Vannak vidékek, hol a sárban is gyöngy leledzik

Németh János keramikusművész ilyen vidékre született. Éppen 75 évvel ezelőtt. Ő az, aki a göcseji, bocskorlehúzó sárba úgy tudott életet lehelni, hogy agyaggyöngyei a költőt is megihletik. (Címünket Bence Lajos verséből kölcsönöztük.) Tisztelői a hét elején köszöntötték fel. Jancsi a gratulációk özönét kerekre formált gondolatokkal viszonozta. Úgy beszélt, ahogy alkot: tisztán és sallangmentesen. Felidézte, ha kinéz a műterme ablakán: csupa dombhát és lanka. A természet plasztikája. Ami olyannyira összeforrt János korongján az emberrel, hogy szobrain a falevél, a rügy is eleven társunk, a Holdnak is arca van. A tökéletes forma mit sem ér, ha a művész nem mintázza meg a szobor lelkét. Enélkül csak precíz, szolgai másolat. Mi tudjuk, az ő keze nyomán lélek költözik a vasvillába is.

Azt mondta, egy göcseji emberről a kapanyél is árulkodik. Hasonlít a használójára. Jancsiról a szobrai árulkodnak: sárból kivillanó gyöngyökről szól a történet.