: Gyerekek, esküszöm, hogy visszasírom, ez után a vad után, a szelíd kapitalizmusnak azt a fénykorát. Jön aztán egy szürrealista látomás, aztán jön dr. Schwarz, akinek az ablaka Baranya megyére néz. Kérdezem: ez a dr. Schwarz, ez politikailag korrekt? Aztán: Karinthy már mikor megírta, 1926-ban, hogy két ember közt nagyobb különség van, mint két fajta között. Utána belemegyek a nagyon kényes zsidó-keresztény ellentét kibeszéletlenségébe és kimondom, az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ezért nagyobb bűn talán, ha ártatlanokat is sújtanak ezzel. Azt kérdem, nálunk most a többség van kisebbségben, vagy a kisebbség többségben? És mi belgák, hova álljunk? S az van a legkisebb kisebbségben, akinek mindenkitől eltérő a véleménye?

Lendületbe jött, hallgattam. Műsor, csak nekem. Illetve így most azoknak is, akik nem lehettek ott.

- És jön tovább. Mikor megírtam már, mindjárt kiderül, mert így kezdődik: Engedjék meg, hogy mi, mai fiatalok legalább a tudományban hadd csináljunk forradalmat. Én például minden meglévő nagyobb közösséget lebontanék egy sejtre, s aztán csírájában fojtanám el...

Lelépett a képzelt színpadról, visszaült mellém.

- Mondok én dolgokat, csak alighanem tömény, sűrű, elevenbe, húsba vág.

Megegyeztünk, korábban csak egy tábor volt, amely egyetértett a rendszerkritikában, de az most durván kettéosztott, s mindegyik oldalnak megvannak a tehetségei.

- Ma is komolyan veszi azt a hídszerepet, amelyet a két tábor közt felvállalt?

- Persze, nem adtam fel, de nagy csapda, mert ugyanakkor nem alkudhatok meg. Méregetjük egymást, míg én őszinte vagyok, addig más árulónak tarthat.

Ehhez képest arra kért, ne politizáljunk. Helyette dicsérte az ifjú humorista nemzedéket, közülük kiemelve Bödőcs Tibort - akinek a szüleihez azon a szombaton ebédre volt hivatalos. Így adtuk Sándor Gyurit kézről kézre Zalában. És ez is szép volt.

- Tizenkét évig voltam felterjesztve. Annak ellenére, hogy a Kossuth-díj devalválódott, mert nagyon sok méltatlan ember kapta meg, látod, most már én is...

-...ne vicceljen...

- ... na , ennek ellenére ez A DÍJ. 1948-ban elsőnek élőként Kodály kapta. Később egy kérdőíven válaszolnia kellett arra a kérdésre, mely tömegszervezet tagja. Mire beírta, a Kossuth-díjasokénak. Tény és való, amíg nem találnak ki jobbat, Corvin-lánc ide vagy oda, művészeti díjban nincs nálunk nagyobb.

A humorista két éve megkapta a középkeresztet is.

- Akkor csodálkoztak, hogy én, a fenegyerek, a nonkonformista, Gyurcsánytól átveszem. G.B. Show-val válaszoltam: kitüntetést udvariatlanság visszautasítani, már eleve úgy kell élni, hogy ne érdemeljük ki.

Jászai-díj, tisztikereszt, Príma is van a tarsolyában. A Magyar Örökség díjat ötvenhatodikként vehette át. Pongrácz Gergelytől 56-os díjat kapott, aki hangsúlyozta, nem meg-, hanem kiérdemelte.

- A Kossuth-díjat egyébként még nem dolgoztam fel. 73 éves vagyok, április 4-én születtem. A Kossuth-díjat ebben a korban általában hanyatló ágazatban lévő embernek adják az életművéért. Nekem nem savanyú a szőlő, az estjeim rendben vannak. Köszönöm, jól vagyok.

- A műsorról. Nagyon sok elem szerepel benne az elmúlt évtizedek önálló estjeinek szövegeiből, amikre ráismer a közönség, s amikkel pontosabban lehet leírni például a Kádár-korszakot, mint tíz történelemkönyvvel. De mintha az utolsó éveinket kevésbé venné kritikai górcső alá...

Nem értett egyet. Visszakérdezett.

- A kritikai élem nem olyan éles? Akkor fölskiccelek valamit. Elmondom a műsorban, hogy vadnyugat és szelídkelet, vártuk már a seriffeket. Hát megjöttek, de siketek maradtak Tiborc panaszaira a Bank... ban . Akkor én lennék a hazai vállalkozásokban megcsúfolt, bruttósítottan szenvedő adóalany? Ugyanakkor a rajtam élősködő, nem a hazai ipart támogató, a nem teremtő, az effektív alkotástól, produktumtól végképp elidegenedett, hideg, számító, számoló, gépcsoda is? Egyszemélyben? A virtuális villogásból sápfölőző, belőlünk busás hasznot húzó, tőkét izgető-mozgató, profitot púpozottan felhalmozott, láthatatlan, égbekiáltó vagyonú fel- és megfoghatatlan? Politikai hatalomra, egyeduralomra törő, élet-halál fölé emelkedő, világcsendőrködő, éjjel-nappal spekuláló és ellenőrizhetetlenül blöffölő tőzsdekrach? Grandiózus pökhendikeppel? De félre a pityergéssel, sírni csak a győztesnek szabad, a nemzet egyfolytában azért még nem röhöghet.

- Lehet, hogy tévedtem?

- És még azt is mondom: Gyerekek, esküszöm, hogy visszasírom, ez után a vad után, a szelíd kapitalizmusnak azt a fénykorát. Jön aztán egy szürrealista látomás, aztán jön dr. Schwarz, akinek az ablaka Baranya megyére néz. Kérdezem: ez a dr. Schwarz, ez politikailag korrekt? Aztán: Karinthy már mikor megírta, 1926-ban, hogy két ember közt nagyobb különség van, mint két fajta között. Utána belemegyek a nagyon kényes zsidó-keresztény ellentét kibeszéletlenségébe és kimondom, az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ezért nagyobb bűn talán, ha ártatlanokat is sújtanak ezzel. Azt kérdem, nálunk most a többség van kisebbségben, vagy a kisebbség többségben? És mi belgák, hova álljunk? S az van a legkisebb kisebbségben, akinek mindenkitől eltérő a véleménye?

Lendületbe jött, hallgattam. Műsor, csak nekem. Illetve így most azoknak is, akik nem lehettek ott.

- És jön tovább. Mikor megírtam már, mindjárt kiderül, mert így kezdődik: Engedjék meg, hogy mi, mai fiatalok legalább a tudományban hadd csináljunk forradalmat. Én például minden meglévő nagyobb közösséget lebontanék egy sejtre, s aztán csírájában fojtanám el...

Lelépett a képzelt színpadról, visszaült mellém.

- Mondok én dolgokat, csak alighanem tömény, sűrű, elevenbe, húsba vág.

Megegyeztünk, korábban csak egy tábor volt, amely egyetértett a rendszerkritikában, de az most durván kettéosztott, s mindegyik oldalnak megvannak a tehetségei.

- Ma is komolyan veszi azt a hídszerepet, amelyet a két tábor közt felvállalt?

- Persze, nem adtam fel, de nagy csapda, mert ugyanakkor nem alkudhatok meg. Méregetjük egymást, míg én őszinte vagyok, addig más árulónak tarthat.

Ehhez képest arra kért, ne politizáljunk. Helyette dicsérte az ifjú humorista nemzedéket, közül