Egy egykori drogos vallomása: a bélyeg örökre rajtam marad...

- A kábítószerezés magyarországi, és pláne zalaegerszegi hőskorában kezdődött az én kálváriám - fogott bele a történetbe. - Nyitottam egy borozót, s egy pultos lány felvétele volt az eredendő hiba. Ennek a csajnak ugyanis volt egy barátja, aki akkor már belekeveredett a drogüzletbe, tőle kaptam az első extasy-tablettákat. Akkoriban még nem beszéltek ilyen sokat a veszélyekről, rádumáltak, hogy próbáljam ki, jól fogom tőle érezni magamat. És tényleg jól is éreztem! Az első időkben zárás után a magunk örömére tablettáztunk, volt, hogy hazafele menet az autóval alig bírtam leparkolni, mert akkor tört rám az igazi kábulat és már nem láttam az utat. Aztán a kezdő fogyasztóként fűztek tovább: próbáljam meg eladni pár embernek, csak ha a saját anyagom árát megkeresem így, már megérte a nem nagy fáradságot.

És Tamás azt meséli, egy darabig ilyen egyszerűen is ment a dolog, ahogy elmondva látszik. A drog még új volt a városban, a kínálati oldal még csak alakulóban, a fiatalok közt pedig nem volt nagyon nehéz megtalálni a vevőket. De az aranykor hipp-hopp véget ért.

- Amikor a kocsma éves bérlete lejárt, videotékát nyitottam, ott folytattuk az üzletet, majd egy évre rá már éttermet béreltem a Balatonon. Addigra vége volt a műkedvelő időknek, az igazi nehézfiúk is megjelentek a terepen, egyszer azon kaptam magam, hogy Szlávy Bulcsú mellett ülök a boltban. Ekkor már kicsúszott a lábam alól a talaj, nagyjából elvesztettem a kapcsolatot a valósággal. A napjaimat az anyagozás töltötte ki, az étterem nyitásának napján például hajót béreltünk, s a tavon ringatózva speedeztünk egy társasággal, nem is tudom már mennyi ideig. Persze a rendes üzlet nem ment, mert nem ügyeltem rá, viszont egyre növekedtek a bajok a drog-fronton is.

Tamás úgy mondja: a kábítószer-terjesztői hálózatot pilótajátékként kell elképzelni. Aki alatt sokan dolgoznak, annak jó, annak megéri, de a mezítlábas terjesztői szinten csak szívni lehet. Átvitt értelemben is.

- Az árut a feletted lévőtől kapod, de már előtte, hozzá is közvetítőkön keresztül kerül a cucc, és ki tudja, közben az anyag hányszor volt már beütve - részletezi beszélgetőpartnerem, majd értetlenségemet látva hozzáteszi. - A beütés azt jelenti, hogy valamivel keverik, hígítják a drogot, hogy többnek látsszon, hogy adott mennyiségből több pénzt lehessen csinálni. Csak ha ezt néhányszor megteszik, a cucc annyira felhígul, hogy nem üt. És ha a vevő elégedetlen, ki kapja a pofont? Természetesen én, mert tőlem vette. És én továbbadhatom a verést a fölöttem álló nehézfiúnak?

A kérdés költői, Tamás nem is válaszol rá, azzal folytatja inkább, hogy ebben a játékban az ő egykori beosztásában minden irányból csak ütlegre lehet számítani.

- Megkaptad az anyagot, hogy add el, s majd ha sikerült, hozod az árát. De pár év elteltével már nem nagyon akart sikerülni. Rivális bandák, hálózatok jelentek meg a terepen, hirtelen nagyon szűk lett a Balaton-part, ment a vérre menő küzdelem. Te nem tudtad szállítani az elvárt lóvét, a felettesek szorongattak, már rajtad voltak a zsaruk is, és közben ott volt az agyadban a követelő érzés, hogy magadnak is nagyon kéne egy adag. Akkor már nem volt étterem és elúszott egy lakás is, amit a szüleimtől kaptam, hogy legyen honnan elindulnom az életbe.

