Stasi-ügynök, Brandenburgi kapu, NSZK-NDK: A szabadságnak ára van (archív fotóval)

Apám négy évvel hamarabb halt meg. Sosem heverte ki a megaláztatásokat, házkutatásokat, a téeszesítést. A rendszerváltáskor, s 89 őszén, a németek kiengedésekor sajnáltam legjobban, hogy nem érhette meg, de azóta is gyakran eszembe jut. El se hinné azt, ami történt. Ahogy mi sem gondoltuk volna, hogy mindez lehetséges - Poldauf Ingrid 1976-ban, húszévesen érkezett hozzánk. Lipcséből hozta Magyarországra a szerelem, azóta két felnőtt gyermeke többször is járt Németországban.

A Hévízen utazási irodában dolgozó asszony és családja 1989 nyarán épp a német tengerparton nyaralt, s ottani barátaival arról tanakodtak, vajon mennyi idő, amíg az NDK bejárja a maga demokratizálódási útját.

- Nagyon óvatosan beszéltünk, mert tudtuk, hogy köztünk ül egy Stasi-ügynök.

- Felismerték őket?

- Aki feltűnően csendes volt, nem beszélt, arról tudtuk, jelenti, amit mások mondanak.

Poldauf Ingrid sosem feledi az édesapját ért atrocitásokat. A mezőgazdasági kisvállalkozó családfőnél azért tartottak a hatóságok házkutatást, mert eldugott élelmiszert kerestek.

- 1961-ben kényszerítették be a téeszbe, sosem tudott megbékélni vele.

Visszatérünk a német egyesítéshez.

- Én akkor nem voltam olyan helyzetben, de azóta is sajnálom, hogy nem tudtam segíteni a Zánkán, vagy másutt sátorozó honfitársaimnak. Azóta megadatott, hogy járhattam a berlini fal mindkét oldalán, emlékem, faldarabom azonban sajnos nincs.

Ingrid rokonai, testvérei aztán az elmúlt húsz évben megérték, hogy egy bizonyos összegig legalizálták a márkát, természetesen a nyugatnémet árfolyamhoz igazítva, de bizony azzal is szembe kell nézniük, hogy a keleti oldalon 20 százalék fölé kúszott a munkanélküliségi ráta.

- Ahogy itt Magyarországon, ott is tönkrementek a kis cégek - mondja a magyarrá lett német hölgy.

A szabadságnak olykor nagy ára van, állapodunk meg.

- Nincs más út. Otthon minket már az általános iskolában megfigyeltek, kérdezgették, milyen tévét nézünk, csúnyán megaláztak, ha kiderült valami. Ehhez képest Magyarországot szabad országnak éreztem már 1976-ban is.

- Ugyanazon a lipcsei egyetemen tanultam, mint a kancellár, Angela Merkel - büszkélkedik beszélgetőtársam.- Az áttelepülés miatt hagytam abba.

- Nyolc-kilenc éve egy tanfolyamon Berlin volt a társalgási téma. Akkor derült ki számomra, hogy a mai fiatalok semmit nem tudnak, de még csak nem is hallottak a német egyesítésről, a berlini fal leomlásáról, s arról sem, hogy valaha létezett az NSZK és az NDK. Úgy éreztem, lehetőségeim, indíttatásom, identitásom kötelez arra, hogy a tanítványaimnak beszéljek Németország történelmének nem mindennapi eseményeiről - meséli Michael Hofmann, a zalaegerszegi számviteli főiskola és a Kölcsey-gimnázium német nyelvi lektora.

Mutatja a berlini fal egy darabját, melyet október 3-án, az egyesítés évfordulóján minden évben elvisz az óráira.

- Egyik barátom személyesen, saját kezűleg bontotta ki a falból annak idején 90 nyarán. Remélem, ezek az érzelmi hatások jótékonyan befolyásolják a nyelvtanulási kedvet. Az órákon mindig elmondom, ami ma már elképzelhetetlen. Ma minden további nélkül átsétálhatunk Berlinben a hajdani fal helyén, amire már csak a kettős kősor emlékeztet az aszfaltban. Nos, annak idején agyonlőtték azt, aki megpróbált átjutni a keleti oldalról a nyugatira.

