Hétvége

2009.07.25. 08:45

Hatvannégy év után Zalában találta meg édesapja sírját az orosz színész!

ZH - Anatolij Vasziljev élete legboldogabb napja volt talán, amikor először megpillanthatta a II. világháborúban elesett édesapja sírját. Hatvannégy év óta ugyanis szinte semmit nem tudott apjáról.

zaol.hu

Csak azt tudta, hogy valahol Magyarországon nyugszik egy nehéz kő alatt. Mígnem egy véletlen folytán kiderült: az a valahol Nagykanizsa - a dél-zalai város azóta a világ közepe. Legalábbis Anatolij számára bizonyosan...

Iszaak Pészajhovics Nazimok a II. világháború idején a Vörös Hadseregben szolgált, s egészen az őrnagyi rangig vitte. Balsorsa azonban ide, Zalába vetette: 1945. április elsején kapott halálos lövést a megyeszékhely közelében, akkor, amikor már felszabadult Zalaegerszeg. Nazimok két bajtársával egy teherautóban ült, s éppen egy térképről próbált tájékozódni, amikor mindhármukat találat érte - a feltételezések szerint egy német mesterlövész húzta meg a ravaszt.

- Nazimok őrnagyot, miután megsebesült, Egerszegre, az akkor hadikórházként működő Notre Dame-iskolába szállították - osztotta meg velünk a történtekkel kapcsolatban rendelkezésére álló információit Káli Csaba, a Zala Megyei Levéltár igazgatóhelyettese. 

- Azonban sérülése annyira súlyos volt, hogy hamarosan elhunyt. A városi temetőben hantolták el, ám mivel egy szabály szerint a főtiszteket Nagykanizsán kellett örök nyugalomra helyezni, később exhumálták, s maradványait a dél-zalai városba szállították, majd újratemették.

Fia, Anatolij, a híres moszkvai Taganka Színház társulatának tagja, több szálon próbálta felkutatni édesapja nyughelyét. Ám hiába fordult a Vöröskereszthez, a nagykövetséghez, s más szervezetekhez, a nyilvántartásokban nem találtak Nazimok nevű elhunytat. Még főnöke, a Taganka világhírű alapítója, Jurij Ljubimov rendező is a jó ügy mellé állt: több helyre levelet írt, melyben vázolta a bonyolult históriát, s kérte az illetékesek támogatását. Egy ilyen eljutott a zalaegerszegi önkormányzathoz is, melynek illetékesei a levéltár segítségét kérték.

- Mi rendelkezünk ugyanis listákkal a zalaegerszegi és a nagykanizsai temetőben nyugvó szovjet katonákról - indokolta Káli Csaba. - Átnéztem az adatokat, s Nazimok nevet egyikben sem találtam. A kanizsaiban viszont szemet szúrt egy, az általunk keresetthez nagyon hasonló név, melynek kezdőbetűje, valamint az elhunyt őrnagyi rangja egyezett. 

Ebből már gyanítottam: ő lesz a mi emberünk. Megkértem a Thúry György Múzeum munkatársait, nézzék meg a sírokat, nem szerepel-e valamelyiken Nazimok neve. Szerencsére, feltételezésem beigazolódott: lefényképezték a síremléket, a fotókat pedig az összes rendelkezésre álló dokumentummal együtt elküldtük Anatolij Vasziljevnek.

Anatolij a múlt hét csütörtökén érkezett Nagykanizsára. Le sem pakolt a hotelben, első útja - természetesen - a temetőbe vezetett. Másnap délelőtt újra visszatért, kezében egy csokor virággal és egy, édesapja fotójával ellátott névtáblával. Ekkor tudtunk vele szót váltani, a tolmácsolásban Horváth István segédkezett.

- A két évvel ezelőtt, 95 esztendősen elhunyt édesanyám álmát teljesítettem be apám sírjának felkutatásával - mondta a férfi - kérte a halála előtt, hogy mindenképpen kutassam fel édesapám nyughelyét, akit soha nem feledett el. Ateista vagyok ugyan, de hittem abban, hogy sikerrel járok. Boldog vagyok, mert most már legalább tudok hová virágot vinni édesanyám helyett is...

A férfi elmondta, természetesen szavakkal leírhatatlan volt az érzés, amikor először megpillantotta a sírt. Mint megfogalmazta, apja addig igazán nem is létezett a számára, absztrakt, megfoghatatlan valamiként volt jelen az életében, ami érthető, hiszen alig két éves kisgyermekként veszítette el. Anatolij Vasziljev a munkájáról, az újító törekvéseiről ismertté vált Taganka Színházról is mesélt.

- Egész életemben a Tagankában dolgoztam, a színház alapító tagja vagyok, egyike annak a 15 végzős színi növendékeknek, akikkel Ljubimov 1964 áprilisában létrehozta a teátrumot - mondta. - Jelenleg színészként, rendezőként és zeneszerzőként is tevékenykedem a társulatban. Hogy mennyire volt tudatos, amikor témaválasztásával, áthallásos előadásaival a Taganka a kommunizmus falait döngette? - kérdezett vissza. 

- A tevékenységünk mögött nem kell keresni semmiféle politikát. Nem a hatalom ellen voltunk, nem kritizálni akartunk, inkább arra a kérdésre kerestük a választ: hogyan lehetne jobb az életünk? Persze, már ez is szemet szúrt odafent, s Ljubimovot 1968-ban el akarták távolítani a színház éléről. Mi azonban kiálltunk mellette, levelet írtunk a megfelelő helyekre, s végül maradt minden a régiben - mintha a hatalom megijedt volna az összefogástól, a társulat tagjainak közös fellépésétől. 

Végül négy évre mégis nélkülöznünk kellett: magától ment külföldre, ugyanis a szintén köztünk játszó Vlagyimir Viszockij halála után betiltották a róla szóló darabot és a Borisz Godunovot. Arra hivatkoztak, hogy a hatalom gúnyrajzát látták benne. Ljubimov akkor azt mondta: csak azután tér vissza, ha normális viszonyok lesznek az országban. Nehéz időszakot éltünk át nélküle. Most már szerencsére, újra együtt vagyunk, és minden rendben van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!