Már az otthoniak is rég tudták, hogy fiuk anyagi zavarai nem egy félrecsúszott üzleti vállalkozás miatt álltak elő. A legsötétebb időszak következett: igyekeztek segíteni az elsőszülöttön, de az nem akarta, amikor már nagyon nagy volt a baj, haza-hazatért, de mindig útra kelt megint, - mondjuk családi ékszerekkel fegyverkezve-, hogy anyaghoz jusson. A szülők azonban ekkor sem engedték el a kezét.

- Kihullottak a fogaim, ma már szinte csak porcelán van a számban - beszél a fiziológiai vonatkozásokról is Tamás. - Volt olyan hónap, hogy tizenhét kiló ment le rólam: előfordultak egész hétvégék, hogy csak energiaitalt ittam, mert az fokozza a hatást, meg a pörgéshez is kell; illetve narancsot ettem, a vitamin és a folyadék miatt. Akkoriban már nem voltam önmagam.

A leszokásnak háromszor futott neki Tamás, mindegyik úgy kezdődött, hogy rendőrök jöttek érte. Például a néhai pózvai cserepesben eltöltött hetekről nem nagyon beszél: Milyen az elvonó? Arra nincsenek szavak - mondja ezzel kapcsolatban. A többszörös nekifutás azért is kellett, mert az elhagyott anyagok helyébe megjelent az alkohol és a fű is. Illetve ott tornyosultak körülötte azok a falak, amelyeket a korábbi évek alatt maga épített.

- A drogos bélyeg örökké rajtam marad, ezzel számot vetettem, már nem is akarok küzdeni ellene. Egy csomó helyre nem vettek fel dolgozni és ismerősök fordultak el tőlem miatta. Nem is haragszom senkire, mert egy időben nagyon rossz ember voltam, ezek az esetek megtanítanak, hogy még inkább becsüljem a mellettem kitartó barátot és a családomat. Két és fél éve nem nyúltam semmi droghoz, erre büszke vagyok.

Tamás azt mondja, nagy szerencséje is volt, mert a rendőrség nagyjából az utolsó elvonós időszakára felszámolta azt a terjesztő hálózatot, amelyben közdílerként őt is számon tartották. Így - legalábbis, míg a legnagyobb nevek nem szabadulnak - nem fordulhat elő, hogy megjelenjenek az életében, hogy jöjjön a nagy fekete autó és megint kérjenek tőle valamit.

- Persze terjesztők ma is vannak, csak új arcok, tudom én is, hogy mindennap fogyasztók után kajtatnak. Tudom, mi megy az iskolák környékén, szerintem tanítás után ezeken az utcákon kellene razziázni, ott van a probléma gyökere. Az a legnagyobb bűn, hogy a gyerekeket próbálják beetetni. Meg kell értetni a fiatalokkal, mekkora veszélyben vannak, én szívesen elmennék osztályfőnöki órákra is, hogy beszéljek róla. Csak rám kellene nézniük...


A sportmúlt és a svéd példa (jegyzet)