Hofmann tanár úr ezen a héten tanítványaival szóba hozza Paul Van Dyk és Peter Heppner Wir sind wir (Mi vagyunk mi) című klipjét, mely a II. világháborútól az egyesítésig kíséri végig a német történelmet, s ez utóbbi 15. évfordulójára készült.

- Általában a Good bye Lenin, és a Mások élete című filmet is felidézzük, egyik az egyesítés körüli éveket, a másik a megfigyeléseket mutatja be rendkívül érzékletesen, a keleti országrészben élők mindennapjain át.

A 37 éves tanár édesapja német, Halléban él, édesanyja magyar, Michael Magyarországon nőtt fel, német származása ellenére inkább magyarnak vallja magát. Hivatása révén tehát módja van arra, hogy segítse az emlékezet ébren tartását a fiatalokban. Az egyesítés létrejöttében Magyarország érdeme elvitathatatlan, mondja.

- Évente megfordulok Németországban, mondhatom, hogy bejártam. Mindkét részen élnek rokonaim. Folyamatában látom, amint eltűnnek a különbségek, főleg a nagyvárosokban, de az emberek azért még nem gondolkodnak ugyanúgy.

- A páneurópai piknik idején szüleimmel Salgótarjánban nyaraltunk, a híradóban követtük a soproni eseményeket, de még akkor sem hittük el igazán, hogy ez az embertelen rendszer egyszer leomolhat - meséli Katrin Houben. - Az egyesítést persze mindenki másképpen élte meg. Volt, akinek a határok leomlása a szabadságot hozta el, másokat szinte öngyilkosságba kergetett. Pár éve tudtam csak meg, hogy egykori osztálytársam, aki katonatisztként egész addigi életében a kapitalizmus ellen harcolt, a rendszer összeomlását látva majdnem véget vetett életének.


Fotónkon Katrin Houben a fal nyugati oldalán, a Brandenburgi kapu előtt áll 1988-ban

Olyanok is voltak, akik többet - munkát, s Kohl kancellár ígéretének megfelelően virágzó tájat - vártak az új világtól, s hogy az állam majd mindent elintéz helyettük. Ők csalódtak.

A Landorhegyi és Pais Dezső Általános Iskola, Sportiskola német lektora 1986 óta él hazánkban, ám máig német állampolgár, igaz, már csak a nyarakat tölti szülőföldjén, a lengyel határhoz közeli balti-tengeri szigeten.

- Sokszor feltettem a kérdést szüleimnek: amikor már lehetett tudni, hogy lezárják a határt, miért nem települtek át Nyugat-Németországba - folytatja Katrin Houben, majd rögtön hozzáteszi: közeli rokonaik közül senki sem költözött, így, akkor még főiskolás szülei is maradtak. Erdőmérnök édesapját emellett a sziget szeretete, s a rengeteg erdő is maradásra bírta, ám a rendszerrel soha nem tudott megbékélni.

- Egyfajta belső emigrációban éltünk, NSZK-rádiót hallgattunk, és különböző forrásokból természetesen a berlini falnál történt mészárlások híre is eljutott hozzánk. Miután a nyugdíjasok szabadon járhattak, a nagymama hozta a híreket a fal túloldaláról. Ám, mivel a gimnáziumban rengeteg katonatiszt-gyerek járt az osztályunkba, az iskolában természetesen titkolnom kellett tájékozottságomat.

A hetvenes évektől már beengedték az NDK-ba a nyugati rokonokat - amennyiben fejenként naponta 20-25 márkát fizettek érte, ami a gazdaságilag meggyengült államnak bevételi forrás volt.

- Az NSZK-ba először 88-ban, már Magyarországról jutottam el. Berlinben, a fal túloldalán, azelőtt is gyakran jártam. Az egyesítés, s az unió hozta szabadság, mivel számomra nem magától értetődő, a mai napig boldogsággal tölt el - teszi hozzá Katrin Houben.


Egy világrend bukásának állomásai

1947 októberében Németország szovjet megszállási övezetéből megalakul az NDK, 61-ben felépül a berlini fal

A keletnémetek a 89 május 2-án megnyitott osztrák-magyar határon menekülnek nyugatra

1989 novemberében a berlini fal a keleti oldalról is átjárhatóvá válik

1990. október 3-án Németország egyesül

Szerzők: Arany Horváth Zsuzsa, Varga Lívia