 Kiss Tamás annak idején a helyi kispályás labdarúgó mozgalomban is ismert alak volt – ahogy mondja, ô „csinálta” a Kefir FC-t. Illetve szurkolt a zetés kemény magban is. A sportmúlt pedig rengeteget segített neki a rehabilitációban. Házukban a szobája felé vivő lépcsôfordulóban relikviák borítják a falat. Ott hever Vlaszák Géza két kesztyűje, ott lóg a kosárcsapatban az 1992/93-as bajnokságban szerepelt kanadai Spencer McKay meze, de meg lehet találni a kékfehér klub hajdan volt röplabdacsapatának egy piros trikóját, csakúgy, mint azt a néma dobot, amit az ultrák a Manchester United elleni BL-meccsen vertek szét lelkesedésükben. A sarokban sportújságok és -könyvek gyűlnek, fölöttük magyar válogatott jégkorongdressz, még magasabban egy minden játékos által dedikált ZTE-mez abból az idôbôl, amikor a csapat tengelyében a két Szabó játszott, de kettő volt Józsiból is: Tóth védett és Kovács volt a gólvágó. Tamás ilyen emlékek közé húzódhat vissza, ha baja van a világgal. A leszokásban nagyon sokat segített neki az is, amikor három hónapra Svédországba került dolgozni egy magyar építôbrigáddal. Egyfelôl mert folyamatosan volt elfoglaltsága, másrészt minden hazai impulzustól mentesen élhetett. Harmadrészt abban az országban elképesztő szigorúság van például az ital vonatkozásában. Hétköznapi boltban egyetlen pia van, a 2,8 százalékos alkohol tartalmú sör. A „rendes” italokhoz csak szombaton 9 óra és dél között lehet hozzájutni, szigorúan okmányok felmutatásával. A diszkóban olyan drága a pia, hogy az embernek eszébe sem jut venni. Tamás szerint e példa követésén érdemes lenne elgondolkodni.

- Persze terjesztők ma is vannak, csak új arcok, tudom én is, hogy mindennap fogyasztók után kajtatnak. Tudom, mi megy az iskolák környékén, szerintem tanítás után ezeken az utcákon kellene razziázni, ott van a probléma gyökere. Az a legnagyobb bűn, hogy a gyerekeket próbálják beetetni. Meg kell értetni a fiatalokkal, mekkora veszélyben vannak, én szívesen elmennék osztályfőnöki órákra is, hogy beszéljek róla. Csak rám kellene nézniük...


A sportmúlt és a svéd példa (jegyzet)

 Kiss Tamás annak idején a helyi kispályás labdarúgó mozgalomban is ismert alak volt – ahogy mondja, ô „csinálta” a Kefir FC-t. Illetve szurkolt a zetés kemény magban is. A sportmúlt pedig rengeteget segített neki a rehabilitációban. Házukban a szobája felé vivő lépcsôfordulóban relikviák borítják a falat. Ott hever Vlaszák Géza két kesztyűje, ott lóg a kosárcsapatban az 1992/93-as bajnokságban szerepelt kanadai Spencer McKay meze, de meg lehet találni a kékfehér klub hajdan volt röplabdacsapatának egy piros trikóját, csakúgy, mint azt a néma dobot, amit az ultrák a Manchester United elleni BL-meccsen vertek szét lelkesedésükben. A sarokban sportújságok és -könyvek gyűlnek, fölöttük magyar válogatott jégkorongdressz, még magasabban egy minden játékos által dedikált ZTE-mez abból az idôbôl, amikor a csapat tengelyében a két Szabó játszott, de kettő volt Józsiból is: Tóth védett és Kovács volt a gólvágó. Tamás ilyen emlékek közé húzódhat vissza, ha baja van a világgal. A leszokásban nagyon sokat segített neki az is, amikor három hónapra Svédországba került dolgozni egy magyar építôbrigáddal. Egyfelôl mert folyamatosan volt elfoglaltsága, másrészt minden hazai impulzustól mentesen élhetett. Harmadrészt abban az országban elképesztő szigorúság van például az ital vonatkozásában. Hétköznapi boltban egyetlen pia van, a 2,8 százalékos alkohol tartalmú sör. A „rendes” italokhoz csak szombaton 9 óra és dél között lehet hozzájutni, szigorúan okmányok felmutatásával. A diszkóban olyan drága a pia, hogy az embernek eszébe sem jut venni. Tamás szerint e példa követésén érdemes lenne elgondolkodni.

Rovatunk cikkeit ide kattintva éri el.

A Drog Stop Egyesületről

Írjon nekünk!